A baba rúgása nagyon fog hiányozni
Pedig a terhességnek van néhány olyan fantasztikus előnye is, amit biztos, hogy neked is hiányozni fog szülés után. A the Bump összegyűjtött 8 szuper dolgot, amit csak terhesen tehetsz meg.
1. Azt ehetsz, amit csak akarsz
Na jó, talán mégsem mindent, amit csak akarsz, mert lehet, hogy szívesen ennél sushit vagy hamburgert, de már az illatától is rosszul vagy. De ettől eltekintve csodálatos, hogy nem kell bűntudat érezned, amiért a 10 órakor elfogyasztott reggelid után 11-kor is nasizol valamit, majd délben ebédelsz, egykor pedig újra bekapsz néhány falatot.
2. Kijátszhatod a “terhes kártyát”
Nincs kedved valamihez? Senki nem fog haragudni, ha terhességedre hivatkozva nem veszel részt egy olyan kötelező rendezvényen, amihez egyébként semmi kedved. Jó hír, hogy később lesz egy “kisbaba kártyád”, ami még a “terhes kártyánál” is ütősebb!
3. Érzed, ahogy rúg a baba
Te vagy az egyetlen ember a Földön, aki érezheti, milyen csodálatos és intim dolog a kisbabád rúgását érezni a hasadban. Ez egy csodás kapocs kettőtök között, és attól függetlenül, hogy néha már fájdalmas is lesz a kisbabád egy-egy benti mozdulata, mindig hiányozni fog ez a bensőséges csoda.
4. Annyit alhatsz, amennyit csak szeretnél
Ó, azok a csodás délutáni pihenők és éjszakai pihentető alvások! Persze egy újdonsült anyuka is alszik, de van, hogy egy éjszaka alatt csak 4 órát, és azt is megszakításokkal. Azt hitted, terhesen nem alszol eleget? Nagyon tévedsz!
5. Te vagy a figyelem középpontjában
Ha csak az utcán sétálsz, ha csak bevásárolsz a szupermarketben, kérdésekre és jókívánságokra számíthatsz, még idegenektől is. Mindenki vigyázni fog rád és segíteni fog neked, bármiről is legyen szó. Szülés után láthatatlan leszel. Mindenki csak az édes kisbabát fogja látni, aki a karodban pihen.
6. Rendszeres szűrések
Eleinte biztos nyűgnek fogod érezni a rendszeres védőnői látogatásokat és orvosi vizsgálatokat, de egy idő után úgy megszokod őket és megkedveled a védőnődet és orvosodat, hogy hiányozni fognak az ellenőrzések és a kedves beszélgetések is.
7. Önbizalom
Végre nem kell azon aggódnod a strandon, hogy nagy a hasad vagy a feneked. Terhesen úgy fogsz ragyogni a fürdőruhádban is, hogy mindenki gratulálni fog. És tényleg ragyogóan nézel ki, fantasztikus és gyönyörű vagy!
8. Terhes szex
Ami biztos, hogy hiányozni fog: a szex. Mert szülés után egy darabig nem lehet. És nem is nagyon fogod kívánni. Meg fáradt is leszel hozzá. Az első hetekben, hónapokban a libidód valószínűleg nagyon alacsonyan lesz, de még ha nem is így lenne, akkor sem tudnál időt szakítani a szexre, hiszen 0-24-es szolgálatban állsz a kisbabád mellett. Idővel és sok türelemmel azonban minden helyreáll majd.
Kapcsolódó cikkeink terhesség témában: