Mikor találkozik először a párokkal, leendő édesanyákkal?
Sajnos gyakran az érintettek csak akkor jutnak el hozzám, amikor már több sikertelen inszeminációs vagy IVF (in vitro fertilizáció: szervezeten kívüli megtermékenyítés) folyamaton vannak túl, és már megéltek bizonyos veszteségeket. Pedig óriási jelentősége lenne annak, hogy eleve egy pszichésen is erősen megtámogatott felkészítéssel lépjenek be a folyamatba. Ha így lenne, sokkal kevesebb lelki megterheléssel járna az egész procedúra.
Mi az egyik legfőbb nehézség, amellyel meg kell küzdeniük?
Akik mesterséges megtermékenyítéssel, lombik programmal próbálják meg a gyermekáldás útját bejárni, már valamilyen kapcsolódó veszteséggel terhelődtek.. Van, aki úgy érkezik hozzám, hogy a természetes fogantatás folyamatában élt meg veszteséget, de van olyan is, aki úgy kap meddőségi státuszt, hogy még egyáltalán nem is élt meg semmilyen várandósságot. Ami pedig a legszomorúbb, és sokszor szembesülök vele, hogy majdnem minden esetben a természetes várandósságok is veszélyeztetett terhesség kódot kapnak, amely nagyon rossz pszichés hatással lehet az édesanyákra. Hogy kinek mi jelenti a legfőbb nehézséget ebben a folyamatban, az többtényezős, így egyén- és párfüggő.
Szimon Petra (Fotó: Merényi Szabolcs)
Mi a szakember feladata ilyenkor?
A nehézség a pszichés támogatásban sokszor az, hogy akik a termékenységgel küzdenek, annyira vágynak a sikeres várandósságra, a baba érkezésére, hogy ők maguk sem feltétlenül élnek veszteségtudattal. Nem mindig úgy érkeznek, hogy tudják: a gyász, az esetleges elengedés, a már megtörtént veszteség feldolgozása bizony fontos része a folyamatnak. Sokszor az áll a fókuszban, hogy akármi történik, mennek tovább. A veszteség azonban bármikor bekövetkezhet, ekkor pedig igenis fontos, hogy egy picit megálljunk. Nem jó rögtön továbbmenni a következő ciklusba, csak mert az orvos fizikailag zöld utat ad.
Mi történik ekkor?
Adunk magunknak közösen egy kis időt, ez lehet akár fél év is, így tudja a lélek utolérni a test történéseit. Lehetőség adódik a lelki terhek és érzelmek kikönnyítésére, feloldozására, ami láthatatlanul ugyan, de egyre jobban rakódik az emberre. És ez nem csak a veszteségélmény, a nem sikeres beültetés vagy akár egy negatív teszt a nagy reményteliség után, hanem számos olyan téma, amiről beszélnünk kell.
Melyek ezek például?
Ez az életszakasz az élet minden területére erőteljesen betolakodik. Például a kivizsgálások ütemezése beleszól a munkahelyi életbe, akár karriereket tud kőkeményen megakasztani. Volt olyan esetem, ahol azért kellett munkát váltania egy nagyon sikeres projektvezetőnek, mert egyszerűen nem tudta összeegyeztetni az életével a lombikprogramot. A szabadságtól kezdve a nyári utazásokon át akár a családi-baráti eseményekig minden e köré szerveződik. Nagyon kontrollált a folyamat az egyik oldalról, miközben van benne egy nagy ellentmondás, hiszen a kontrollált folyamatban mindeközben sokszor eszköztelenül sodródnak a párok. Minden meghatározott: a kivizsgálások, a gyógyszerek, a soron következő lépések, mégis sokan úgy érzik, hogy nem urai a helyzetnek.
Említette a családot. Milyen hatással lehet a folyamat a párok közvetlen környezetére?
A baráti, családi kapcsolatokra is kihatással van, ezek pedig mind olyan területek, amelyekkel dolgoznunk kell, mégpedig nagyon fontos okból. Jellemző ugyanis, hogy akikkel találkozunk, gyakran már túl vannak egy sikertelen cikluson. Sokan az első ciklusoknak, nyílt lapokkal kommunikálva, családot, barátokat beavatva kezdenek neki, és ez nagyon jó hozzáállás. Nagyon fontos a támogatásuk, ám előfordulhat, hogy egy idő után a támogató közeg már minden egyes apró részletről tudni akar még arról is, ami már csak a párra tartozna. Ez a véglet sem jó, így kell, hogy ránézzünk: a párnak milyen szükségletei vannak ezekben a kapcsolatokban, mit milyen szinten szeretnének kommunikálni, éppen támogatásra – annak milyen mértékére és módjára, vagy éppen egyedüllétre, békére van-e szükségük.
A környezetük gondot is tud okozni?
A család és a baráti közeg különösen jó megtartó erő tud lenni, de gyakran nyomást is helyeznek a párra, az apró, türelmetlenséget sugalló noszogatásoktól az egészen sértő megjegyzésekig, mint amilyen a „nekem ennyi idősen már három gyerekem volt” vagy a „már rég itt kellene lennie az unokának”. Amikor a párok amúgy is benne vannak a darálóban, nagy kitartás és lelkierő kell ahhoz, hogy fel tudják térképezni saját maguk szükségleteit, és ezt képviselni is tudják a környezetük felé. Nem elhanyagolható az sem, a veszteséget miként kezelik.
