Baba

A hinta csodákra képes a gyermek idegrendszerével

A hinta nem csupán remek szórakozás a gyerekeknek, hanem fejlesztő, jótékony hatása is egyre közismertebb. Lássuk milyen babahintát válaszunk az egészen kicsiknek.
2018. Március 29.
A hinta csodákra képes a gyermek idegrendszerével

A gyerekek, sőt már az egészen kicsi babák is szeretnek hintázni. Ennek számos oka van, az egyik a hintázás ritmusosságában keresendő.

A hintázás pont ennek a ritmusos mozgásnak köszönhetően oldja a belső feszültséget és fejleszti az egyensúlyérzéket. Utóbbi elengedhetetlen lesz majd később az írás-olvasás megtanulásához. A hintázó mozgás az egész idegrendszerre hatással van, erősíti a két agyfélteke közötti kapcsolatot, segíti a gyermek koordinációs képességének fejlődését, sőt még a gondolkozását is pozitívan befolyásolja.

A mackorendelo.hu gyógytornásza szedte össze, hogy mikor melyik hintát érdemes választanunk a babának.

Azoknak a családoknak, akiknek a babájának nincs semmi, a normálistól eltérő a mozgásfejlődésében, ők egyéni preferenciáik alapján akármilyen hintát nyugodtan vehetnek a picinek.

Azoknak a babáknak, akik keveset alszanak, feszítenek, feszesek, spasztikusak, mindenképpen olyan hintára van szükségük, amelyik puha anyagból készült bölcső hinta. Ebben ők gombócozva alhatnak. Ebben a pozícióban nem tudnak feszíteni. Ilyen pl. az Adamo hinta, már újszülött kortól használható, egészen 15 kg-ig.

Azoknak a babáknak, akik aluszékonyak, nem szeretik emelni a fejüket, puha az izomtónusuk, hipotónok, nekik épp az ellenkezőjére van szükségük: hasalós, fejemelős hintára. A német Wingo hinta ilyen, neurológusok fejlesztették ki. 6 hetes kortól a kúszás megindulásáig használható.

Az olyan babáknak, akik már félévesek és negatív a talptámaszuk, nekik olyan hinta kell, ami az ajtófélfán lóg, és leér belőle a lábuk. Ugyanilyen ajtófélfás hinta kell azoknak a babáknak is, akiknek szenzoros feladatokra van szükségük, de nekik az a jó, ha nem ér le a lábuk. Ilyen pl. az STM Storchenmühle hinta.

Koraszülött babáknak különösen fontos a hintázás. Beszéljünk gyógytornásszal, neurológussal, hogy pontosan milyen hintára van szükség, itt nagy egyéni eltérések lehetnek.

Kapcsolódó cikkeink hintázás témában:

Forrás: mackorendelo.hu