Először is: ne legyen bűntudatod!
Ez persze iszonyú nehéz, elvégre a családbővítés kizárólag felnőttkompetencia, a gyerek nem sokat tehet az ügy érdekében. De hogy tisztábban láss, képzeld csak el, hogy az ötévesed bömbölni kezd: “utálom az öcsémet, bárcsak ne lenne tesóm” – gyakrabban megesik, mint gondolnád. De most őszintén, agyalnál azon éjszakákon át, mit tehetnél az ügy érdekében? Nos, egészen biztosan nem.
A pszichológusom szerint nem az számít, hogy egy családban hány gyerek van, hanem az, hogy a szülő(k) elégedett(ek)-e az adott felállással. Ha ugyanis a gyerek azt látja, hogy anya (apa) úgy is boldog, hogy ő az egyedüli kiskorú, akkor ő is ezt veszi természetesnek, és nem lesz hiányérzete. Ha azonban az egyik – vagy mindkét – szülő nem érzi teljesnek a családot kis testvér nélkül, az egyke is szorongani fog miatta.
Értsd meg a gyereked érzéseit!
A következő lépés – miután a saját, témával kapcsolatos érzéseidet helyreraktad – adja magát: ideje megvizsgálni, miért akar a csemetéd annyira testvért. Lehetséges, hogy irigy az ovis csoporttársára, akiknél épp cuki kisbaba született. Elképzelhető, hogy úgy érzi, magányos, nem törődik vele eleget a család. Kérdezd hát meg nyíltan, miért akar kis testvért: nem kizárt, hogy annyi fog kiderülni, hogy egyszerűen több figyelemre és közös programra vágyik.
Ha így áll a helyzet, ne próbáld meg meggyőzni, hogy már így is sokat foglalkozol vele, és egy kisbaba mellett ennyi időd se lenne rá (ami valószínűleg az igazság). Úgyse fogja elhinni. Ehelyett inkább szervezz különleges programokat vele kettesben, közelíts hozzá a az ő szeretetnyelvén! Lehet, hogy kicsi a családotok, de ő áll a középpontjában – érezze a figyelmet úgy, ahogyan azt ő szereti.
Van, aki az összebújást igényli, más a közös játékot, a beszélgetést, az olvasást, kreatívkodást. Más szeret kettesben, hármasban kirándulni, utazni, sétálni, piknikezni… A lényeg, hogy minden nap legalább félóra együtt töltött idő meglegyen, és hetente egyszer menjetek el együtt valahová, ami feltölti őt az összetartozás élményével.
Légy őszinte – a gyerek korának megfelelő szinten!
Minden családnak megvan az oka arra, hogy csak egyetlen gyereket vállalt. Vannak, akik egyetlen gyereknek képesek mindent megadni érzelmileg, anyagilag. Mások fizikai, egészségügyi okok miatt nem gondolhattak másodikra, harmadikra. Gyakori az is, hogy eredetileg nem egy gyerek volt tervben, de partner nem akadt második utódhoz: a szülőtárs lelécelt, új társ pedig nincs, vagy nem akar (több) gyereket, mert esetleg maga is szülő. Nem ritkán a szülőpár későn találkozott, és bár imádják egymást, nem fér bele az idejükbe a közös gyerek.
Előfordulhat, hogy ez a téma fájdalmas számodra, ezért aztán különösen fontos, hogy mielőtt átbeszéled a miérteket a gyerekkel, tisztázd az érzéseidet. Van olyan barátnőm, aki hét évvel a válása után is magát hibáztatja, amiért “nem tudott a lányának teljes családot adni” – miközben ez egyrészt soha nem csak egyetlen emberen múlik, másrészt a gyerek számára mindig az a teljes család, amiben él. Soha nem a létszám az, ami boldoggá teszi, hanem a családban rejlő szeretetteljes kapcsolódások minősége. Kár tehát amiatt bántani magunkat, amire nincs ráhatásunk.
Teremts lehetőséged a gyereknek arra, hogy (jó) társaságban legyen
Gyakran az “utálok egyke lenni” csupán annyit jelent, hogy “szeretnék többet játszani más gyerekekkel”. Lássuk be, ez azért már könnyebben megoldható, mint – a legtöbb apró családban – még egy gyerek.
És hogy mi a helyzet azokkal a leckékkel, amelyeket állítólag csak a testvéri szeretet adhat meg? Nos, erre ott vannak a barátok, akikkel együtt növünk fel, szerencsés esetben az unokatestvérek széles láncolata. De ha minden kötél szakad, szuper közösséget és egy-mindenkiért-mindenki-egyért-élményt adhat egy sport- vagy vallási közösség is, nem is beszélve a klubokról és különórákról.
Felnőttként már pontosan tudjuk azt is, hogy nem mindig a vér szava dönt, rengeteg testvér nő fel és éli le az életét állandó háborúban, vagy épp totális közönyben egymás iránt.
Emlékeztesd őt az előnyökre is!
Amikor a gyerek panaszkodni kezd, hogy nincs tesója, nyugodtan mutass rá, hogy azoknak se fenékig tejfel az élet, akiknek van. Nem biztos, hogy ugyanazt akarják játszani, ha mégis, nagy a baj, ha ugyanazzal a játékkal. Egykeként nem kell osztozkodni se ruhán, se játékon, se csokin, se szobán, se pedig a szülő és a rokonság figyelmén. Nem kell várni, amíg sorra kerül, nem kell lemondania dolgokról, mert anyának nincs pénze három-négy gyereket játszóházba vinni, és nem kell amiatt sem aggódnia, hogy a tesója mi mindenben ügyesebb és jobb nála, és emiatt örökké hozzá fogják hasonlítani. Felnőttként persze az sem rossz, hogy egyedüli örökös lesz: van ismerős, ahol évtizedek óta az enyészeté a valaha
pompás balatoni nyaraló, mert a tizenhárom testvér soha nem tudott dűlőre jutni annak sorsáról. Az egykeségnek ugyanúgy van egy sor előnye, mint annak, ha valakinek van(nak) testvére(i). Nyugodtan beszéljétek át, soroljátok fel ezeket is!
Nyugi: ez a korszak is el fog múlni…
Van, aki imád egyke lenni, más nem örül neki (főként akkor, ha a szülője sincs békében ezzel a felállással), a legtöbb gyerek életében azonban váltakozik, hogyan érez a témával kapcsolatban. Ha a szülő békét köt a helyzetével, a gyerek is helyre fogja magában tenni a dolgot.
Addig is: fogadd el, hogy úgy érez, ahogy, ne becsüld le a megélését! Állj mellé, és tedd minél szorosabbá kettőtök (hármótok) viszonyát, igyekezz értékes társasági, közösségi élményeket behívni a gyerek életébe!
Kapcsolódó cikkek
