sport
Kevés nő edz keményebben a crossfites influencer kismamánál
Emily Breeze egy amerikai crossfites anyuka, aki nemrég adott életet harmadik gyermekének. A sportos anyukát rengetegen támadják a közösségi médiában, mert úgy vélik, túlzás, hogy még várandósan is ennyit edz.
Mozgás a terhesség alatt: a babának is jót tesz
Azt régóta tudjuk, milyen fontos a rendszeres testmozgás a terhesség alatt, ám egy újabb előnyére derült fény: a sportoló kismamának a babája is ügyesebb lesz.
Egészségesebb lesz a gyerek a szervezett sporttól
Azt természetesen már jól tudjuk, mennyire fontos a gyerekek fizikai és mentális fejlődésének szempontjából a rendszeres mozgás, egy új kutatás szerint azonban annak is nagyszerű hatása van, ha szervezett formában is sportol.
A sport ennyivel csökkenti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát
A szakértők régóta tisztában vannak azzal, hogy a fizikai aktivitás csökkenti a cukorbetegség kockázatát, de vajon melyik lehet ebből a szempontból a leghatékonyabb mozgásforma?
Ne vidd túlzásba a mozgást, ha babát szeretnél!
Mindenki szeretne csinos, egészséges és erős lenni, a rendszeres sportolásnak pedig számtalan előnye van. Ugyanakkor a túlzásba vitt edzések, a túl alacsony testzsírszázalék káros is lehet: befolyásolhatja például a fogantatás esélyeit.
Egy szoptató anya rekordot futott a brit terep-ultramaratonon
Egészen szenzációs rekordot futott egy brutális terep-ultramaratonon egy kisgyermekes skót anya. A 429 kilométeres távot 83 óra, 12 perc és 23 másodperc alatt tette meg.
Dehidráció is okozhat teljesítményromlást
Nem csak a sportban, hanem akár a munka terén is teljesítménycsökkenéshez vezet a dehidráció.
Hármasiker-babakocsival futotta le egy anya a félmaratont
A 34 éves Cynthia Arnold igazi vagány mamiként vette az akadályt a Missoula Marathon elnevezésű női félmaratonon. Cynthia Lauren Arnold 18 perccel ért hamarabb a célba, mint a korábbi rekordtartó.
Ennyivel csökkenti a betegségek kockázatát a mozgás
A magyarok nagy része meg van győződve arról, hogy egészségesen él - a statisztikák azonban elszomorítóak. Pedig a rendszeres mozgással akár 25 százalékkal is csökkenthető a korai halálozás rizikója.
Mi vagyunk a legkövérebbek Európában
A magyarok 54 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, Európában mi vagyunk a legkövérebbek, világviszonylatban a negyedikek. A gyerekeknél minden évben nő a túlsúlyosak aránya. Az emberek fele egyáltalán nem sportol.
A komolyabb sporttal jobb, ha várunk 7 éves korig
A kutatók szerint azok a szülők, akik ennél hamarabb "kényszerítik" versenysportra a gyereket, többet ártanak vele, mint használnak.
Gyakorlatok, amik megkönnyítik a szülést
A terhesség alatt végzett, közepes intenzitású testmozgás újabb előnyét azonosították kutatók: azoknál a kismamáknál, akik a terhességük alatt végig aktívak maradtak, ritkább volt a túl magas születési súly, és a császármetszés rizikója is csökkent.
Ha sokat mozog a gyerek, később nem lesz depressziós
Depresszió nemcsak felnőtteknél jelentkezhet, hanem már gyerekkorban is. Azok a gyerekek, akik fizikailag aktívak későbbi életkorban kisebb eséllyel lesznek depressziósak.
Minden felesleges kiló teher
Minden várakozást felülmúlt Baji Balázs, aki bronzérmet szerzett a 110 méteres gátfutás döntőjében a londoni atlétikai világbajnokságon.
Aki szeret sportolni, 9 évet kaphat ajándékba
Azok a felnőttek, akik szeretnek sportolni, akár kilenc évvel is növelhetik biológiai éveik számát. A rendszeres kocogás és egyéb edzésformák ugyanis lassítják a sejtszintű öregedést.