unoka
Különleges esküvői feladattal bízta meg, ezzel segítette a felépülésében 95 éves nagyapját
Súlyos balesete után az is segítette a felépülésben a 95 éves nagypapát, hogy ott lehessen unokája esküvőjén, ahol még különleges feladata is volt.
Az iskolában tanult fogással mentette meg a fulladástól a nagypapáját egy gyerek
Családi ebéd közben történt meg a baj, ám a kisfiú nem veszítette el a lélekjelenlétét és tudta, mit kell tennie.
Nagypapa lett Alec Baldwin, egy országról nevezték el az unokáját
Az anyuka, Ireland kislánya is különleges nevet kapott.
Demi Moore megmutatta első unokáját, bikiniben pózol a büszke nagymama
Az Egyesült Államokban május második vasárnapján ünneplik az anyákat, ebből az alkalomból posztolt Demi Moore egy közös képet unokájával.
Aranyos fotón Rod Stewart második unokája, akinek a nevét is elárulták
Másodszor is nagypapa lett Rod Stewart, az énekes fiának, Liam-nek a napokban született meg az első gyermeke.
Unokájával közös képet osztott meg Bill Gates
A közelmúltban született meg Bill Gates első unokája.
Ők heten a 77 éves Goldie Hawn unokái
A legidősebb 19, a legfiatalabb 1.5 éves.
Hihetetlenül aranyos reakció a leendő nagymamától a hírre, hogy érkezik az unoka
Videón is megörökítette egy család, hogy hogyan reagált a leendő nagymama a hírre, hogy hamarosan nagyszülő lesz.
Ők a svéd király unokái – Jó sokan vannak!
XVI. Károly Gusztáv nagyon büszke nagypapa.
Ritka pillanat: Istenes László megmutatta unokáit
A műsorvezetőnek már négy unokája van. Ritkán oszt meg képet róluk, most kivételt tett és azt is elárulta, miben hasonlítanak rá.
Összeesett a nagypapa, unokája élesztette újra
Minden előzetes jel nélkül otthonában összeesett egy 80 év körüli kisújszállási nagypapa. Unokája azonnal segítséget kért és újraélesztette a nagypapáját.
„Ezért nem engedem meg az anyámnak, hogy felvegye a gyerekeimet”
Azok a nagyszülők, akik örömmel várják az unokáik érkezését, tűkön ülnek, hogy felvehessék őket, miután megszülettek. Az anyukák többségének nincs kifogása ez ellen, néhányan azonban fenntartásokkal kezelik a nagyik lelkesedését.
Egy nagymama táblán „osztályozza” a felnőtt unokáit aszerint, hogy mennyire elégedett velük
Mindannyian voltunk egyszer gyerekek, mindannyian átéltük, hogy minősítenek, rangsorolnak, osztályoznak minket, ha máshol nem, akkor az iskolában. De hogy felnőttkorunkban is ez legyen a szokás…
Ők Lisa Marie Presley gyerekei. A legkisebbek csak 15 évesek
Az énekesnő legkisebb gyermekei alig 15 évesek.
Megvan, miért örül a nagymama jobban az unokának, mint a saját gyerekének
Egy, a nők agyműködését vizsgáló tanulmány az empátia nagyobb aktiválódását találta, amikor az unokákról készült képeket nézték.