Mit lehet rákenni a baba bőrére?
Az újszülött bőre vékonyabb, mint a felnőtteké, és sokkal érzékenyebb a környezeti hatásokra. Minden könnyebben felszívódik a baba bőrén keresztül, ez is indokolttá teszi a különleges bánásmódot.
A kórokozókkal szemben is védtelenebb a kicsi, hisz a védelmet nyújtó savköpeny is csak lassan épül fel a gyerekeknél.
A picik bőrének másik jellegzetessége, hogy minimális a fagyútermelés, és a hőmérsékletszabályozás sem alakult még ki. Csak 3-4 hetes korukban képesek izzadni, verejtékmirigyeik 7-8 hónapos korukban érik el a megfelelő érettségi szintet. A legkisebbek ezért könnyen túlhevülnek, és ugyanilyen könnyen átfáznak.
Feladatunk nem könnyű: meg kell óvnunk a babák bőrét egyrészt az időjárás viszontagságaitól (napsütés, szél, hideg, meleg), miközben ügyelnünk kell arra is, hogy a baba érzékeny bőrének megfelelő készítményeket használjunk, amelyek nem okoznak irritációt, nem szárítják azt.
Ami jó, és amit inkább kerüljünk!
Igyekezzünk olyan készítményeket választani, amelyek ph semlegesek, bőrgyógyászatilag tesztelve vannak, az érzékeny bőr igényeihez lettek kifejlesztve, nem tartalmaznak parabént. Samponnál, fürdetőnél természetesen a könnymentes verzió a legjobb.
Ha koszmó lerakódást tapasztalunk a fejbőrön, fürdetés előtt legalább 1 órával babaolajjal kenjük be, hogy fellazulhassanak a lerakódások, és kefével keféljük át ezt a területet fürdetéskor. Seborrhoeás dermatitis esetén a bőrgyógyász megfelelő hámlazító hatású készítményt fog számunkra felírni a fej bőrének ápolásához.
Fürdetés
Míg korábban azonnal lecsutakolták a picit a születését követően, manapság sok kórházban nem távolítják el a hasznos enzimeket tartalmazó magzatmázat a baba testéről (maximum az arcáról).
Jelentősen megváltozott a babák fürdetési gyakoriságával kapcsolatos ajánlás. A gyermek 4-6 hetes koráig elegendő heti 1-2 alkalommal elvégezni a fürdetést – elég a mosdatás – hiszen az újszülött bőre még nagyon sérülékeny, és a bőrön található zsír mennyiségét is csökkentheti a fürdetés. Mindenképp az érzékeny bőr igényeihez igazodó babafürdetőt vagy fürdető krémet érdemes használni, és figyeljünk a víz hőfokára is, legyen testhőmérsékletű (körülbelül 36-38 fokos).
Eleinte sok baba idegenkedik a fürdéstől. De nem kell aggódnunk – ez az ellenérzés hamar elmúlik, sőt, rendszerint átvált vízimádatba. Különösen, ha odafigyelünk a részletekre (például a víz hőmérsékletére, s arra, hogy könnymentes sampont, fürdetőt használjunk). Ha a fürdés nem tart túl soká, valamint megfelelő minőségű és mennyiségű fürdetőt használunk, továbbá a gyerek bőre nem túl száraz, beépíthetjük az esti altatós rituáléba a pancsolást.
Fontos, hogy a fürdés rövid legyen és gyors (pár percnél ne tartson tovább).
Ha kifejezetten babáknak szánt, érzékeny bőrre kifejlesztett tisztálkodószereket választunk, akkor nem kell tartanunk a növényvédőszer-maradványoktól és egészségre káros összetevőktől.
Ami még kiemelten fontos, hogy csak megbízható forrásból származó terméket vásároljunk, és semmiképp se felnőtteknek gyártott készítményt. A baba bőre speciális törődést igényel.
Bőrápolás
A bőrápolás a helyes törlési technikával kezdődik. Lényeges, hogy ne törölgessük, hanem egy puha, jó nedvszívó anyagú törölközővel (kifogóval) gyengéden itassuk fel a kicsi bőréről a vizet.
Mivel az újszülöttek bőre könnyen veszít nedvességtartalmából, így a bőrápolás legsarkalatosabb része a pici bőrének zsírosító kezelése, ami az elveszett víz- és lipidtartalmat pótolja. (Ez a bőr védő funkciójának megóvása miatt fontos.). Ha erre ügyelünk, akkor kisebb valószínűséggel alakul ki fertőzéses bőrgyulladás.
Fürdetés után tehát megfelelő emmolliens (zsírosító) készítménnyel kenjük le a pici bőrét.
Pelenkázás
A pelenka alatti terület különösen érzékeny és irritációra hajlamos. Manapság a popsitörlők megkönnyítik ezt a procedúrát is, ugyanakkor nagy körültekintéssel kell ezeket is kiválasztani.
Kerüljük az alkoholos törlőkendőket, mert ezek bőrpírt, gyulladást sőt akár égési sérüléseket is okozhatnak a gyerkőc bőrén.
Érdemes kerülni azokat a popsitörlőket is, amelyek összetevő listáján a propyl- isopropyl-, butyl- és isobutyl parabén kifejezéseket látjuk.
Az erős illatanyagokat tartalmazó popsitörlők és kendők szintén bánthatják, irritálhatják az érzékeny bőrűeket. Szerencsére kaphatók illatmentes törlőkendők is, amelyeket az újszülötteknél is nyugodt szívvel használhatunk.
Ezen a területen is védjük a baba bőrét megfelelő popsikrémmel, amely lehetőleg ne tartalmazzon bórsavat. A krém vékony réteget képez a popsi bőrén, így azt a széklet és vizelet nem fogja kimarni. Ha a pici bőre gyulladt, szellőztessük minél gyakrabban a popsiját.
A fülek és a köldök tisztítása
Mivel a fülnek van egy természetes öntisztító mechanizmusa, ezért nem szabad fültisztító pálcával piszkálni, mert ezzel csak visszatoljuk a fülzsírt, és még sérülést is okozhatunk a picinek.
Megváltozott a köldökcsonk kezelésével kapcsolatos ajánlás is. Míg korábban alkohollal, majd speciális köldökhintőporral kellett ezt a területet kezelni, az új ajánlás szerint ezek már elavult módszernek számítanak. A WHO kutatásai szerint, bármivel is kezelték a köldökcsonkot, leghatékonyabbnak az bizonyult, ha egyszerűen csak szárazon tartották.
Arra kell ügyelni, hogy ne érje nedvesség a csonkot, és a pelenka ne irritálhassa ezt a területet. Ehhez a pelenkát a csonk alatt kell rögzíteni. Itt is érvényes szabály, ami a babaápolás minden területén érvényes: csak kézmosás után szabad a picihez érni!
Kapcsolódó cikkeink:
– Mit lehet tenni, ha nagyon érzékeny a baba bőre?
– Bababőr-ápolási tippek – a leggyakoribb problémák