Bár Léna meglepetésszerűen érkezett az életébe, a műsorvezető azt mondja, semmiért nem cserélné el az anyaság csodáját. Anitával az egyedülálló anyukák kihívásairól beszélgettünk.
Hogyan tudtad meg, hogy várandós vagy?
Az vált gyanússá, hogy nem jött meg a menzeszem. Vártam néhány napot, mert úgy voltam vele, hogy biztosan csak késik, de aztán eltelt egy hét is, és kezdett egyre gyanúsabb lenni. Remegő térdekkel mentem el a gyógyszertárba életem első terhességi tesztjét megvenni, és alig vártam, hogy kiderüljön. A másodperc tört része alatt elszíneződött a csík, a teszt rögtön mutatta, hogy várandós vagyok.
Milyen érzés volt ezt látni?
Kifutott az ereimből a vér. Az első sokkot talán minden nő fel tudja idézni magában, azt a pillanatot, amikor tudatosodik, hogy úristen, terhes vagyok! Aztán rögtön eszembe jutott, hogy ez vajon most biztos? Azt gondoltam, hogy á, biztos téves eredményt adott. De eztán még két másik tesztet is elvégeztem és mindegyik pozitív lett.
- Kapcsolódó: Ideje komolyan venni az egyszülős családokat
Egyedül maradtál a várandósságod alatt, az expárod úgy döntött, hogy inkább külön utakon folytatja. Ezek után nem bizonytalanodtál el a terhességeddel kapcsolatban?
Nem, egyáltalán nem. Nem így terveztem, viszont azóta sem bántam meg egy pillanatra sem a döntésemet. Néha megfordul a fejemben, hogy miért is nem lettem korábban anya, de úgy érzem, hogy valójában mindennek megvan az ideje. Lénának most kellett az életembe jönnie. De ha már fiatalon, a húszas éveimben tudtam volna azt a sok jót, ami az anyasággal együtt jár, akkor lehet, hogy már korábban belevágtam volna. Nagyon örülök, hogy most megadatott nekem, hogy anya lehetek. Semmire nem cserélném el.
Egyedül a kilenc hónapot nem lehetett egyszerű végigcsinálni.
Szerintem nagyon erősnek kell ehhez lenni és most nem magamat akarom piedesztálra emelni, hanem minden olyan nőt, aki a várandósság ideje alatt egyedül maradt. A várandósság boldogsága, a misztikuma, a hormonális változások, a lelki tényezők, a sok-sok bizonytalanság… Ezeken mind egyedül kell átesni. Ha ott van melletted egy társ, akivel beszélgetni tudsz a kételyeidről, ha ott van az a férfi, akinek már eleve bizalmat szavaztál az nagyon nagy segítség tud lenni. Tőlem ezt most az élet elvette, éppen ezért nagyon nagy szükség volt a barátaimra, a családomra és a saját erőmre és kitartásomra, hogy végig tudjam csinálni. Miközben azt is tudtam, hogy mennyire fontos, hogy egy nő a várandósságát boldogan élje meg, mert hiszek abban, hogy sejtszinten sok minden kódolva van bennünk és nem szerettem volna, hogy ennek a súlyát aztán átadjam a lányomnak. Nagyon tudatosan próbáltam arra figyelni, hogy boldog legyek. De bizony még én is belecsúsztam a szomorúságba és elkeseredettségbe, de akkor is próbáltam mindig beszélni Lénához, hogy tudja, hogy ez nem róla szól, nem miatta van. Hogy tudja, h nekem ő a legfontosabb.
Léna már 9 hónapos, gondolom egyedülálló anyukaként sem lett sokkal egyszerűbb a dolgot. Van segítséged?
A babás lét, a logisztika az iszonyú nagy nehézség. Annyi mindent kell előre végiggondolni és még így sem biztos, hogy miden sikerül. És kicsit kiszolgáltatott is ez az állapot, hiszen sokszor segítséget kell kérnem. Nekem szerencsére itt van a családom, de van, hogy még én is azt mondom, hogy nem akarok tőlük szívességet kérni. Persze a szüleim ilyenkor rögtön mondják, hogy ez nem szívesség, hiszen Léna az ő unokájuk, akivel szívesen vannak, csak tudniuk kell, hogy mikor van rájuk szükségem, hogy ők is úgy menedzseljék a saját életüket. Ez már nem csak rólam szól, hanem a környezetemben élőkről is, akiknek szintén picit e szerint kell berendezni az életüket. Ha lenne mellettem egy férj, akkor a mi kis közösségünknek a feladata lenne mindezt megoldani.
- Kapcsolódó: Micsoda család!
Mi a legnagyobb kihívás az egyedülálló anyaságban?
Szerencsére nincs olyan nehézség az életünkben, amit ne tudnék megoldani. Kihívások vannak és feladatok, amik néha rengeteg kreativitást igényelnek és még több energiát. A gyereknevelés sohasem könnyű, és nem csak az egyedülálló szülőknek. De talán az én életemben most a legnagyobb kihívást a megváltozott prioritás jelenti – nehéz például ismerkedni. Ez az a pont az életemben, ami most hiányzik: nincs társam, akivel együtt élnék. Majd egy következő feladat lesz kitalálni, hogy hol és mikor szánjak arra időt, hogy egy harmadik felet beengedjek az életünkbe. A mindennapjainkban igyekszem humorral kezelni az éles helyzeteket, amikor már én is érzem, hogy fáradok, próbálok valami extrát elővenni a tarsolyomból. Szerencsére Léninek elég jó a humorérzéke, és amikor kacag, akkor az feledtet velem minden nehézséget.
