Család

Egy malacról akarja elnevezni a gyerekét az anyuka, kiakadt a családja

A leendő nagynéni nem tudta magában tartani az aggodalmát, amit az anyuka névválasztása keltett benne.
2024. Április 02.
Kismalacok a kamerába néznek

Születendő babáknak nevet választani nem mindig egyszerű feladat, és sarkalatos kérdés az is, vajon bevonják-e a leendő szülők a családtagokat a keresgélésbe, vagy egyedül hozzák-e meg ezt a fontos döntést. A történetben szereplő, ikerekkel várandós anyuka valószínűleg mostanra nagyon megbánta, hogy az előbbit választotta!

A malac-dilemma

Úgy gondolta, hogy az egyik kisfiának a Malac a pácban című meséből választ nevet, mert gyerekkora óta imádja ezt a történetet, a leendő nagynéni azonban minden erejével azon van, hogy megfúrja a jelenlegi befutót. Annyira elszánt, hogy még a neten is hangot adott a felháborodásának, és tudni szerette volna, kinek adnak igazat a kívülállók.

„A testvérem ikreket vár, ami fantasztikus, mert mindig is arra vágyott, hogy anyuka legyen. Tegnap végre nekünk, családtagoknak is elmondta, milyen neveket választottak az úton lévő kisfiúknak. Az elsőt Oliver Lee-nek fogják hívni, amivel tényleg nincs semmi baj. A második viszont… A tesómék azt akarják, hogy a Wilbur Felix nevet kapja, mint a Malac a pácban szereplője!” – kesergett a nő.

A kismama megkérdezte tőle, hogy mi a véleménye, ő pedig nem köntörfalazott: „A szemébe mondtam, amit gondolok. Szerintem nem jó ötlet így nevezni a kisfiút, első névként különösen nem jó a Wilburt adni! Biztos vagyok benne, hogy gúnyolódás tárgyává válna, főleg akkor, ha egy kicsit duci lenne.” A leendő anyuka viszont nem fogadta jól a kritikát, dühös lett a testvérére és gondolkodás nélkül lehülyézte. Úgy véli, a kis Wilbur kortársai nem is ismerik már ezt a mesét, ezért képtelenség, hogy emiatt csúfolják majd a kisfiút.

Ezt gondolják mások

A hozzászólók nagy része igazat adott a feldúlt nagynéninek: „Csak azért nem mondok semmit a tesódra, mert jól nevelt vagyok! Ami pedig téged illet… Nagyon jól tetted, hogy megmondtad, mit gondolsz, főleg úgy, hogy ő kérte ki a véleményedet. Szívből drukkolok, hogy jobb belátásra térjen és máshogy hívja a kisbabáját!” 

Egy másik szerint túlreagálta a dolgot a kérdező: „A Wilbur szerintem is szép név, ráadásul többen is viselik, nem csak a mesebeli malac! A mai gyerekek már tényleg azt sem tudják, ki az a Wilbur, ami azt illeti, nekem sem a Malac a pácban ugrott be először a tesód névválasztása hallatán.” 

Az utolsó kommentelő ismét az aggódó nagynéni pártját fogta: „Szerintem teljesen igazad van! A Wilbur öreges, divatjamúlt név, ráadásul a mai gyerekek szülei pontosan tudják, ki is ez a bizonyos kismalac. Onnantól kezdve, hogy a társai fülébe jut, elindul a csúfoláshadjárat, amitől szerencsésebb lenne megkímélni az unokaöcsédet!” 

Forrás: Via, Fotó: Getty Images