Kamasz

Varga Lili: Mi a baj az iskolarendszerrel?

Sokat beszélünk a tinédzserekről, de ritkán hallgatjuk meg őket. A Gyerekszoba ezért most megadja nekik a szót: középiskolás diákok írásaiból válogattunk. Lili arról mesél, ő hogyan látja belülről a hazai oktatásrendszert.
2023. Május 27.
iskolarendszer
Fotó: Getty

Gyereknap alkalmából úgy gondoltuk, a Gyerekszoba.hu nem a gyerekekről fog beszélni, ahogy általában, hanem maguknak a gyerekeknek adja meg a szót. Így május utolsó hétvégéjén nálunk övék a tér – ovisoktól a ballagókig. Képben, mozgóképben, hangban, rajzban mondják el véleményüket a világról, a társaikról és rólunk, felnőttekről – talán mindezekből kiderül, milyen is  manapság gyereknek lenni.

Mi a baj az iskolarendszerrel? Rengeteg minden, csak ezt senki olyan nem veszi észre, akinek módjában állna változtatni rajta. Vagy észreveszik, csak nem akarnak változást. Nem akarják, hogy egészséges, gondolkodó emberekként kerüljünk ki a gimiből?

Na de nézzük a konkrét problémákat!

  1. Az alapján értékelnek minket, hogy mennyi szükségtelen adatot bírunk belezsúfolni az agyunkba ideiglenesen. Ugyanis ebből a sok évszámból, matematikai műveletből és egyéb tényből a későbbiekben semmi hasznunk nem lesz, a nagy részét el fogjuk felejteni (amennyiben a jövőbeli munkánk nem igényli ezen képességeink folyamatos igénybevételét). Ehelyett inkább gondolkodni kéne tanítani minket. Nem azt mondom, hogy egyes tantárgyaknál nem ezzel próbálkoznak (mint a matek, habár örülnék, és talán jobban érteném, ha nem dobtak volna minket tavaly évkezdéskor a tizedikes tananyag mélyvizébe), csupán azt mondom: olyan tudást kéne átadni nekünk, amelyre az életben szükségünk lesz.
  2. Ott a teljesítménykényszer. Mindenki szétstresszeli magát, aki nem tudja, hogyan szerezzen mindig ötösöket. A tanárok letolnak, ha bénázunk, van, akit még a szülei is ezzel szekálnak. Nem tudnák egyszerűen elfogadni, hogy nem vagyunk képesek mindenből tökéletesen teljesíteni? Mindenkinek megvannak az erősségei és a gyengeségei. Ezt egyszer ők is átélték, de úgy tűnik, elfelejtették. Pont úgy, mint az egész tinikorukat. Senki sem emlékszik arra, hogy ő kamaszként mennyit küszködött a sulival? Nem tudnának az irreálisan magas elvárások helyett inkább segíteni valahogy? (Megjegyzés: az irreálisan magas elvárások abszolút vonatkoznak a rangos gimikre is. Mert neeem, nem elég, hogy jól tanulunk, elvárják, hogy versenyezzünk, és jó helyezéseket érjünk el.)
  3. A fentebbi dolgok fényében nem meglepő ennek a pontnak a témája: a depresszió. Ugyanis úgy tűnhet, minden rendben van, pedig nincs. Az utóbbi hónapokban elkezdtem belemerülni ebbe a témába. Szó szerint. Elmerültem benne, mint problémában, ugyanis az egyik barátomról kiderült, hogy depresszióval küzd. Az érintetteken nem feltétlen látszik első nézésre, ugyanis tudják, hogyan kell egy mosoly mögé rejteni a fájdalmukat. Azt is, hogy hogyan rejtsék el a vágásokat a karjaikon. Egy színjáték az egész, mert félnek, mi lesz, ha kiderül. Ha kiderül, hogy nem csak a tipikus kamaszproblémákkal küzdenek, hanem a jegyeikkel, családi problémáikkal, önbizalomhiányukkal és egyéb gondjaikkal is.

Visszatérve a cikk elején feltett kérdésemre (kicsit elkalandoztam egy személyesebb téma felé, amit mindenképp ki kellett írnom magamból); szóval nem akarják, hogy egészséges, gondolkodó emberekként kerüljünk ki a gimiből? A válasz: talán nem. Talán tényleg tudatosan csinálják ezt velünk, hogy ne jöjjünk rá: nem csak az iskolával van baj.

Forrás: SzigMa, a Szent István Gimnázium online lapja