
Gyerekszoba.hu
Miért nem mindegy, mivel ápolod a baba bőrét?
Születés után a bőr savköpenye csak néhány hét után alakul ki és sokkal lassabban regenerálódik, mint a felnőtteké. A védelmi funkció fenntartása érdekében éppen ezért újszülöttkortól nagyon fontos a bőr integritásának megőrzése.
Korábban érkeznek a vakcinák az 5-11 éves korosztálynak
A december 2-án, csütörtökön tartott kormányinfón bejelentették, hogy a tervezetthez képest korábban érkeznek az EMA által is jóváhagyott, következő célcsoport (5-11) számára is adható vakcinák.
Ötmillió forintos kártérítést kapott az a nő, akit “ismétlődő szülés veszélye”miatt rúgtak ki
A nő volt munkahelye elismerte, hogy jogszerűtlenül jártak el, amikor nem hosszabbították meg a szerződést.
Rekordmagas a 15 év alatti fertőzöttek száma
A gyerekeknél és a fiataloknál rekordmagas a koronavírus fertőzöttek aránya több európai országban is. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arra kéri Kásler Miklóst, tegyen valamit, mert egyre nagyobb veszélyben vannak a gyerekek.
Saját kertjében szülte meg kisfiát – a biztonsági kamera rögzítette
Az első fájások kicsit előbb jöttek a vártnál, aztán felgyorsultak az események.
Terhességi cukorbetegség: mégsincs akkora jelentősége a súlygyarapodásnak?
Egy új kutatás megkérdőjelezi azt, hogy a várandósság alatti túlzott súlygyarapodás jelentős kockázati tényezőt jelent a gesztációs diabétesz kialakulásában.
Férjöltés gátmetszés után: a szülészeti erőszak egy formája
Husband stitch, azaz férjöltés. Az elnevezés abból ered, hogy a gátvarrás során az orvos egy plusz öltést alkalmaz azért, hogy a hüvely szűkítésével a szexuális együttlét élvezetesebb legyen. A férfinak.
Több ezer pedagógus nem tervezi, hogy beoltatja magát
Egy országos felmérés szerint több mint háromezer pedagógus nem oltatta be magát, még úgy sem, hogy ezzel az állásuk kerül veszélybe.
Napi 15 perc megváltoztathatja a gyermek viselkedését?
Szakértők szerint az, ha mindennap egy kis osztatlan figyelmet szentelsz a gyerekednek, csodákra képes. Íme, mi történik akkor, amikor kipróbálták ezt egy családban.
7 dolog, amit ne hagyj ki télen a gyerekkel
Ha hó nem lenne, jó program akkor is akad elég.
Terhesség: mi az a 4. trimeszter?
A terhesség mint köztudomású három trimeszterből áll. Létezik azonban egy úgy nevezett negyedik trimeszter, ami nem más, mint a szülés utáni első három hónap.
Szülés utáni terv: erre a 8 pontra koncentrálj!
Manapság már egyre többen készítenek szülési tervet, ám mintha mindenki csak addig gondolkodna; a szülés utáni időszakról megfeledkeznek. Pedig az is épp olyan fontos!
Mesés hangzás! Ezek a legszebb franciás keresztnevek
Egy kis dallamosság, egy kis finomság: ezt sugározzák a francia eredetű magyar keresztnevek.
Tejtartalmú bébiétel a babának?!
A tejszármazékot tartalmazó bébiéteket, babadesszerteket bizalmatlanul fogadják a szülők. Természetesen laktózintolerancia vagy tehéntejfehérje-allergia esetén ezeket az ételeket kerülni kell.
Megindult a vajúdása, biciklin tekerve ment szülni egy új-zélandi képviselő
Az új-zélandi zöldpárti képviselő, Julie Anne Genter kétperces fájásokkal biciklizve ment a kórházba szülni. Előző gyermekénél, még 2018-ban hasonlóan bebiciklizett a kórházba vajúdás közben.