Kislányom hároméves – kezdi az édesanya levelében. – Korához képest nagyon fejlett, talán kicsit túl nagyos is, amit én annak tudok be, hogy egyelőre nincs testvére, sem más kisgyerek nincs a családban, így egészen idáig többnyire felnőtt társaságban volt. Nagyon érdeklődő kislány, igényli, hogy foglalkozzanak vele, imádja a könyveket, kedvenc meséit kívülről fújja és nagyon élénk a fantáziája.
Úgy láttam, hogy az utóbbi időben egyre jobban igényli a gyerektársaságot, ezért úgy döntöttünk, hogy nem várjuk meg a következő tanévet, hanem ettől a félévtől már elkezdjük az óvodát.
Könnyen beilleszkedett már az első nap. Mikor érte mentem, pár óra után azt mondta, ő is ott szeretne aludni a többiekkel, és délután is még szívesen maradt volna.
Én ennek ellenére bizonytalan vagyok, mert valahányszor érte mentem, mindig rendetlenül találtam. Nem segítettek neki felöltözni, jobb cipő a bal lábon, csálén, a dereka csórén, nem mosnak kezet evés előtt, és ilyen apróságok.
Lehet, hogy mint első gyerekes anyuka túlreagálom, de én ezt nem tartom elfogadhatónak, annál is inkább, hogy vegyes csoportban van, és alig van pár gyerek, akire oda kellene ilyen téren figyelni, a többiek már önállóbbak. Ezt látva utánaérdeklődtem, hogy lenne-e más csoportban hely a számára, de ez csak a következő tanévtől jön szóba. Akkor viszont lehetősége lenne egy lépésről lépésre módszer alapján működő csoportba átkerülni.
Az lenne a kérdésem, hogy ha ő szemmel láthatóan szívesen megy az óvodába (azt, hogy hogyan fejlődik, ilyen rövid idő után még nem tudom megmondani), van-e értelme áttenni félév után egy új közösségbe csak azért, mert ilyen aggódó anyukája van?
Illetve nem fog-e kárára válni egy ilyen jellegű csoport, ha az iskolában nem lesz lehetősége ugyanilyen módszer alapján tanulni? (Erdélyben élünk, és itt még nagyon gyerekcipőben van ez a módszer, egyelőre csak az óvodában alkalmazzák.)
Ahogy utánanéztem, ennek a módszernek megvan a hátulütője,ha nem megfelelően alkalmazzák, például túl engedékenyek, és nem szabnak bizonyos határokat. Kicsit bizalmatlan vagyok, tudva, hogy ez nálunk új kezdeményezés, nehogy balul süljön el a dolog. Hogy lehet azt megállapítani, hogy megfelelően alkalmazzák-e a módszert? Mire kell odafigyelnem?
Vekerdy Tamás: ha szívesen megy, akkor nincs gond
Azt hiszem, odafigyelni leginkább arra kell, hogy milyen az óvó néni (később majd a tanító néni), és hogy érzi magát a gyerek. Ezt a szülők – és különösen az anyák- elég jól meg tudják ítélni (ezt láthatjuk a maga példáján is). Azt megállapítani, hogy egy akármilyen módszert “megfelelően” alkalmaznak-e, nem könnyű. Igazából: ki kell próbálni! Lehet egy módszer nagyszerű, és az alkalmazása mégis rossz, és lehet, hogy egy módszer nem különösebben jó, de az alkalmazó pedagógus valamit mégis remekül csinál, ami személyiségéből következik (Persze általában gyakoribb a jó módszer elrontása, mint a rossz módszer megjavítása.)
Be kell menni, meg kell nézni működés közben – remélem, ez lehetséges, előzetes megbeszélés, egyeztetés alapján -, el kell menni a nyílt napokra (ha vannak), és mindezt megtapasztalva a szülő nem tehet mást, mint hogy benyomásaira hagyatkozik. Persze meghallgathatja, hogy mit mond a többi szülő (de vigyázat, ezt csak óvatosan, mert időnként a szülői elvárások egyáltalán nem felelnek meg a gyerek érdekeinek!).
Mi is a teendő? Átmenjen-e a kislánya a következő félévtől a másik csoportba? Erre a messziségből természetesen nem lehet válaszolni, és sokszor (legtöbbször) még közelről sem teljes bizonyossággal.
Az a leírásából is nyilvánvaló, hogy gyereke jól van, jól érzi magát a világban, a családja megadja számára azt az érzelmi biztonságot – azt a szeretetteli elfogadást -, ami minden későbbi fejlődésnek is az alapja. Biztonságát jelzi az is, hogy könnyen beilleszkedett, nem fél, nem szorong az új környezetben.
De miért is találta “rendetlenül” a gyereket, mikor érte ment?
Az óvodai nap végén hozta el, vagy már előbb? Ha a végén, amikor már mindenki készül és öltözik, akkor kicsit érthetetlenebb a dolog, de ha előbb, akkor nyilván egyedül öltözött, és ez így sikerült a játék után. Honnan tudja, hogy nem mosnak kezet evés előtt? Ha így van, ez elgondolkoztató, és az lenne a jó, ha meg lehetne beszélni az óvónővel, meg lehetne tőle kérdezni.
A vegyes csoportokra az a jellemző egyébként, hogy a nagyobb gyerekek általában segítenek a kicsiknek, például az öltözésben is (és előfordulhat, hogy ez nem sikerül tökéletesen).
Ha a gyerek szemmel láthatóan szívesen megy az óvodába, akkor ott neki jó, a “fejlődése” szempontjából is! Ez a fejlődés alapvetően mindig a családon múlik – és még azt is mondhatnám, hogy az óvodában nem “fejlődni” kell, hanem jól játszani (jól és szabadon, mert ez a legfejlesztőbb ebben az életkorban) és sok mesét hallgatni?
Én nem azt mondanám, hogy “aggódó anyukája” van a lányának, hanem “odafigyelő” – és ez jó.
Hogy nem fog-e kárára válni, ha “lépésről lépésre” csoportba jár az óvodában, és az iskolában már nem lesz lehetősége ugyanilyen módszerrel tanulni, erre csak azt mondhatom, hogy nem, semmiképpen. A “lépésről lépésre” módszer a jó, gyerekközpontú módszerek egyike, és minél tovább jár egy gyerek neki való, hozzá szabott óvodába, iskolába, annál jobban fogja bírni a későbbi, esetleg zordabb tanintézmények megpróbáltatásait is.
A cikk forrása Vekerdy Tamás: A szülő kérdez, a pszichológus válaszol 2. c. könyve.
Kapcsolódó cikkeink óvoda témában:
- Vekerdy: az óvoda nem arra való, hogy felkészítse a gyereket az iskolára
- Közösségbe lépünk
- A nyitott, a makacs és a beletörődő
Kapcsolódó cikkek
