
Fotó: GettyImages
Mi történik a szülés után?
Sok nő aggódik a várandóssága során azon, hogy a teste megváltozik és szülés után is rágörcsölnek a plusz kilókra. Pedig jó ha tudod, már sosem lesz pontosan ugyanolyan, mint előtte. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kerülhetnél ismét szuper formába.
A szülés után a női test rögtön jelentős változásokon megy keresztül. A baba, a méhlepény és a magzatvíz távozásával az anyák általában 5-6 kilogrammot veszítenek közvetlenül a szülést követően. A következő hetekben pedig további fogyás tapasztalható a folyadékvisszatartás csökkenésével és a méh visszahúzódásával.
Mennyi idő, amíg az összes plusz kiló eltűnik?
Nincs egyetlen, jól körülhatárolható időkeret arra, mikor nyerheti vissza egy nő a szülés előtti testsúlyát. Átlagosan 6–12 hónap szükséges a teljes visszarendeződéshez, de van, aki néhány hónap alatt éri el a célját, másoknak pedig évek is kellenek és mindegyik rendben van, hiszen mások vagyunk.
A legfontosabb ebben az időszakban, hogy ne a gyors fogyás legyen a cél, hanem az egészséges, fenntartható életmód, amely a baba mellett is megvalósítható.
Mi befolyásolja a szülés utáni fogyást?
Nem véletlen, hogy nincs fix időkeret arra, hogy mikor rendeződik vissza egy anyuka súlya, hiszen a fogyásban számos tényező játszik szerepet, amik befolyásolhatják annak ütemét.
- Genetika – A testalkat, az anyagcsere sebessége és a hízásra való hajlam öröklött jellemzők is lehetnek.
- Szoptatás – A szoptatás napi több száz kalóriát is elégethet, így segíthet a fogyásban. Ugyanakkor az éhségérzet is nőhet, így az étkezés tudatos tervezése különösen fontos.
- Terhesség alatti súlygyarapodás – Általánosságban elmondható, hogy ha valaki a javasolt mértéken belül hízott (kb. 8–16 kg), könnyebben visszanyerheti korábbi alakját.
- Életmód, alvás, stressz – Az alváshiány, a stressz és az inaktivitás lassíthatja a fogyást.
- Pszichoszociális tényezők – A szülés utáni depresszió és a szorongás, de még a partnered támogatása is hatással van a fogyásra.
Mit tehetsz a fogyás érdekében?
Ne siettesd! – Az első 6 hetet nem véletlenül nevezik gyermekágyas időszaknak, a szervezet óriási megterhelésnek volt kitéve, szüksége van a regenerálódásra. A legjobb, ha ilyenkor a pihenésre és gyógyulásra koncentrálsz.
Mozgás fokozatosan – A gyermekágy után lassan visszatérhetsz a mozgáshoz, kezdetben a séta is tökéletes kiindulópont. Később, orvosi engedéllyel, be lehet iktatni könnyű tornát, baba-mama jógát vagy szülés utáni regeneráló edzést. Figyelj a tested jelzéseire: azt és annyit mozogj, ami jól esik.
Kiegyensúlyozott étrend – Felejtsd el a klasszikus értelemben vett diétát, inkább alakíts ki egy egészséges életmódot. Figyelj a tápanyagdús ételekre: teljes kiőrlésű gabonák, fehérjék, zöldségek, gyümölcsök, jó zsírok. Itt egy minta étrend is segítségképp.
Ne hasonlítsd magad másokhoz – Nem kell magad a szomszéd anyukához mérned, pláne nem a közösségi médiában látott szuperanyákhoz. Csak magadra figyelj és a babádra és arra, ami a legjobb nektek. Ha fejben és lélekben rendben vagy, a tested is követni fogja.