Egyéb
Híres tesók, akik olyanok, mint két tojás
Trükkös dolog a genetika, és éppúgy előfordulhat, hogy két testvér szinte egyáltalán nem hasonlít egymásra, vagy ellenkezőleg, szinte olyanok, mint két tojás.
Amikor “túltoljuk” a szülőséget, avagy a jóból is megárt a sok
A túlféltés, a túlzott ellenőrzés és a túlzott engedékenység három olyan szülői magatartás típus, amelyek negatívan befolyásolhatják a gyermeket egész életére, állítja Daniel S. Lobel Ph.D. klinikai szakpszichológus.
Így segítheted a teherbe esést vérvétellel
Ma már egyre több pár tudatosan hozza meg a döntést: kisbabát szeretnének. Erre azonban testileg és lelkileg is érdemes felkészülni.
“A barátom kitiltotta a gyerekemet az esküvőjéről, majd felkért vőfélynek”
Az újdonsült szülők lelkesen készültek a baráti pár esküvőjére, de meghökkentő dolog történt.
Szülési szabadság 2022
A szülési szabadság egy hosszabb ideig tartó időszak, amire minden kismamának szüksége lehet. Kinek jár és mennyi ideig?
Ezt kell tudni a pótszabadságok kivételéről
Alapszabadság mindenkinek jár, az életkor szerint további napok, szülőként pedig pótszabadság is. Lássuk a legfontosabb tudnivalókat a pótszabadságról.
Gyanúsítottként hallgatták ki a Dunába fulladt 11 éves kisfiú szüleit
Kiskorú veszélyeztetése miatt indult nyomozás a szülők ellen.
Őszinte videót osztott meg rumlis otthonáról a 4 gyerekes anyuka
Nem mindig jut annyi idő a takarításra, amennyit szeretnénk. Ez a 4 gyermekes anyuka bevállalta, hogy megmutatja, milyen az otthonuk, ha rumli van.
Segített világra hozni egy kisbabát, de közben elvetélt a várandós doktornő
A kollégái nagyon sajnálják, ami történt vele, és felnéznek rá az önzetlensége miatt.
Ilyen jelei lehetnek a perimenopauzának
Mi is az a perimenopauza, és milyen tünetek hívhatják fel rá a figyelmet, hogy elkezdődött? Milyen életkorban jelentkezhet, és lehet-e teherbe esni a perimenopauza időszakában?
Három ok, ami miatt a szakértő szerint érdemes együtt unatkozni
Még bő egy hónap van hátra az óvoda-, illetve iskolakezdésig. Sok szülő számára okoz komoly fejtörést az, hogy elfoglaltságokat találjon a gyermekének. A szakértő szerint azonban érdemes hagyni azt is, hogy unatkozzanak a kicsik.
Augusztusban máshogy érkezik majd a családi pótlék
A családi pótlékot, amelynek összege 2008 óta változatlan, máshogy utalják augusztusban.
Jennifer Lopez és lánya, Emme Muniz szinte egymás hasonmásai
Emme már kész hölgy lett.
Beperelték a TikTok-ot a szülők, miután a lányuk életét vesztette egy kihívás miatt
Tavaly két lány halt meg egy közösségi médiás kihívás, a "Blackout Challenge" miatt. A szüleik beperelték a TikTok-ot, és szeretnék felhívni más szülők figyelmét, hogy legyenek figyelmesebbek a közösségi média alkalmazásokkal.
Így spórolj az árammal, hogy kisebb legyen a rezsid
Hoztunk néhány kevésbé ismert spórolási tippet, amelyekkel csökkenthetitek a villamosenergia felhasználását otthon. Ha ezeket beépítitek a mindennapi rutinba, az a családi kassza mellett a környezetnek is jót tehet.