Család

Az 5:1 szabály a gyereknevelésben: így kezeld jól a konfliktusokat

Konfliktusok minden kapcsolatban vannak – ezt a gyerekeknek is meg kell tanulniuk. Ahogy azt is, hogyan lehet ezeket a lehető legjobban kezelni.
2024. Július 16.
apa, anya, kisfiú, család, boldogok, vidámak, gyereknevelés

Fotó: Getty Images

Te is gyakran jársz úgy, hogy a konfliktus hevében olyat teszel vagy mondasz, amit aztán később megbánsz? Vádoltad már magadat azért, mert kiabáltál a gyerekeddel, vagy épp megfenyegetted valamilyen büntetéssel, esetleg mérgedben nem szóltál hozzá? Az ilyen dolgok sajnos a legtöbbünkkel megesnek. Persze az a cél, hogy ez minél ritkábban történjen meg, és ha már megtörtént, akkor alakítsd úgy a helyzetet, hogy mindenki a lehető legkevésbé sérüljön. Hogy hogyan lehet úgy alakítani? Dr. John Gottman 5 évtizedes kutatás alapján (a sikeres párkapcsolat titkát kutatta, boldog és kevésbé harmonikus párokat és az ő kommunikációs stratégiáikat vizsgálta) állította fel az 5:1 szabályt, pontosabban arányt. Ami így írható le, ha a konfliktus során (és azt követően) minden negatív interakcióra 5 pozitív jut, akkor a konfliktus nem rombolja a kapcsolatot. Vagyis ha valami bántót mondtál például, kritizáltad a párod, azt olyasmikkel kompenzálhatod, hogy figyelmesen hallgatod a partnered, keresel valamit, amit elismersz, tisztelsz benne (és ezt el is mondod neki), megdicséred valamiért, egyetértesz valamivel, amit mond, együtt nevettek, elfogadod a nézőpontját, megsimogatod, megöleled. Na ugyanez a szabály érvényes a gyereknevelésben is – hogy pontosan hogyan kell ezt értelmezni, arról az Institute of Childpsych Insta-oldalán található egy érdekes infografika.

Negatív interakcióbak számít, ha kiabálsz a gyerekkel, kritizálod őt, megszidod/megszégyeníted, nem szólsz hozzá, nem foglalkozol vele. Ha egy ilyen történéshez (legalább) 5 pozitív interakció társul, akkor valójában teljesen rendben lesztek összességében. Ne úgy gondolj erre, hogy minden egyes vitánál, veszekedésnél számolgatnod kell, mit és hogyan mondasz vagy teszel. Inkább úgy, hogy az alábbi pozitív interakciókat vedd bele a repertoárodba, legyenek ezek a kapcsolatotok részei úgy általában, és a viták, konfliktusok során is, hogy kiegyensúlyozott legyen a viszonyod a gyermekeddel. Íme a legfontosabb pozitív interakciók:

1. Hallgasd figyelmesen

Igyekezz minél kevesebbet beszélni, ehelyett inkább hagyd őt beszélni, és valóban figyelj oda arra, amit mond. Igyekezz megérteni, jó, ha esetleg a végén össze is foglalod, hogy jól értetted-e. Hajolj közel, teremts szemkontaktust, és úgy hallgasd őt, és igyekezz megérteni az ő nézőpontját is. Kérdezgesd, bólogass, jelezd a testbeszédeddel is, hogy figyelsz rá.

Mondd például ezt: „Szeretném megérteni, miért történt, ami történt, elmesélnéd nekem, te hogy látod?”

2. Méltányold őt

Itt arra gondolunk, hogy validáld az érzéseit, vagyis jelezd vissza neki, hogy érted, látod, hogyan érzi magát. Nem kell, hogy egyetérts vele, nem az a lényeg, hogy elismerd, hogy igaza van, egyszerűen csak jelezd neki, hogy érzékeled, hogyan is érzi ő magát. Az együttérzésedet is kifejezheted, akár szavakkal, akár testi kontaktussal, testbeszéddel.

Mondd például ezt: „Látom, hogy most nagyon dühös vagy.”

3. Ismerd be, ha hibáztál

Mindenki követ el hibákat, a konfliktusokban mindig benne van mindkét fél, a gyerek és a felnőtt is. Minden szülő szeretné, ha a gyereke tanulna a hibáiból – ehhez egy nagyon jó eszköz, ha a saját példáddal mutatod meg, milyen fontos beismerni, ha hibáztunk. Egyszerűen mondd el, hogy sajnálod, hogy ezt vagy azt rosszul csináltál, néhány szóval kérj bocsánatot. Nem kell ezt túlragozni, de röviden, tiszteletteljesen beszélj vele.

Mondd például ezt: „Sajnálom, hogy kiabáltam, nem kellett volna így felemelnem a hangomat. Látom, hogy megijesztettelek vele.”

4. Legyél elérhető

Leginkább fizikailag, de érzelmileg is. Sokszor nincs szükség sok beszédre, csak legyél ott a gyereked közelében, hogy ha akar, megölelhessen, vagy egyszerűen csak azt érezze, hogy ha ő nem is tudja épp kezelni az érzéseit, te igen. Hogy bízhat abban, hogy te megbirkózol a konfliktussal.

Mondd például ezt: „Itt vagyok, ha kellek.” Vagy ne mondj semmit, csak fogd meg a kezét, vagy ülj hozzá közel.

5. Mutass szeretetet

Persze nem a vita hevében kell ölelkezni, de utána, amikor túl vagytok a konfliktus nehezén, igenis fontos, hogy megöleld, megpuszild őt, ültesd az öledbe, ringasd, simogasd, vagy tegyél bármit, amiről tudod, hogy szereti, hogy jobb kedvre deríti.

Mondd például ezt: „Szeretnéd, ha megölelnélek? Gyere, adok egy puszit.” Vagy ne mondj semmit, csak öleld meg. Ha viszont ő még nem áll erre készen, akkor várj egy kicsit, vagy válassz más módot arra, hogy kimutasd a szereteted.

Amit még tehetsz

Persze rengeteg lehetőség van még, hogy pozitív interakciókat csempéssz a napotokba, és nem csak a konfliktusok köré. Ilyenek például:

  • Viccelsz és együtt nevettek
  • Bedobsz valamit a közös vicceitek közül
  • Hagyod, hogy rajtad nevessen, és vele nevetsz
  • Ha nem is értesz egyet vele, de elfogadod a nézőpontját
  • Keresed a lehetőséget, hogy megdicsérd
  • Fogd meg gyakran a kezét, ne csak azért, hogy biztonságosan keljetek át a zebrán – és mondd is el neki, milyen jó kézen fogva sétálni
  • Figyelj az apróságokra is, amiket mesél neked

Forrás: Gottman.com, Instagram.com/Instituteofchildpsych, Instagram.com/gottmaninstitute