
Gyerekszoba.hu
Ezért rajzol ez az anyuka minden reggel szívet a kislánya kezére
Volt kommentelő, aki sírva fakadt a történetet hallva.
Majomhimlő: hogyan hat a gyerekekre?
Az igaz, hogy főként felnőttek kapják el, de azért nem kizárólagosan.
9 dolog, amit a fiúknak hallaniuk kell az apjuktól
Gyakrabban kéne kimondanunk olyan dolgokat, amelyeket természetesnek veszünk.
Az óceánban szült egy nő
Az eset megosztotta az embereket, voltak, akik csodálatosnak találták a szülésről készült videót, míg mások kiakadtak.
Kijöttek a legfrissebb adatok a szülésekről
A Kohorsz'18 Magyar Születési Kohorszvizsgálat a KSH Népességtudományi Kutatóintézet 2018-ban indított kutatása, amely magzati kortól legkevesebb 3 éves korig kíséri nyomon a közelmúltban Magyarországon született gyermekek fejlődését és családjaik életét.
Az elsőszülöttek nagyobb valószínűséggel töltenek be vezető pozíciókat, két kutatás szerint
Két kutatás - egy kínai és egy svéd - is ugyanarra a következtetésre jutott a születési sorrenddel kapcsolatban.
Minden, amit a méhlepény megszületéséről tudni érdemes
Miután a baba megszületett, még meg kell születnie a méhlepénynek is, annak a szervnek, amely kilenc hónapon át táplálta a kisbabát.
Gyermekét szoptatva szállt szembe egy hatalmas sassal
Veszélybe került a család libája, a kisbabáját szoptató anyuka egy percet sem gondolkodott.
A születési évszak nincs összefüggésben a szorongás vagy a depresszió magasabb kockázatával
Egy új tanulmány megkérdőjelezte azokat a kutatásokat, amelyek azt sugallják, hogy a születési évszak vagy hónap bizonyos mentális egészségi állapotok kockázatával jár.
Varázslatos keresztnevek, amelyeket a nyár inspirált
Végre itt a nyár ezért olyan keresztneveket gyűjtöttünk össze, amik ehhez az évszakhoz kapcsolódnak.
Hogyan fordulhat elő, hogy egy gyereket csak úgy az autóban felejtenek?
Hogyan történhet meg, hogy egy szülő akaratlanul az autóban felejti a gyermekét?
Könnyen túlmelegedhet a babakocsiban a gyerek, ha így próbálod védeni
Jön a kánikula, de egyáltalán nem mindegy, hogy véded a kisbabádat a hőségtől!
Babaváró hitel: jelentősen nagyobb büntetésre számíthatnak a feltételeket nem teljesítők
Soha nem látott mértékben emelkedett a babaváró hitel referenciakamata, 5,87 százalékról 6,94 százalékra. Emiatt a gyermekvállalás nem teljesülése esetén a visszafizetendő összeg is jelentősen emelkedik.
Meghalt a négyéves kislány, akit egy kisbuszban felejtettek Tomajmonostoron
A kislányt egy gyerekeket szállító kisbuszban felejtették kedden.
A körültekintő anyatejes táplálás
Az anyatejben minden olyan fontos ásványi anyag és vitamin megtalálható, amelyek a csecsemő egészséges fejlődéséhez szükségesek. A szoptatás során azonban olyan vegyületek is átjuthatnak az anyatejbe, amelyek árthatnak a babának.