Tabutéma ez ma?
Én ugyan társadalmi szinten már nem érzem tabutémának, egyre többet beszélünk róla, pár éve látható, hogy ismert emberek is felvállalják, hogy a veszteségeikről beszéljenek, könyvek, színdarabok is foglalkoznak a témával, ennek ellenére a közvetlen környezet még mindig le tud fagyni az ezzel való szembekerüléskor.
Mi kerül még nehezen szóba a lombikkal kapcsolatban?
Akik eljutnak hozzám, azok szinte mind arról számolnak be, hogy mennyire fontos és jó érzés erről is beszélni, hogy milyen brutális hatásuk tud lenni maguknak a hormonkészítményeknek a hangulatra, az érzékenységre. Ez sem elég hangsúlyos, pedig csak gondoljunk bele: egy szimpla menstruációs ciklus vagy egy hormonnal nem megtámogatott várandósság is milyen hangulatingadozásokkal tud együtt járni. A férfiak sokszor fogalmazzák meg a tehetetlenség érzését- nehéz nekik a tudat, hogy milyen komoly szerekkel kezelik a párjukat, aggódnak érte, legszívesebben átvennék a terhek egy részét, hiszen a nőnek a lelki megterhelés mellett legtöbbször fizikailag is fájdalmas egy-egy kezelés.
Fontos, hogy megtaláljuk a lehetőségét annak, hogy a férfi azt érezze: át tud venni ebből a teherből, és a nő pedig megélje, érezze a támogatást. Az, hogy kinek mi jelenti ezt, az egyéni szükségletektől, helyzetektől és a párkapcsolattól is függ.
Látható jelenség, hogy egyre többen érkeznek párban?
Igen, és ezt nagyon jó látni, a pár egysége egy óriási támogató erő. Olykor a felek elmennek egymás mellett, nem értik egymást, egy sértett pozícióba merevednek. Fel kell ismerniük, hogy a másik hogyan kezeli az érzelmi megrázkódtatásokat, és néhány alkalom után gyakran azt látni, hogy a férfi is tud kapcsolódni értő figyelemmel a feleségéhez. Hiszen az sem igaz, hogy mindig a férfi a fekete bárány, az érzéketlen, egyszerűen csak elterelődik róla a fókusz, pedig ő is aktív résztvevője, sőt, elszenvedője is lehet a folyamatnak – őket is érik veszteségek, olyanok is, melyek a férfi sajátjai. Náluk ráadásul felerősödik a tehetetlenség és az aggodalom érzése. Emellett igyekeznek a társadalmi elvárásoknak, sztereotípiáknak megfelelni, így az ő érzelmeik sokszor maguk előtt is elfeledésbe merülnek. Gyakran szoktam olyan feladatokat végeztetni a párokkal, amelyekkel elindul egyfajta egymásra hangolódás és párbeszéd.
Milyen lelki fejlődésen mennek keresztül az érintettek a szakember segítségével?
Az évek alatt egy nagyon beszűkült fókuszba tudnak belesodródni a párok, főleg, akik régóta próbálkoznak. Szinte kizárólag ez lesz a központi témájuk, és ez a párkapcsolatra is negatív hatással lehet. Ez is egy olyan terület, amit fontos érintenie a szakembernek: hogy hogyan lehet megtartani a párkapcsolat értékét, a szexualitás szépségeit, hogy megmaradjon a párok közti intimitás, a romantika, és ne csak programszerű gyermeknemzésként tekintsenek rá. Sokszor nehéz beszélni erről, és nehéz eljutni ebben a nagyon erőltetett folyamatban addig, hogy fel tudják ismerni, honnan indultak és hogyan torzultak ezek a területek az életükben. Egy idő után azonban a sodródástól a tudatosuláson keresztül jó esetben megérkeznek valamiféle megértéshez, amikor már a párok maguktól fogalmazzák meg a felismeréseiket. A közös munka során megismerik és erősíthetik saját megküzdési stratégiáikat, elsajátíthatnak szorongásoldó, stresszkezelő módszereket.
Szóba kerül a sikertelenség utáni élet?
Hogyne, a segítő szakmának egy nagyon szép kihívása ez: a lombik kapcsán is fontos beszélni az alternatív életcélokról, nyitni egy kicsit az új perspektívákra. Meg kell találni a horgonyokat, ahová vissza lehet csatolni, amelyek változatlanok maradtak, de emellett egzisztenciális oldalról is próbálni tágítani a látókört: meg kell tudni fogalmazni, mik vagyunk, és mik lehetünk akkor, ha nem szülők leszünk. Beszélünk az örökbefogadás lehetőségéről is, de csakis úgy, mint egy valós alternatíváról, és nem ami felé azért fordulunk, mert sokan azt tartják, akkor könnyebben összejön a saját baba. Lépésről lépésre kísérni a folyamatukat, felkészíteni őket, illetve jó előre lefektetni velük a stratégiákat, hogy a projektben miként tudnak majd alkalmazkodni, sikeresen megküzdeni egy-egy döntéssel vagy egy olyan kimenettel, ami veszteségélménnyel jár. Az alternatívák nagyon sokat tudnak adni azzal, hogy megmutatják: milyen más módon tudnak még kiteljesedni az életükben.
Kapcsolódó cikkek
