A gyereknevelés egyáltalán nem könnyű. Gyakran elképesztően csodás, általában fantasztikusan szeretetteli, de ne tagadjuk, vannak nehéz, embert próbáló, idegesítő vagy épp elkeserítő pillanatok is. Amikor az ember nem úgy viselkedik, ahogy azt még a gyerekek születése előtt elképzelte (értsd, méregbe gurul, kiabál, fenyegetőzik, dühöng). Emellett egy csomó döntést kell meghozni a közös életetek során, rengeteg mindent elintézni, utána járni, és ezek sem mindig mennek tökéletesen. Amivel nincs is semmi gond, hiszen SENKINEK nem megy mindez tökéletesen (még annak sem, akinek pedig az Instája alapján nagyon úgy tűnik, hogy minden a legnagyobb harmóniában és békében történik a gyerekes létében és azon kívül is).
Rosszul reagáltam, rossz szülő vagyok?
Még ha ezt az eszünkkel tudjuk is, a rosszabb pillanatokban könnyű úgy érezni, hogy csak mi vagyunk azok, akik ilyen könnyen begurulnak, akik nem bírják idegekkel a gyerekek veszekedését, akik elveszítik a türelmüket, amíg reggel ráimádkozzák a ruhát a gyerekekre, vagy tabletmegvonással, meseletiltással vagy bármi hasonló „szörnyűséggel” fenyegetőzünk. És rosszabb pillanatainkban ezt könnyen úgy fordítjuk, hogy borzasztó szülők vagyunk. Melyik lelkiismeretes, törődő anyukát-apukát ne ért volna még utol az önvád, hogy „Nem így kellett volna…”, „Bárcsak ne kiabáltam volna…”, „Ezt nagyon nem kellett volna mondanom…”. Ez egy alapvető gondolkodási hiba, amikor egy(-két) dolog (jelen esetben a megbánt viselkedés) alapján általánosítunk, és mondunk egy sokkal nagyobb szabású, általában lesújtó ítéletet (hogy rossz szülők vagyunk). Ráadásul a legtöbben rendkívül szigorúak vagyunk magunkkal, és hajlamosak vagyunk felnagyítani a hibáinkat. Ami bizony a szülőség állandó és érzelmileg sokszor megterhelő mókuskerekében ahhoz vezethet, hogy sokkal többször érezzük magunkat rossz, vagy legalábbis nem megfelelő szülőnek, mint jónak vagy legalább okénak. Ezen nagyon jó lenne változtatni, de hogyan?
Hogy is van ez a konyhakerttel?
Az Itstheconsciousmom Instagram-oldal gyermekterapeuta szakértője, Erin Morrison az alábbi sztorit javasolja ilyenkor felidézni.
„Képzeld el, hogy van egy gyönyörű veteményes a kertetekben. Egy csodás kis konyhakert, aminek a gondozására sok időt és energiát fordítottál. Aztán egyszer csak elkezdesz a gyomokra figyelni – megszállottan. Amint megjelenik egy, igyekszel kihúzni, és közben azt kérdezgeted magadtól: miért jön elő ennyi gyom? Annyit küzdök ellenük, és mégis folyton megjelennek… Annyira a gyomok eltávolítására fókuszálsz, hogy megfeledkezel arról, hogy a zöldségekkel, gyümölcsökkel foglalkozz, nem öntözöd őket – és máris nem terem annyi szép és finom zöldséged.
Erin szerint gyakran pontosan ez történik velünk, szülőkkel is:
néha annyira arra fókuszálunk, amit nem jól csinálunk, amit (szerintünk) elrontottunk, amit mások szerint másképp kellene csinálnunk, hogy megfeledkezünk mindarról, amit viszont jól csinálunk.
Néhány nagyon fontos dolog történik, amikor elkezdünk arra figyelni, amit jól csináltunk, amiben jók vagyunk:
- Rájövünk, hogy valójában sokkal több mindent csinálunk jól, mint rosszul.
- Egészen másfajta energiával tudunk hozzáállni ahhoz, hogy változtatni tudjunk mindazon, amit szerintünk elhibáztunk.
- Ha megvan az az érzés, hogy „elég jó vagyok”, sokkal könnyebb bármin változtatni.
- A gyerekeinknek is azt a példát mutatjuk, hogy a jó dolgokra érdemes fókuszálni és nem a rosszakra – és a gyerekek a leginkább utánzással, a példánkból tanulnak.
- És ha felismerik, mennyi mindenben jók, mennyi erősségük van, máris könnyebb azokon dolgozni, amiben esetleg kevésbé erősek.
- A saját teljesítményük és erősségeik fel- és elismerése nagyon fontos erőforrás az élet minden területén.
Szóval legközelebb, amikor szigorú vagy magaddal, és elkezdenéd ostorozni magadat valamiért, ami nem jól sikerült, emlékezz csak erre a konyhakertes sztorira. És önbántás helyett legyél kicsit együttérzőbb magaddal, hogy aztán legközelebb könnyebb legyen másképp viselkedned vagy reagálnod.
Forrás: Instagram.com/itstheconsciousmom
Kapcsolódó cikkek