Gondolkoztál már azon, hogy hogyan fogsz beszélni a kislányodnak az édesapjáról és az ő hiányáról?
Azt gondolom, hogy egy férfit nem az tesz édesapává, hogy biológiailag gyermeket nemzett. A gondoskodás, az odaadó szeretet, a biztonság és elkötelezettség, amit a családjának, gyermekének nyújt egy férfi, az teszi őt a szó nagyon szoros értelmében apává. Ezt a gondolatot valóban a helyzet hívta bennem életre és biztosan sokan nem értenek velem egyet. Igen, gondolkoztam rajta, hogy mi lehet erre az ideális időpont és hogyan mondom majd el, de nem lehet erre igazán felkészülni előre. Lehet, hogy a legváratlanabb pillanatban fogja ő megkérdezni. Több verzió is van a fejemben, az egyik, a legideálisabb az lenne, hogy amíg Léni ilyen pici, addig megismerkedem egy férfival, akivel aztán elkezdhetjük élni a közös életünket és Léninek ő lesz az apa karakter. De ha ez így marad tovább, és lesznek kérdései, akkor az az alapvetésem, hogy mindig a legőszintébben beszéljek vele. Nagyon hiszek abban, hogy őszintén kell elmondani mindent, és bízom benne, hogy ő majd helyén is tudja kezelni. Azt szeretném, ha tudná, hogy nekem ő a legfontosabb, és azt szeretném, hogy neki ez elegendő legyen.
Hogyan telik egy napotok?
Arra mindig figyelek, hogy kellő időt fordítsak Lénára. Nincs olyan, hogy nincsen dolgom, mert mindig van valami, de ezt igyekszem összehangolni. Éppen ezért a délelőttöket mindig együtt töltjük, a reggeli ébredéstől egészen az ebédig. Együtt vagyunk kettecskén, közös programot csinálunk, játszunk, találkozunk ismerősökkel. Délután általában át szoktunk menni a szüleimhez, és náluk eltöltünk pár órát. Az esti fürdetés egy nagyon fontos etap, abból az apukám nagyon szereti kivenni a részét, fele-fele arányban szoktam én fürdetni és ő átjönni fürdetni. Ezek közé a keretek közé szoktam minden kötelezettséget beiktatni, és ha el kell mennem dolgozni, akkor anyuék segítenek és rájuk bármikor számíthatok.
- Kapcsolódó: “Számukra egyértelmű, hogy két anyukájuk van” – Rebeka és Judit szivárványcsaládjának története
A társadalom hajlamos a nőket hibáztatni, ha egyedül maradnak a gyerekükkel. Te tapasztaltál ilyesmit?
Igen, meg is lepődtem rajta. Egy-két komment érkezett a közösségi oldalaimon, de szerintem ez egy nagyon buta hozzáállás. Ha valaki nincs tisztában azzal, hogy két ember között mi zajlott, hogy mi zajlott a háttérben, akkor felelőtlenség bárkit is megkérdőjelezni. Nagyon utálom, amikor megkérdőjeleznek engem, és számon kérik, hogy Lénának majd milyen élete lesz így… Könyörgöm, milyen élete lenne? A lehető legteljesebb és legboldogabb, hiszen nekem az a célom, hogy ő semmiben se szenvedjen hiányt. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy értem, hogy aggódsz, hogy a gyereknek joga van az apjához, de mit kaphatna vajon a gyerekem egy ilyen férfitől? Mi az, amit egy gyerek ne kaphatna meg tőlem, a családomtól, a szüleimtől, a keresztszüleitől? Mi az, amit csak az az egyetlen egy férfi tudna neki megadni, aki egyébként a nulladik pillanatban azt mondta, hogy ő nem szeretne velünk egy közösséget alkotni?
Senkinek semmi köze és semmi joga hozzá, hogy pálcát törjön valaki más feje felett. Nem értem egyébként, hogy miért a nőket szokták felelősségre vonni ilyenkor, hiszen a nő ilyenkor egy iszonyatosan önfeláldozó életvitelre kapcsol át. Szerintem ez tiszteletre méltó kellene, hogy legyen és nem megkérdőjelezendő.
Az sem sokat segít, hogy a politikai kommunikációban az egyszülős családokat gyakran családnak sem tekintik.
Jelenleg az a helyzet, hogy akkor jár több családi támogatás, ha legalább hárman-négyen-öten vagytok egy háztartásban, és ez a család fogalma. Ezzel viszont szerintem nagyon rossz üzenetet közvetítünk. Nagyon sok rosszul működő család van, ahol bár megvan mindkét szülő, de ők szétszedik egymást, nem tudnak elég figyelmet fordítani a gyerekekre. És ott van a sok egyedülálló anyuka is, akiknek jóval hamarabb vissza kell menniük dolgozni, mint szeretnének, éppen azért, mert nem kapnak akkora támogatást, hogy fent tudják magukat tartani.
Miért fontos számodra, hogy beszélj az élethelyzetetekről?
Egy közszereplőnek szerintem fontos beleállnia társadalmilag fontos ügyekbe, hogy felhívjuk a figyelmet, hogy érzékenyíteni tudjunk másokat. Nem akarom, hogy rólam csak ezek a hírek szóljanak, de igenis fontos, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról, az egyszülős családokról. És ezt csak az tudja megtenni, aki maga is benne van ebben a helyzetben.
Kapcsolódó cikkek
