
B.G.
Tényleg veszélyes megenni az almamagot?
Azt tudjuk, hogy az alma nagyon egészséges, vannak, akik még a csutkát is megeszik. Mások azonban attól tartanak, hogy az almamag káros az egészségre. Mi az igazság?
Ettől a betegségtől is többet aludhat a gyerek
Ha egy kisgyerek beteg, kétféle módon hathat az alvására: nem tud rendesen aludni, mert például folyamatosan köhög, vagy bedugul az orra vagy épp ellenkezőleg, szinte egész nap alszik.
Így kérd meg a nagyszülőt, hogy ne kivételezzen az unokával
Sajnos előfordul, hogy az egyik unoka közelebb áll a nagyszülőhöz és ennek konkrét megnyilvánulása is van: drágább, szívhez szólóbb ajándékok, kitüntetett figyelem, több dicséret. Nem könnyű helyzet ez sem a szülőknek, sem unokáknak, annak sem, akivel kivételeznek.
“Anyámat magammá alakítom” – Ez a TikTok-trend i bizonyítja, hogy az életkor csak egy szám
Anyák ezrei öltöznek be a lányaik ruháiba, az új TikTok-trend azt hivatott bizonyítani, hogy az életkor nem számít, az csak egy szám.
Jön az újabb minyonos mese
A mozik után itt a Netflix-bemutató időpontja!
Sarah Jessica Parker lányai már majdnem olyan nagyok, mint az anyukájuk
Sarah Jessica Parker leginkább a Szex és New York Carrie Bradshawjaként ismert. És bár Carrie nem akart gyereket, Parker viszont alig várta, hogy anya lehessen. Három gyermekük van férjével, Matthew Broderickkel. És bármennyire is csodálatos Parker számára az anyaság, azt mondja, hogy nem való mindenkinek.
Közös felügyelet, váltott gondoskodás: ha ez megvan, működni fog
Mindenki azt reméli, hogy az esküvőn tett fogadalom élete végéig tart majd. Sajnos ez nem mindig így alakul. Ameddig nincs közös gyerek, a válás viszonylag egyszerű lehet, ha azonban már a gyerekek is születtek, az ő szempontjaikat is figyelembe kell venni.
Szilveszteri egészséges ételek
Ha már egész éjjel falatozunk, együnk egészséges ételeket.
Már ilyen nagyok Sheryl Crow örökbe fogadott fiai
Az amerikai énekesnő 45 évesen lesz először anya. Mindig is úgy gondolt magára és a jövőjére, hogy egyszer biztosan lesz gyereke.
Diane Keaton 50 évesen lett anya, így éli meg a késői gyerekvállalást
Soha nem volt férjnél, amit nem bánt meg, az anyaságról pedig úgy nyilatkozott, hogy sokkal több értelme lett így az életének.
Három karácsonyi süti, amivel nem lőhetsz mellé
Ha karácsony, akkor mindenkinek a bejgli jut eszébe, mint a leghagyományosabb ünnepi sütemény. Most három olyan karácsonyi sütemény receptet hoztunk, amelyek szintén klasszikusnak számítanak.
10 dolog, ami miatt imádni fog az unoka
A nagyszülőségben a legjobb dolog, hogy nem kell nevelni az unokát, egyszerűen csak az együttlét örömét élvezhetjük. Minden lehetőséget érdemes megragadni a nagyszülőnek, hogy időt töltsön az unokával.
Új, nem hormonális fogamzásgátló eszközt fejlesztettek ki a tudósok
Bár rendelkezésre állnak hormonmentes fogamzásgátló lehetőségek, sok közülük nem eléghatékony. Kutatók kifejlesztettek egy olyan nem hormonális gélt, amely 98%-ban megakadályozza, hogy a spermiumok a méhbe jussanak.
Ennyi ölelésre van szükségük naponta a gyerekeknek
Szülőként tudjuk, hogy a csecsemők, a kisgyerekek szeretik az ölelést, és még az idősebb gyerekeknek is szükségük van arra, hogy szüleik rendszeresen megöleljék őket. Amit azonban sokan nem tudnak, az az, hogy konkrét és tudományos előnyei is vannak annak, ha a gyerekeket ölelgetjük.
Ezért hergelik bele a sírásba hányásig magukat a gyerekek
Vannak kisgyerekek, akik annyira képesek belelovalni magukat egy-egy dührohamba, sírásba, hogy az hányással végződik. Meg tudjuk-e előzni ezt valahogyan?