
szülők


Egy nyugdíjas tanárnő szerint ez a legnagyobb hiba, amit a szülők elkövetnek
Szerinte a szülők többsége ugyanazt a hibát követi el a gyereknevelésben, pedig minden sokkal egyszerűbb is lehetne.
Gyereknevelés balhék nélkül: ez a titok
Fegyelmezés közösen – eláruljuk, hogyan lehettek jó páros a gyereknevelésben. Ha az alapvető dolgokban megegyeztek, és amikor kell, kisegítitek, egymást, sokkal könnyebb lesz a dolgotok.
Kiakadt a gyerekorvos, akit éjjel-nappal keresnek a szülők a problémáikkal
Tudjuk jól, hogy a szülői aggodalom sokszor olyan dolgokra is rávesz, amit egyébként nem tennénk meg, mégsem szabad elfelejtenünk, hogy a gyerekorvosok is emberek, akiknek családjuk van és akiknek ugyanúgy jár a szabadidő, mint bármelyikünknek.
Egyedül elnyalt fagyik, tescós kuponok, elveszített szülők – Mikor érzed úgy, hogy tényleg felnőttél?
Van, akinek egyik pillanatról a másikra érkezik a felismerés, más pedig szinte észre sem veszi. Megkérdeztük, ki mitől érzi úgy, hogy felnőtté vált.
Meglepetésbaba: újra szülők lesznek a nagyszülők
Unokájuk másfél évvel ezelőtt jött világra, a napokban pedig megszületik a meglepetésbabájuk, akinek igazi csodaként tekintenek az érkezésére.
Anyukafórumok: hasznos segítők, vagy csak lehoznak az életről?
Szerzőnk elárulja, mi az a pont, amikor TILOS tovább olvasgatni a kommenteket és nem érdemes hasznos tanácsot várni a fórumozóktól.
„A szülők túlságosan rettegnek attól, ha a gyerekek boldogtalanok”
Hogyan segíthetünk elérni a gyereknek a boldogságot? A szakember szerint az a titok, hogy ne védjük annyira a boldogtalanságtól - írja az nlc cikke.
Jelek, amikből tudhatod, hogy a gyereked sérült a válásban
Hogyan védhetik meg a szülők a gyerekeket egy zűrös válás során? Ezt ajánlják a szakértők.
Festés, függönymosás, tisztasági csomag: így segítik olvasóink az iskolákat
Bevett gyakorlat vagy ritkaság, hogy a szülők eszközöket visznek az iskolákba, megjavítják a kerítést vagy kifestik az osztálytermet? Olvasóinkat kérdeztük.
A hadvezér és az álruhás vendéglátós: ilyen szülőkkel találkozni a játszótéren
Az nlc újságírója, Kerényi Kata eltöltött egy kis időt két nagyon különböző helyen: egy jól felszerelt, divatos, belvárosközeli helyszínen és egy külvárosi, lakótelepi játszótéren, hogy „tapasztalatot gyűjtsön arról, milyen a világ a csúszdák és mászókák árnyékából nézve”. Íme, így festünk mi, szülők kívülről.
Muszáj barátkozni? Így kezeld jól a játszótéri szülőtársakat
Szerencse, ha a gyereked kis barátjának a szülei is szimpatikusak és megtalálod velük a hangot – de ez nem mindig van így. Mit tehetsz, ha nincs kedved barátkozni? Mutatjuk.
„A szülők félnek a saját gyereküktől” – megszólal a bölcsis gondozónő
Zsuzsa egy magánbölcsődében gondozónő, de húszéves pályafutása alatt dolgozott évekig állami oviban is, úgyhogy alaposan kiismerte már a szülőket. Kun Gabi cikkében az nlc-n elmesélte, mi az, amit általában elrontanak, és hogy miből van a legtöbb konfliktus a bölcsiben.
Érdekes elméletet osztott meg egy édesanya az anya-barátok típusairól
Három kulcsfontosságú tényező határozza meg szerinte a tökéletes anya-barátot.
„De anya megengedte!” – Eltérő nevelési elvek a két szülő között
Ha a gyereknevelésben nem értünk egyet, annak mindig a kicsik isszák meg a levét. Muszáj kompromisszumokat kötnünk!
Nem szégyellem kimondani: idegesítenek mások gyerekei
Figyelem! A nyugalom megzavarására alkalmas levél következik egy kétgyermekes édesanyától, akit sokszor… khm… idegesítenek mások gyerekei.