“Arra egyáltalán nem panaszkodom, hogy hosszú lett volna a szülésem, mert néhány óra alatt meglett Dominik, a kisfiam, onnantól, hogy az első fájást bepötyögtem a fájásszámláló appba a telefonomon. Az Apgarja nem lett túl jó, nem sírt fel, el is vitték, nagyon sokára kaptam meg a kórházban. Engem varrtak, mert repedtem, kijött az aranyerem is. A kórházban viszont nem volt erőm ezeken a történéseken filozofálni. Viszont kínszenvedés volt bent lenni. Igaziból reméltem, ha hazaérünk, jobb lesz, együtt lehetünk, nem fognak stresszelni a szoptatással, méricskéléssel” – emlékszik vissza a 29 éves édesanya a kórházi napokra.
Felkészületlenség, új élet
Otthon sem lett jobb. Szembesült azzal, hogy a baba átírja a napjait: nem akkor megy wc-re, amikor szeretne, nem ehet akkor, amikor éhes, mert a baba sír, a pizsamát pedig olykor egész nap nem tudja lecserélni rendes ruhára, ráadásul még a hasfájás is beköszöntött életükbe, napi 3-4 óra üvöltéssel. “Nekem erről soha, senki nem beszélt, hogy ez ilyen. Nem mondták, mennyire lerágja az anyáról a húst a gyermeke. Nem készültem fel erre az átállásra” – vallja be őszintén az amúgy irodista édesanya, aki a 35. hétig dolgozott a szülés előtt. A baba ráadásul elkezdett fogyni, a szoptatás kínszenvedéssé vált, ellentétes tanácsokat kapott mindenkitől, utóbb belegondolva itt rokkant bele először az események láncolatába. Végül feladta, a napi több óra sírásnál (ő is, Dominik is) még a tápszer is jobb megoldásnak bizonyult.
A rettegés napjai
Azt mondja, a hatodik hét végére eljutott oda, hogy már rettegett kettesben maradni babájával, holott ez volt idejük legnagyobb részében, mivel a férje este ért csak haza, más segítségre nem számíthatott. Egy barátnője volt, aki hetente meglátogatta, de az kevés volt ahhoz, hogy “szinten maradjon”. A szoptatás kudarca mellé az állandó szorongás is rontotta állapotát, már volt, hogy nyugtatóért nyúlt kétségbeesésében.
“Hamar megértettem, hogy ez így nem élet. A sors ekkor elém sodort egy lehetőséget, a szomszédasszonyom hívott rá, egy mezei, kerületi baba-mama klubról, ahol épp a gyermekágyas időszakról tartott előadást a meghívott dúla. Elmentem, minden bátorságomat összeszedve, és egészen új megvilágításba helyeződött minden. Ott hallottam először a “negyedik trimeszter” kifejezésről. Arról, hogy a babát a szenvedős, külön szobában altatós erőltetés helyett testközelben tartva én is többet tudok pihenni, és nem utolsósorban olyan közösségbe csöppentem, ahol mindenki pont ugyanezeken ment át, mint én. Ott értettem meg, hogy babám jól működik, az én érzéseim is jogosak, és hogy az elfogadás emellé a rendszeres feltöltődés nekem már elég lenne, hogy ne legyenek cakkosak az idegeim, hiszen remélhetőleg ez az időszak sem tart örökké. Nem mondom, hogy azonnal rendbe jöttem, de onnantól a kétheti rendszeres kimenők babámmal minőségi változást hoztak” – mondja mosolyogva.
Vali a szülés után öt hónappal egy vasárnap délután számba vette, mi hiányzik az életéből, és azt miképp tudná visszahozni, legalább részben. A mozi és a színház még váratott magára, de az olvasást a nagy séták alkalmával visszahozta, telefonján e-bookok formájában, vagy hangoskönyvekkel. A főzéssel nem babrált, sokszor rendelt inkább (és ezért férje sem neheztelt rá), mert úgy érezte, ebből tud engedni, egyszerűen nem fér bele minden, csak nagy megfeszülés árán. “A férjemet is egyre többet bevontam, ha este hazajött, elvonultam tornázni, kicsit jógázni is. Lassan kezdem újra a saját életem ura lenni” – meséli. Ám egy nagy falat még hátra volt: a megromlott, megfáradt szexuális életük helyrehozása.
Mint a kiskamaszok
Úgy érezte, eltávolodtak gyermeke apjával, aki bár rendkívül támogató volt, mégis olybá tűnt, kímélni szeretné feleségét, az ágyban is. “Azt hiszem, már a szülés előtt gond volt velünk, és a baba érkezése ezt csak felerősítette. Ő is észrevette, én is. Nagyon sokat beszélgettünk, minden sérelmünk felszínre került, sírtam én is, ő is. Az apás szülés élményeit is átbeszéltük, mindkettőnkre hatással volt, mindketten másképp éltük meg, de korábban nem beszéltünk róla. Végül kis lépésekben elindultunk egymás felé megint. Olyan volt, mint amikor kamaszként ismerkedsz a nagy szerelmeddel. Új lapot nyitottunk. Addigra egyéves lett Dominik. Azt hiszem, ennyi idő kellett, hogy megtaláljam a helyem én is, apa is az új szerepekben. Nehéz szülés volt, hogy maradjak a stílszerű mondásnál. De tanulságos. Egyelőre nem tervezünk másik babát. Próbálunk most hármasban mindent kihozni az új életünkből.”
Kapcsolódó cikkeink:
- Egy fájdalmas szülési sérülés: a szeméremcsont szétnyílása
- Gyermekágy: mivel segíthetjük a szülés utáni regenerációt?
- “Szétesett a testem a két siettetett hüvelyi szülésem után”
- A családom és a jóga segített a lelki regenerálódásban
Kapcsolódó cikkek
