Kamasz

Ezeket beszéld át a lányoddal az első menstruáció előtt

Leggyakrabban 11 és 15 éves kor között jelentkezik az első menstruáció, de az sem ritka és teljesen normális, ha 9-10 évesen már megjelenik az első ciklus. Így tehát soha nincs elég korai időpontja annak, hogy néhány dolgot átbeszéljetek, hogy ne érje nagy meglepetés a lányodat.
2024. Szeptember 08.
lány piros pipacsok között

Kép: Getty Images

Az első menstruáció időpontja egyre korábbra tehető, ma már teljesen tipikusnak mondható, hogy 9-16 éves kor között bármikor megjöhet az első menzesz. Gyakran egy nagyobb növekedési ugrás előzi meg a menstruációt, illetve a mellek növekedése és a szeméremszőrzet megjelenése.

Fontos, hogy néhány dolgot már az első menstruáció előtt átbeszéljetek, hiszen így felkészültebb lesz a lányod és nem ijed meg, ha éppen nem vagy a közelben, amikor életében először menstruálni kezd.  

Intimhigiéniás eszközök

Miután elmesélted neki, hogy miért menstruálunk és milyen gyakran számíthatunk rá, valamint azt, hogy az első időkben teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor jön meg, ám az is normális, ha szinte rögtön beáll egyfajta rendszer (egészen 16 éves korig minden rendben van), bizonyára érdekelni fogja, hogy milyen eszközöket használjon.

A leggyakrabban a betét az, amit a lányok használnak, de elmesélheted neki, hogy létezik tampon és menstruációs kehely is. Mindenképp mutasd meg neki, hogyan kell használni a betétet, hova dobjuk ki (nem a vécébe), milyen gyakran cseréljük, hogyan ellenőrizzük, hogy kell-e már cserélni. Érdemes mindig magánál tartani néhány darabot belőle és egy váltás fehérneműt is.

Fáj? Nem fáj?

Sok mai szülő úgy szocializálódott, hogy hiába érzi magát kellemetlenül amikor menstruál, erről nem beszél és úgy éli a hétköznapjait, mintha mi sem történt volna. Nem kell ezt a mintát a lányodnak is követnie: ér jelezni, ha nincs jól, bevenni egy fájdalomcsillapítót, szólni a tanárnak az iskolában, vagy egyáltalán nem bemenni a suliba, ha rosszul van. Ennél a pontnál már előre hasznos, ha beszélsz az osztályfőnökkel, és tisztázod, hogy mi van például testnevelés órán, valamint hogyan jelezze a gyerek, ha menstruál és ezért felmentést kér.

Naplózás

Már az első menstruáció alkalmával érdemes elkezdeni a menzesz naplózását. Erre azért van szükség, mert így lehet megfigyelni a mintázatot, és nyomon követni, hogy mikor számíthat a következő ciklusra. Majd a nőgyógyászati vizsgálatot is megkönnyítheti, ha rendszeresen vezetjük a ciklust. Ebben az elején mindenképp segíts neki és vezesd te (is) a naplót.

Higiénia

A menstruáció során távozó vér táptalajt jelenthet a baktériumok elszaporodásához, ezért a menzesz idején akár naponta többször (az ajánlások alapján legalább reggel és este) is célszerű lezuhanyozni. A hüvelyt azonban szappannal, intim lemosóval nem javasolt kimosni, mert az felboríthatja a pH-egyensúlyt.