Gyerek
Gyanús gázszag miatt ki kellett üríteni egy budapesti iskolát
Ki kellett üríteni Budapesten egy XXIII. kerületi általános iskolát, mert szúrós gázszagot éreztek. A gyerekek arról számoltak be, hogy szúrós szagot éreztek, majd torokkaparás, szédülés jelentkezett náluk.Lehet, hogy hagyni kéne a gyerekeket unatkozni ezen a nyáron
Mi szülők hajlamosak vagyunk minden pillanatot beosztani. Pedig unatkozni nemhogy szabad, de nagyon hasznos is.Azok a gyerekek lógnak a suliból, akik sok időt töltenek a neten
A finn kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy a kamaszoknak milyen kapcsolatuk van a szüleikkel, milyenek az alvási szokásaik és mozognak-e rendszeresen.Tépőzárral rögzítette a repülőn a gyerekét egy anya, ízekre szedték a netezők
Volt, aki örömujjongással fogadta a bevállalós anyuka módszerét, mások szerint viszont rettentően veszélyes.Ezek a kötőhártya-gyulladás tünetei, és így lehet segíteni rajtuk
Viszket, piros és reggelre összeragad a gyerek szeme? Akkor minden bizonnyal kötőhártya-gyulladással van dolgotok!Kiakadt az internet a kutyabarát, gyerekmentes kocsmára
Egy brit kocsmára akadt ki a net: kutyabarát, gyerekmentes felirattal hirdeti magát. A kocsma tulajdonosa szerint a helyi és a nemzetközi közösségtől is támogató üzeneteket kapott és nem áll el az elképzelésétől.Ez a három tényező fontos a minőségi alvásban
A minőségi alvásnak három fontos jellemzője van, gyereknél, felnőttnél egyaránt.200 millió éves hüllőmaradványt talált egy kislány a tengerben
Egy igazi víziszörny testének egy darabjára bukkant a tengerparton egy 11 éves kislány, a szakértők több éven át vizsgálták a maradványt.Az egészségtelen reggeli ugyanolyan rossz a gyereknek, mintha nem evett volna semmit
A csokis müzli és társai nem tartoznak az egészséges reggelik közé. Nemcsak az a rossz, ha nem eszik semmit a gyerek, mielőtt elindulna az iskolába, hanem az is, ha egészségtelen étellel indítja a napot.Boldog és sikeres gyereket szeretnél? Tanítsd meg dühöngeni
Ezt tanácsolja a gyermekpszichológus.Kertész András: Apu, használd ki az életedet!
A tükrök olykor fájdalmasan igaz képet mutatnak. A minap nekem is sikerült belenéznem egybe. Ültem a kisfiam mellett, ártatlan csevegésben voltunk együtt. Egyszer csak felém fordult, és azt mondta: Apu, használd ki ezt az életedet, és mindent mondjál el nekem, mert ha már öreg leszel, akkor nem biztos, hogy képes leszel rá.Életkoruk alapján ennyi fehérjét kell enni a gyerekeknek
A megfelelő mennyiségű fehérjefogyasztás a csontok fejlődéséhez, az izomépítéshez elengedhetetlenül fontos. A napi szükséglet azonban az életkor szerint eltérő mértékű.A tanulási és a problémamegoldó képességet is fejleszti, ha hangszeren tanul a gyerek
Mindegy milyen hangszert választ, számos előnnyel jár a zenetanulás.Ma kezdődött az általános iskolai beiratkozás
Ma és holnap lehet beíratni a leendő első osztályos gyerekeket a választott iskolába.A gyerekrendezvények többsége olyan zajos, hogy halláskárosodást okozhatnak
25-ből 20 rendezvényen szükség lenne zajvédelemre.