Drága Anya!
Ha visszaemlékszem a gyerekkoromra, minden olyan tökéletesnek tűnik. Úgy emlékszem, nyugodt voltál, kiegyensúlyozott és mosolygós. Rengeteget játszottál velünk, mindig akadt valami program. Kirándultunk, hatalmasakat játszótereztünk, sütit sütöttünk, só-liszt gyurmáztunk, festegettünk, babáztunk. A lakás tiszta volt és rendes. A ruhákat nem csak kimostad, de mindig szépen kivasaltad és el is pakoltad őket. Az asztalon főtt étel várt minket minden nap.
Nagyon büszke voltam rá, hogy nekem milyen szép és kedves anyukám van. Adtál magadra – tipp-topp voltál, szépen felöltözve, a frizurád is mindig kifogástalan. Mi is szépen felöltöztetve, különös gonddal befont copfokkal, az általad készített szebbnél szebb ruhákban jártunk.
Habár otthon voltál velünk, mindig dolgoztál valamit mellette, hogy legyen egy kis plusz a családi kasszában. Fordítottál, szabtál, varrtál, kézműves dolgokat készítettél, amiket utána a piacon árultunk. Hogy volt erre is időd? Hihetetlen!
Derűs voltál, humorral vettél minden problémát. Ám amikor arra szükség volt, szigorú és következetes is tudtál lenni. Bármi rosszaságot műveltünk, akárhogy dorgáltál, közben mindig tudtuk: mi vagyunk számodra a legfontosabbak a világon. Türelmes voltál és nyugodt, és kamaszkoromig nem is emlékszem, hogy valaha is kiborultál volna bármin.
Anya, Te hogy bírtad? Te nem érezted időnként, mennyire nehéz anyának lenni? Nem érezted néha, hogy elég volt, s ne tovább? Nem volt olyan, hogy kiborultál azon, hogy nincs már erőd végigasszisztálni még egy hisztit? Nem akartad néha, hogy adjunk neked végre egy szusszanásnyi pihit, egy kis időt magadra is?
Szerinted mit csinálok rosszul? Csak jó anyuka szeretnék lenni, a létező legjobb a gyerekeimnek. De egyszerűen úgy érzem, napról napra csak bukdácsolok ebben a szerepben. Azt szeretném, ha egyszer visszagondolnak majd rám a fiaim, engem is úgy lássanak, ahogy én téged.
De mellettem elszalad az idő. A lakásunk romokban, a mosatlan/vasalni való halmokban áll. Bevásárlásnál mindig elfelejtek valamit, a gyerekek alig hajlandóak megenni a normális ételeket, amiket készítek. Feszült vagyok, sokszor türelmetlen, az életem egy merő aggódás. Ha a lakást rendbe rakom, lelkiismeret-furdalásom van, amiért nem a gyerekekkel játszom. Ha a gyerekekkel játszom, körbenézek és kétségbeesek látván, milyen állapotban van az otthonunk. Sokszor elpattan a húr és kiabálok velük, utána meg napokig rágódom azon, hogy nem szabadott volna. Anya, taníts – mi a titkod?
Drága Kislányom!
Boldog vagyok, hogy ilyen szép emlékeid vannak a gyerekkorodból. Annyira jó, hogy nem emlékszel arra, milyen fáradt és kétségbeesett voltam sokszor. Hogy nem maradt meg, hányszor nyitottatok rám a fürdőszobában, amikor már nem bírtam tovább, és elvonultam oda egy kicsit sírni. Szerencsére nem emlékszel, hányszor küldtelek ki játszani az udvarra titeket, hogy abban a pár percben, amíg a húgoddal kint bicikliztek, valamennyire összekaphassam a lakást vagy megfőzhessek nektek egy tejbegrízt, mert sokszor se időm se pénzünk nem volt másra.
Örülök, hogy azt láttad, örömmel dolgozom és nem tudtad, hogy gyakran sírva görnyedtem az asztal felett még hajnal kettőkor is, hogy a hónap végén maradjon még párezer forintunk nektek kiflit meg tejet venni. Boldog vagyok, hogy szép emlékként maradtak meg a saját készítésű ruhácskák, amiket azért csináltam, mert nem tudtam nektek a boltból újat venni.
Néha nekem is sok volt. Emlékezz vissza: a nyarak nagy részét a nagyszülőknél töltöttétek, így nekem volt néhány hetem újratöltődni. Bevallom, hiába hiányoztatok elképesztően minden egyes nap, azért nagyon jól esett az a kis vakáció nekem is. Épp ezért bánt, hogy most nem vagyok ott neked támaszként, hisz még dolgozom.
Jusson eszedbe, hogy amikor még gyerek voltál, egyszerűbb volt az élet. Nem volt közösségi média, nem kellett bizonyítanod a fél világnak, milyen tökéletes vagy, és nem láttad lépten-nyomon, ahogy mások bizonygatják a saját tökéletességüket. Persze akkor is voltak az utcában szebb, jobb, tehetősebb, irigylésre méltó sorsú emberek, de nem volt rajtunk ekkora a nyomás, mint manapság. Nem voltak felkapottak a különféle gyereknevelési módszerek sem, mindenki sodródott az árral, és a legjobb tudása szerint igyekezett épkézláb gyerekeket nevelni.
Kislányom, te egy hős vagy! Minden segítség nélkül, egyedül boldogulsz a kicsikkel nap nap után, szünet nélkül, amióta megszülettek. Látom, hogy a teljes léted nekik szenteled, és látom, hogy sokszor nagyon nehéz neked. Hidd el: ennél nagyobb dolgot aligha tehetnél le az asztalra. Amikor úgy érzed, hogy kudarcot vallasz, egy dolog vigasztaljon – nekik egészen biztosan Te vagy a legtökéletesebb anyuka!Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Te alszol, én virrasztok – Hol itt az igazság?
- Úristen, ez tényleg én vagyok?
- Kávétól kávéig élek… Ez lenne az anyaság?
- A szabályok azért vannak, hogy néha megszegjük őket
- Bezzeganyák, kíméljetek!
- A kapucsengőmön ez áll: “Rossz anya”
- Instatökéletes világ vs. valóság
- Anya, te hogy bírtad?
Kapcsolódó cikkek
