Család

A legfontosabb szülői mondatok

Nagyon hasznos lehet, ha egyet-kettőt beveszel a szülői eszköztáradba az alábbi mondatok közül – a szakértő szerint nagyon jók arra, hogy bizalmasabb kapcsolatba kerülj a gyerekeddel.
2024. Április 02.
anyuka kisfiát öleli boldogan, legjobb szülői mondatok
Fotó: Gtty Images

Néha jól jönnek a készen kapott megoldások – a gyereknevelésben különösen. És bár minden gyerek és minden család más, vannak olyan frázisok, amelyekről a szakértők szerint tudni lehet, hogy növelik a bizalmat, segítik a szeretetteli kapcsolódást szülők és gyerekek között. Az alábbi mondatokat Blimie Heller szülőcoach, az Unconditional Parenting Instagram-oldal szakértője ajánlja. Ő maga is használja őket a saját gyerekeivel kapcsolatban, bár a posztban bevallja, hogy van, amelyikhez hozzá kellett szoktatnia magát – de szerinte megérte. Felhívja a figyelmet arra, hogy ez egy válogatás – ne érezd kötelezőnek, hogy mindegyik frázist rendszeresen bevesd. Szerinte így érdemes használni ezt az ajánlást:

  • Nem a szavak az igazán fontosak, hanem az üzenet, amit az adott mondattal át akarsz adni.
  • Mondd úgy, ahogy neked komfortos, amiről te azt érzed, hogy valóban őszintén tudod mondani.
  • Nyugodtan változtass, használj olyan szavakat, amelyek könnyedén jönnek, amiket egymás között is használtok.

És akkor most jöjjenek a szakértő szerint hatékony és hasznos szülői mondatok.

1. Itt vagyok neked

Ez tipikusan olyan mondat, amit mondhatsz bárhogy, csak azt fejezze ki a gyereknek, hogy számíthat rád, mindig. Mondd el neki, hogy támogatod, bármit is érez, bármin megy is épp keresztül. Te ott vagy, mint egy biztonságot adó menedék. De ha épp nem jönnek ezek a szavak, fejezd ki magadat testbeszéddel: öleld meg, fogd a kezét, simogasd a fejét, éreztesd vele, hogy itt vagy neki, bármi is történjék.

2. Nekem mindig elmondhatod, amit valójában gondolsz és érzel

Fontos, hogy tudja, hogy nem csak a jó, vidám dolgokról beszélhet veled. Hogy meghallgatod, és nem ítélkezel akkor is, ha nehézségei vannak, nehéz érzelmeket él át – hogy veled nem csak a kellemetlen dolgokról beszélhet. Meghallgatod akkor is, ha nem biztos, hogy örülni fogsz annak, amit hallani fogsz – de ez ne tartsa vissza őt attól, hogy elmondja neked, amit épp gondol vagy érez.

És ami nagyon fontos: ha ez megtörténik, reagálj szeretetteli figyelemmel. Hallgasd meg őt, hagyd, hogy kiöntse a szívét, és ne ítélkezz azonnal, ne akarj rögtön megoldást találni, csak figyelj rá, arra, amit érez – hogy könnyebben túljusson ezeken a nehéz érzéseken, a te támogatásoddal.

3. Szeretem, amikor együtt dolgozunk

És a „dolgozás” alatt érthetsz bármit: közös konyhai munkálkodást, takarítást, egymás mellett dolgozást. Nagyon fontos, hogy ezt a kifejezést ne erőltesd bele a kommunikációtokba, csak akkor vedd elő, ha tényleg indokolt, ha tényleg így érzed. Ne ezt használd dicséretként egy elvégzett közös munka után, ha az inkább nyűg volt – az is teljesen oké, ha nem élvezel minden egyes közösen elvégzett feladatot.

4. Érdekel, ez hogy érint téged

Ez így kicsit nyakatekert megfogalmazás, a lényeg, hogy mondd el neki bárhogy, úgy, ahogy te megfelelőnek érzed, hogy bár van, hogy nemet mondasz, hogy határokat állítasz, attól még érdekel téged, hogy ez számára milyen érzés. Hogy fontos neked, ő hogyan érzi magát ezekben a szituációkban, akkor is, ha a körülményeken nem tudsz változtatni. És hogy vannak dolgok, amiket meg kell csinálni, akkor is, ha nem szeretjük, nincs kedvünk hozzá, másképp akarjuk – és teljesen oké, ha emiatt dühösek, szomorúak, mérgesek, csalódottak vagyunk. Érdekel téged, hogy mit érez, és igyekszel segíteni azon, hogy ezeken az érzéseken a lehető legkönnyebben túl legyen.

5. Szerencsés vagyok, hogy a szülőd lehetek

Vannak olyan szuper pillanatok, amikor teljesen tisztán látod, milyen értékes személyiség a gyereked, mennyi csodás tulajdonsága van, milyen fantasztikus dolgokra képes – na ezek azok a pillanatok, amiket teljesen meg kell élni, és ezt érdemes meg is osztani a gyerekkel. Amikor épp csodálod őt, és átjár az érzés, hogy milyen szuper gyereked van, akkor ne habozz megosztani ezt vele – nagyon sokat jelent neki. Talán mondanunk sem kell, de ennek a mondatnak ezekben a helyzetekben van a helye, amikor tényleg teljes átéléssel, őszintén tudod ezt mondani. Amikor épp stresszes vagy, feszült, esetleg összekaptatok, akkor más kapcsolódást segítő mondatnak van ott a helye, találj a helyzethez megfelelőbbet.

6. Bármit kérdezhetsz tőlem

És ez nem jelenti azt, hogy mindig mindenre tudnod kell a választ. És azt sem, hogy mindig mindent a legapróbb részletekig meg kell osztanod a gyerekeddel. De tudnia kell, hogy fordulhat hozzád a kérdéseivel, a lehető legőszintébben és a legjobb tudásod szerint fogsz válaszolni. Benne van a pakliban, hogy azt kell mondanod, hogy nem tudod a választ, és az is, hogy be kell vallanod, hogy szeretnéd átgondolni, mit válaszolsz erre a kérdésre. Ezzel nincs semmi gond, sőt. Nagyon jó, ha a gyerek megtanulja, hogy nem kell mindig mindenre azonnal reagálni, hogy igenis lehet időt kérni arra, hogy átgondold, felkészülj, utána nézz, hogy a lehető legjobb választ adhasd.

Amiket inkább ne mondj

Van a szakértőnek egy gyűjteménye olyan mondatokról is, amiket nagyon nem tart jónak – de amik, saját bevallása szerint, ettől függetlenül néha kicsúsznak a száján. Egyikünk sem tökéletes szülő, és nem is erre kell törekedni. Hanem arra, hogy a lehető legjobb szülei legyünk a gyerekünknek, még akkor is, ha ez hol jobban megy, hol kevésbé. Ez ilyen. Mindenesetre érdemes megpróbálni ha csak lehet nem használni az alábbi mondatokat. (Természetesen itt most nem az egyértelműen bántó, agresszív, ledorongoló kifejezésekről beszélünk – azoknak egyértelműen nincs helye a szeretetteli, kapcsolódó gyereknevelésben. Inkább az olyan „normálisnak” tűnő frázisokat mutatjuk, amelyek benne vannak a „gyereknevelő szlengben”, és talán nem is gondolnánk, hogy sokkal jobb lenne másképp megfogalmazni a mondandónkat.)

  • Viselkedj! (Ahelyett, hogy azt mondanád neki, mit vársz tőle, mit kellene tennie, azt várod el, hogy magától tudja, hogyan kell „jól” viselkednie az adott helyzetben.)
  • Mert azt mondtam! (A dominancia hangsúlyozása, ami az együttérzés hiányát közvetíti a gyerek felé. Nem így kellene kifejezni, hogy az adott dolgot meg kell vagy épp nem szabad csinálni, bár tudod, hogy a gyerek emiatt rosszul érzi magát.)
  • Nyisd ki a szád / Ha nem mondod, nem értem. (Igen, van, hogy a gyerek csak sír, és épp nem tudja megmondani, miért, vagy még nem áll készen arra, hogy elmondja, mit érez, esetleg nem is tudja megfogalmazni – ilyenkor kár ezt erőltetni.)
  • Ne szemtelenkedj! (Sokkal hasznosabb, ha elmondod, miért zavar vagy bánt az, ahogy viselkedik.)

Forrás: Instagram.com/unconditionalparenting