Teherbeesés

Meglepő: az apa állapota is befolyásolja a baba egészségét

Bizonyára tudod, hogy nagyon oda kell figyelned magadra már a fogantatás előtt is, van azonban még valami, melynek jelentőségére új kutatások sora hívja fel a figyelmet.
2018. November 18.
Meglepő: az apa állapota is befolyásolja a baba egészségét

A The Lancet nevű brit orvosi folyóiratban megjelent három új tanulmány szerint egyéb tényezők mellett az is komolyan meghatározza a születendő gyermek egészségi állapotát (sőt, még a következő generációkét is), hogy az édesapja mennyire volt egészséges a fogantatás előtt.

A méhlepény működését is meghatározza

Négy területet vizsgálva – anyai elhízás, anyai alultápláltság, apai tényezők és egyéb termékenységet célzó kezelések – a kutatók megállapították, hogy az anya mellett az apa fogantatás előtti egészségi állapota is befolyásolja, hogy a gyermeknek hosszú távon milyen eséllyel lesznek idegrendszeri, szív- és érrendszeri, immunológiai, valamint anyagcserével kapcsolatos problémái.

Milton Kotelchuck vezető tudós a CNN-nek így nyilatkozott: “Ez egy rendkívül fontos kutatássorozat, hiszen segít újragondolni a fogantatás előtti egészséggondozási protokoll fontosságát a gyermekek születéskori, valamint egész életen át tartó egészségi állapotának optimalizálása érdekében.”

A CNN-nek tett nyilatkozat szerint a kutatások feltárták, hogy az apa testfelépítése, anyagcseréje és táplálkozási szokásai növelhetik a rizikóját, hogy a születendő gyermeknél kialakul-e valamilyen krónikus betegség.

Egy 2016-os Fertility and Sterility folyóiratban publikált tanulmány például arra hívja fel a figyelmet, hogy azoknak a pároknak, akik közül mindketten kettőnél több koffeines italt fogyasztanak naponta, 74%-kal nagyobb esélyük van a vetélésre. Habár a koffein és magzat elvesztése közötti összefüggések még nem egészen tiszták, a kutatók akkor azt feltételezik, hogy a koffein valószínűleg “lekapcsol” bizonyos spermium és petesejt géneket.

Spermiumok ide vagy oda, a fogantatás előtti egészségi állapot azonban egészen biztosan rendkívüli szerepet játszik a gyermek sorsában. Korábbi állatokon végzett kutatások kimutatták, hogy az édesapa egészségi állapota még arra is befolyással van, hogy a méhlepény hogyan fejlődik és mennyire lesz tápláló. Egy 2013-as Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) folyóiratban közzétett kutatásból kiderült, hogy az apa génjei dominálnak a méhlepényben, mely szerint a férfi egészsége fontosabb szerepet játszik a gyermek fejlődése szempontjából, mint a spermiumok minősége.

Másik két 2016-os tanulmány arra az eredményre jutott, hogy az, hogy a hím egerek milyen ételeket ettek, az RNA-kon (a gének kifejeződésében fontos szerepet játszó apró molekulákon) keresztül befolyásolták a születendő utódok anyagcseréjét. Azon nőnemű utódok esetében, ahol az apa egerek magas zsírtartalmú étrenden voltak, csökkent glükóz toleranciát és inzulinrezisztenciát állapítottak meg, míg az alacsony fehérjetartalmú étrendet követő hím egerek utódainál a koleszterin anyagcserében tapasztaltak változásokat.

Mit tehetnek az apák?

A szakértők szerint egyszerűen fogyasszanak tápláló, egészséges ételeket és igyekezzenek csökkenteni a mindennapi stresszt. Ennél azonban még fontosabb, hogy az orvosok ne csak a nőkkel foglalkozzanak, hanem a férfiakkal is elbeszélgessenek a fogantatás előtti egészségi állapotuknak javításáról.

(via)

Kapcsolódó cikkeink: