Örömében kiabál, hangosan kurjongat, ha baja van, azt jó hangosan adja tudtunkra, szeret a játékaival is zajt csapni, és az alap hangereje is magasabb, mint a felnőtteké – egy kisgyerek bizony néha próbára tudja tenni a szülei idegeit. Van, aki ezt könnyebben viseli, van, aki nehezebben, de mindenkinek jó volna tudni, hogyan lehet csendre inteni vagy „csendességre szoktatni” a gyerekeket anélkül, hogy megszidnánk, büntetnénk vagy folyamatosan figyelmeztetnénk őket. Lehet ezt egyáltalán? Vagy el kell fogadni, ha a gyerekünk hangos és kész? Agárdi Fruzsina pedagógiai szakpszichológus segítségével járjuk körbe a témát.
A kontrollt is tanulni kell
Mi már nem is gondolunk erre, hiszen nekünk természetes, hogy tudjuk szabályozni a hangerőnket, de valójában ennek a kontrollját is tanulni kell, és ez nem megy egyik percről a másikra. „Valóban hangosabbak a gyerekek, mint a felnőttek, hiszen még nehezen tudják szabályozni a hangerejüket. Ők maguk nem észlelik, hogy hangosabbak, amikor például izgatottak vagy nagyon szeretnének valamit, de mi, felnőttek bizony annál inkább – magyarázza Agárdi Fruzsina. – Ennek többféle oka is van, leginkább az idegrendszer éretlenségével függ össze. A gyermekek beszédhangja is jelentősen különbözik a felnőttekétől, hiszen beszédképző szerveik még hatalmas fejlődés előtt állnak. A gyermek fejlődésével és fiziológiai növekedésével együtt a beszédprodukció és annak akusztikai vetülete is változik. A hangképzés, hangszabályozás elég bonyolult feladat, nagyjából 5 éves korra lesz elég érett az idegrendszer ahhoz, hogy képes legyen a hangerőt megfelelően szabályozni. Ráadásul a külvilágból és a saját testükből is rengeteg inger éri a gyereket, nem könnyű feladat számukra a különböző csatornákon bejövő impulzusokat összehangolni, az érzékleteket észleletté alakítani. A szenzoros integrációs folyamat is tanulást igényel, idő, amíg ez kifejlődik.
A hangosság életkori sajátosság is, fejlődéslélektani oka is van. A gyerekek nagyjából nagycsoportos korukig érzelemvezéreltek, vágyvezéreltek, korlátozottan képesek az érzelmeik tudatosítására és az önszabályozásra (ennek kialakulása iskolaérettségi kritérium is), így korlátozottan képesek viselkedésük tudatosítására.
Amíg az indulati fékrendszer nem elég fejlett (6-7 éves korig), addig nehezen várható el, hogy a kicsik tudják a hangerejüket szabályozni. És emellett persze vannak veleszületett temperamentumbeli sajátosságok, illetve egyéb tényezők, amelyek mind befolyásolják ezt a jelenséget.”
Agárdi Fruzsina pedagógiai szakpszichológus
Ki szerint hangos?
Sok szülő, sőt pedagógusok is tapasztalják, hogy a kisgyermekek általános hangereje nagyobb. „Fontos, hogy a szülők tudatosítsák, hogy a gyerekek óvodás éveik elején még egydimenziósan, egocentrikusan gondolkodnak, nehezen tudnak más nézőpontjába belehelyezkedni. Bizonyos életkorig nem is hallják, ha például pöszék, vagy épp hangosabbak a többieknél. Nagyjából 5 éves kortól lehet ezen tudatosan alakítani. A gyermekek könnyebben lesznek izgatottak, mint mi, felnőttek, az őket ért hatásokra azonnali érzelmi reakcióval reagálnak, ez pedig hangerejük megemelésével is együtt jár.”
Fotó: Getty Images
Észrevehetjük, hogy amikor hazajön az oviból a gyerekünk, hangosabb lehet, mint mondjuk egy nyugodt hétvégén – erre is van érthető magyarázat. „Fontos befolyásoló tényező az a környezet is, amelyben sok-sok órát töltenek a gyerekek. A hangos beszédnek figyelemfelhívó jellege is van, túlingerelt világunkban erőteljesebb ingereket élnek meg és generálnak a gyerekek, hogy annak figyelemfelkeltő ereje legyen. Az óvodai csoportokban amellett, hogy zajártalomnak is ki vannak téve, a sok gyerek között elég hangosan kell megnyilvánulni ahhoz, hogy meghallja az óvó néni, mit szeretne a pici. Ezt meg is szokják, s nehéz nekik otthon váltani.”
Mindezeken túl mindenképpen érdemes elgondolkodni szülőként, hogy egy-egy helyzetben vajon mit akarhat a gyermek. „A gyerekek gyakran a szülő figyelmét próbálják hangos beszéddel, akár indulatossággal felkelteni, mert hiába van ott mellettük, nem mindig elérhető a szülő (például mert telefonál vagy a telefonján olvas, néz valamit). A gyerek érzi, hogy érzelmileg nem vagyunk elérhetőek, és a hangerejét is ehhez illeszti.”
Baj, hogy csendre vágyom?
A legtöbb szülő tudja, hogy a gyereke nem szándékosan hangos, vagy nem azért kiabál, hogy őt idegesítse, egy fárasztó nap után azonban nem könnyű higgadtan kezelni a hangoskodó kicsiket-nagyobbacskákat. „A szülőnek természetes vágya, hogy egy stresszes nap után csendben pihenhessen, az ő idegrendszere is elfárad, így természetes, hogy érzékenyebben reagálhat gyermeke viselkedésére. A gyerek is egész nap túlingerlődött, ráadásul elemi szükséglete, hogy feszültségeit, heves érzelmeit kiadja magából.
A kicsiknek a túlcsordult érzelmeik kezeléséhez még nincsenek eszközeik, ráadásul a legbiztonságosabb kapcsolatokba viszik a nehezebb érzéseiket. Amikor a picik elfáradnak, elcsendesülés helyett hangosak, pörgősek, felfokozottak lesznek, ráadásul pótolni kívánják a szülővel el nem töltött órákat, míg a felnőttek inkább tudatosan elvonulnának, relaxálnának és – jogosan – kizárnák a zajt, hogy újra feltöltődjenek.
Ilyenkor még nehezebben tolerálják a gyerekek felfokozottságát, ami egy ördögi körbe sodorhat. A gyerekek természetes vágya, hogy kapcsolódjanak a szülővel, s ha ez nem történik meg, türelmetlenek lesznek, s akár nem kívánatos viselkedéssel, hangoskodással igyekeznek ezt elérni, amire valóban nem könnyű pozitív reakciót adni.”
Mi a gond?
Szervi problémára is utalhat a hangos beszéd – ha ez felmerül, forduljunk szakemberhez!
– Jelezhet hallási problémát, halláscsökkenést
– Kiválthatja fül-orrgégészeti probléma (pl. a légúti betegségek miatt a fülben kialakuló gyulladás vagy akár egy fülzsír-dugó)
– Állhat a háttérben az idegrendszer eltérő működése, pl. SPD (szenzoros integrációs zavar), ADHD, autizmus spektrum zavar, tanulási nehézség
Mit tehetek, hogy halkabb legyen?
Nem jó érzés folyton csendre inteni a gyereket, és még rosszabb, ha elveszítjük a türelmünket, és esetleg ingerültebben, hangosabban szólunk, hogy legyen csendesebb. Szakértőnk segít abban, hogyan lehet ezt megelőzni illetve kezelni.
1. Néha lehessen kiabálni
Adjunk teret tudatosan a gyereknek arra, hogy a nap végén kiadhassa a feszültséget. Töltsünk időt a szabadban, játszótéren, parkban, ahol lehet szaladgálni, kiabálni – legyen „legálisan” tér és idő arra, hogy hangoskodással, bohóckodással szabadulhasson meg a kisgyerek a nap közben felgyülemlett feszültségtől. Hiszen mindig van feszültség az oviban, suliban, ahol „viselkedni” kell, és gyakran a szülő kapja ezt meg, mert a biztonságos közegben már ki meri adni a gyerek azt, amit eddig magában tartott. Ezt lehet megelőzni azzal, ha engedjük, hogy kedvére hangoskodhasson olyan helyen, ahol ez kevésbé zavaró.
2. A hangerő-szabályozás tanítható
Egyszerű játékokkal megtaníthatjuk a gyereknek, hogy jobban érzékelje a hangos és a halk beszéd közötti különbséget. Például játszhatjuk azt, hogy indiánok vagyunk és kiabálunk, de a végén határozottan kimondjuk, hogy most már nem indiánok vagyunk, hanem az otthonunkban vagyunk, ahol halkabban kell, hogy beszéljünk.
3. Finoman jelezzük a kereteket
Nem jó, ha állandóan figyelmeztetjük a gyereket a hangoskodásra, vagy akár büntetjük miatta – ez inkább kontraproduktív. A gyerekek veleszületett impulzivitása alakítható, és fontos is keretek közé szorítani, de nem szélsőségesen. Amikor a gyerek a nehéz érzései miatt hangos vagy vannak agresszív kitörései, akkor megértésre, odafigyelésre van valójában szüksége, arra, hogy a szülő ölbe vegye, megnyugtassa, kapcsolódjon vele.
Fotó: Getty Images
4. Mi legyünk a példa
Fontos, hogy a különböző helyzetekben mi magunk is úgy reagáljunk, ahogy azt a gyerektől elvárjuk, vagyis lehetőleg ne kezdjünk kiabálni, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretnénk. Minden szülői reakció előtt fontos a tudatosság, hiszen a gyerek mindent átvesz, lekövet. A felnőtt azzal, ahogy reagál, azonosulási mintát ad, ami beépül, internalizálódik. Az pedig, ahogy a gyerekről beszélünk, befolyásolja azt, ahogy magáról gondolkodik. Ezért kell figyelemmel lenni a gyerek érzelmi állapotára, érettségére, amikor (például a hangoskodás miatt) fegyelmezzük, és olyan viszonyulást kialakítani, amivel nem romboljuk, hanem építjük az énképét. Szükséges néha erélyesen fellépni, de ez is mindig építő jellegű legyen. A gyerekek életében nagyon fontosak a szabályok, de ezt mindig biztonságot adó, szeretet sugárzó szülői hozzáállással tegyék.
5. Nem kell a háttérzaj
Sokat segíthet a felesleges háttérzajok kiiktatása: ha megy a tévé, szól a zene, az mind befolyásolja, mennyire tudunk egymásra és az adott tevékenységünkre figyelni. Lehet, hogy észre sem vesszük a háttérzajt, de hangosabbnak kell miatta lennünk.
6. Jól jön a vizuális segítség
Sok gyereknek nem elég szóban mondani, hogy túl hangosan beszél, de lehet hozzá vizuális segítséget adni – ezt sok óvodában alkalmazzák is. Rajzolhatunk például színskálát, ahol a néma csöndnek, a suttogásnak, a normál beszédnek, hangos beszédnek, kiabálásnak is van színe, és meg lehet tanítani, melyik mit jelent, melyik szituációban melyiket használjuk. Amikor kell, csak rámutatunk, és megkérjük a gyereket, hogy most ilyenre próbálja állítani a hangerejét. A színek helyett egyszerűen számokat is használhatunk, és mutathatjuk őket az ujjunkkal. De ilyen vizuális jel lehet az is, hogy ha nagyon hangosak a gyerekek, lekapcsoljuk a villanyt – így kiabálás nélkül elérhetjük, hogy ránk figyeljenek, és kicsit jobban oda tudjanak figyelni a hangerejük szabályozására is.
7. Játék az állatokkal
Jó játék lehet, ha különféle állatok hangját utánozzuk – a hangerejüket is. De játszhatunk kimondottan hangerő-szabályozós játékot: amikor felemeljük a kezünkben tartott (például) macit, akkor hangosan beszélünk vagy énekelünk, amikor leengedjük, akkor halkan. Nagyon sokat segíthet mindez a gyerekeknek, hogy megtanulják szabályozni a hangerejüket.
8. Utasítgatás helyett
Hogy ne kelljen folyton rászólni a gyerekre például vendégségben vagy orvosi rendelőben, kitalálhatunk elmutogatható jelet, egy közös kézjelet, ami egyszerűen bevethető, és azt jelzi neki, hogy most halkabban kell beszélnie.
9. Az empátia is tanítható
Az érzelmi intelligencia, empátiás készség is tanítható: el lehet mondani a gyerekeknek, milyen érzés a szülőnek, ha ő kiabál. Vagy el lehet játszani plüssállatokkal – ezzel segítünk a gyereknek beleérezni, hogy más mit gondolhat, mit érezhet. Az empátia fejlődéséhez elengedhetetlen a társas szabályok megértése és elsajátítása. Az érzelmek verbalizálásának bátorítása is alapvető fontossággal bír. Az érzelemkifejezés tanulása segíthető azáltal, hogy az egyes helyzetekben a gyermeken tükröződő érzéseket a szülő visszajelezi, szavakba önti.
10. Kevesebb ingert
Hatékony prevenció lehet az ingerszegény környezet teremtése, akár csak néhány percre is, hiszen nap közben rengeteg inger bombázza a kicsik fejlődő idegrendszerét. A Montessori óvodákban a napi rutin része az ún. csendkör, mely segít lecsendesedni, elmélyülni, a csend varázsát megtapasztalni. Ezt akár otthon is be lehet vezetni, egy pici elcsendesülés, amikor összebújunk, bekuckózunk, akár el is sötétíthetünk, és csak hallgatjuk a külvilágot, vagy a szívverésünket, nagyon jól szabályozhatja a hangosságot, hiszen megnyugszik tőle az idegrendszer.
Nyugodtnak maradni?
Teljesen érthető, ha a szülő feszültté válik attól, hogy a gyereke hangos, és bizony nem könnyű ilyenkor megőrizni a higgadtságunkat. „Fontos megtalálni a saját énvédő stratégiáinkat, törekedjünk becsempészni életünkbe feszültséglevezető, rekreációs, megnyugtató tevékenységeket. Nehéz higgadtnak maradni, de fontos törekedni rá, és ezt úgy lehet hatékonyabbá tenni, ha biztosítunk maguknak is pihenőidőt. Fontos, hogy viselkedésben, kommunikációban sugározzunk nyugalmat, legyünk játékosak, kerüljük a túl sok tiltást, inkább a kívánatos viselkedést modelláljuk, így adjuk a gyerek tudtára, hogy mi az elvárás.
Kapcsolódó cikkek
