Terhesség

Azt hitte, ikreik lesznek – ötös ikrekkel várandós az édesanya

Nagyon ritka a hasonló várandósság.
2024. Június 20.
(Kép forrása: Getty Images)

A Mississippi államban élő Ashley és Tyler Meyers életük legnagyobb megdöbbenésén vannak túl: nemrégiben tudták meg, hogy ötös ikreket várnak. Dr. Rachael Morris, a Mississippi Egyetem Orvosi Központjának anyai-magzati gyógyászati docense elmondta a Today.com portálnak, hogy ez csupán 60 millióból egy szülés esetén fordul elő.

A házaspárnak már van két kisgyermeke is: lányaik, Paisleigh hároméves, és Westlynn kétéves. Éppen mostanában költöztek az új otthonukba, és a pár nem próbálkozott újabb babával. Januárban Ashley csinált egy terhességi tesztet, miután késett a menstruációja – elmondta a portálnak, hogy a teszten lévő vonal sötétebb volt, mint amilyet korábban valóban látott.

Az előzetes vérvétel alapján a házaspár számított arra, hogy ikreik lesznek, azonban két héttel később kiderült, hogy öt babát várnak – akikről már tudják, hogy két fiú és három lány.

Az édesanya megosztotta, hogy teljes sokkban volt ezután. „Azt hiszem, a férjemmel két hétig nem beszéltünk másokkal. Csak hallgattunk. Az öt sok baba” – mondta a portálnak.

Jelenleg Ashley 25 hetes várandós, és a szülésig a Mississippi Egyetem Orvosi Központjában kell feküdnie. Az orvosok abban bíznak, hogy eléri a 34 hetes várandósságot, mielőtt a babák világra jönnek majd.

Ugyan az is nagyon ritka, hogy valaki ötös ikreket várjon, de egy éve egy még kevésbé gyakori esetről írtunk: egy édesanya akkor olyan ötös ikreket hozott világra, akik közül négyen egypetéjű ikrek – róluk itt olvashatsz.