És ne csak úgy félvállról, mint amikor valaki rákérdez, hogy mi a baj, te pedig csípőből rávágod, hogy “semmi, csak egy kicsit fáradt vagyok”! Vegyél egy nagy levegőt és birtokold ezt a lehetőséget! Érezd, ahogy az elmúlt napok-hetek-hónapok, sőt akár évek fáradtsága néhány pillanatra teljes valójában rád nehezedik! Nincs leplezés, nincs tagadás. Szörnyű ugye? Érzed ezt a mázsás súlyt? A terhet, amit cipelsz szótlanul? Borzasztóan erős vagy, sokkal erősebb, mint azt valaha is gondoltad volna. Nekem a könnyem is kicsordult. De hát ilyenek vagyunk. Mi, nők. Az úgynevezett “gyengébbik nem”. De jó ez nekünk? Persze praktikus, hogy mindent IS el tudunk végezni egy személyben, de meddig mehet ez így tovább?
Az elmúlt pár év különösen nagy terhet rótt mindenkire, de ránk édesanyákra pláne. Nem kell részletezzem neked, hogy mekkora mentális teher egy anya számára, ha a szomszédos országban háború tör ki, vagy amikor minden vásárlás csak egyre drágább és drágább, és a tanárok és az óvónők majdhogynem kétnaponta elsírják magukat, mi meg tudjuk, hogy ezt az egészet a gyermekeink is érzik, szenvedik. Arról nem beszélve mennyire kimerített már bennünket fizikailag is az elmúlt két év, hisz micsoda logisztikát igényelt a koronavírus alatti online oktatás és a saját munkánk, valamint a háztartás párhuzamos kézbentartása. Gondolom te is bőségesen éjszakáztál, és hidd el, hogy annak sokáig nyoma marad a szervezetedben.
Ilyenkor év végén, amikor a csapból is a pihenés, a lelassulás, a bekuckózás folyik, nekünk édesanyáknak ennek a szöges ellentétje jut. Teljes őrület! A láthatatlan munka ilyenkor annyi, hogy lehetetlen szavakba foglalni. A megszokott mindennapi feladatainkon túl, most ránk hárul az ajándékok megtervezése, beszerzése, logisztikája, a karácsonyi ünneplés összehangolása az egész családdal, az ennek kapcsán felmerülő feszültségek kezelése, a gyerekek ellátása, a lakás nagytakarítása, hogy azért a szentestét mégse a vasalnivaló tetején töltsük. A menü kitalálása, a hozzávalók levadászása, megfőzése, az adventi naptár töltés, téli ruha vásárlás, és persze a munkánk, ami az év végével szinte mindenkinél igencsak hektikussá válik, mindenhol próbálnak a feladatok végére jutni még mielőtt a naptár 2023-ba fordulna.
Képzeld, a minap éppen egy karácsonyi vásáron üldögéltem, ott próbáltam meg eladni a gyerekek már nem használt játékait, és a ruháimat, amik már sose fognak feljönni rám. Az emberek jöttek-mentek, mindenki elfoglalva a saját dolgával, problémájával. Egy idő után én is belefeledkeztem ebbe a zsizsgésbe, és csak tompán kortyolgattam a kávémat. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a szomszédos asztalnál álló hölgy utána nyúlt egy mellette elrobogó édesanyának. Boldogan ölelkeztek össze, látszott, hogy rég látták egymást. De az édesanyát már húzta is tova a család, nagyon rohantak valahova. A másik nő együttérzően kiáltott utána: Bírod még? Mire az édesanya a vállait felvonva csak annyit válaszolt: Van más választásom?
Ekkor gondoltam bele; vajon hányan érzünk így? Hogy nincs más választásunk, csak csinálni, csinálni, csinálni. Elvégezni az ezredik más által nem teljesített feladatot. Felvenni a fonalat ott, ahol más már feladta. Megoldani a problémákat, amik másnak habár érintett benne mégsem elég fontos, ahhoz hogy tegyen is érte valamit. Felvenni azokat a gyeplőket, amiket nem is nekünk kellene kézben tartanunk. De mi nők, már csak ilyenek vagyunk.
Te is, én is tudjuk, hogy elfáradtunk és hogy ez a terhelés tényleg elképesztő. A baj ott van, hogy ha valaki ez ellen szót emel, netán még cselekszik is, azt azonnal kitűzik a céltáblára, hadd lője meg mindenki kéretlen vélemények nyilaival. Ha kimerjük mondani, hogy igen itt van a határunk, nem bírunk többet, ha segítséget kérünk megbélyegeznek. Mintha legalábbis egy nő életének alapértelmezett velejárója lenne a szenvedés, és aki ez ellen felszólal az vétket követ el az emberiség ellen.
De egy dolog biztos, jogod van fáradtnak lenni. Jogod van kimondani, hogy eddig és ne tovább! Jogod van meghozni olyan döntéseket, amik az életedet jobbá, és felszabadultabbá teszik. Hiszen csak olyan kancsóból lehet tölteni, amiben van is valami. Ha mindig mindent csak szótlanul megcsinálunk, ha normalizáljuk azt, hogy a nőket a végletekig lehet terhelni, akkor ez csak rosszabb és rosszabb lesz. És kik járnak pórul a végén? A gyerekeink. Mert egy totálisan kimerült – fizikailag és mentálisan is – anya, nem tud adni magából.
Mikor volt, hogy utoljára engedted magadnak, hogy fáradt légy? Amikor kivettél egy napot és csak azzal töltötted, hogy pihenj vagy olyan dolgokat csinálj, amiket szeretsz és feltöltenek, vagy hogy egyáltalán ne csinálj semmit. Én még soha nem tettem ilyet és le merem fogadni, hogy te sem. Pedig mennyire, de mennyire ránk férne, ugye? Figyelj csak! Legyen ez az újévi fogadalmunk idén! Mentsük fel magunkat az “örökmozgó” szerepéből, és fogadjuk el, hogy igenis elfáradunk. Engedjük meg magunknak a pihenést, a megállást! Lelkiismeret furdalás nélkül, bűntudat nélkül. Tanuljuk meg kommunikálni a szükségleteinket, és nemet mondani, amikor úgy érezzük arra van szükségünk!
Mit szólsz? Benne vagy?
Kapcsolódó cikkek
