altatás
3 ok, amiért a baba sírhat alváskor
A kisbabák számtalan okból sírhatnak, gyakran okozva ezzel fejtörést az újdonsült szülőknek, hogy mégis hogyan vigasztalhatnák meg szemük fényét. Van azonban néhány olyan ok, ami különösen zavaró lehet a babának, amikor éppen próbál elaludni.
“Játsszunk ébrenmaradósat!” – Hatékony módszer altatáshoz egy anyukától
Mióta kipattant az ötlet az anyuka fejéből, búcsút is inthettek a hosszúra nyúlt, kínlódós altatási procedúrának!
A baba alvása 0-3 hónapos korig
Az újszülöttek napi 11-16 órát alszanak, nappal és éjjel. A baba alvási szokásai egy ideig kiszámíthatatlanok lehetnek. Kezdetben nem szükséges alvási rutint bevezetni, bár van néhány dolog, amivel ösztönözheted a jó alvási szokások kialakulását.
5 apróság, ami miatt rossz alvó lehet a gyerek
Sajnálatos tény, hogy a gyerekek többsége keveset és rosszul alszik. Nem ritka, hogy az esték sírással telnek, amik igen kimerítők minden érintett számára, ezért mind a gyerekeknek, mind a szülőknek fontos, hogy rátaláljanak a megoldásra.
Miért fontos a lefekvés előtti rutin a gyerek számára?
A lefekvés előtti időszak alatt a szülők és a gyerekek időt tudnak tölteni egymással, az otthoni esti rituálé alatt.
Jobban alszanak a babák zenével?
Ó, Mozart zenéjének megnyugtató hangjai! Vagy a te babád inkább a könnyűzenét kedveli? Bármi is legyen az, bizonyára azért hallgatja a kicsi, mert azt remélitek, hogy a muzsika majd elrepíti álomföldre.
Jobban alszanak a babák hidegben?
Ha a baba altatásáról van szó, a szülők szinte bármit képesek megtenni, hogy a kicsi nyugodtan pihenhessen. Meggyőzödnek róla, hogy a baba hasa tele van, amikor lefektetik, és hogy kellően meleg a szoba, hogy ne ébredjen fel.
Babaöböl: így segíthet az együttalvásban
Néhány éve jelentek meg a magyar piacon azok az termékek, amelyek egy új típusú altatási módot képviselnek. Mit kell tudnunk a babaöbölről?
Babafészek: a biztonságos babafekhely
A babafészek még csak néhány éve vált ismertté hazánkban, de máris hatalmas rajongótábora van ennek a csodaszép elnevezésű terméknek. De mit is kell róla tudnunk?
Bevált altatási technikák: tippek anyáktól
Amíg nem vágunk bele, azt gondolhatnánk, hogy a világ legegyszerűbb dolga egy baba elaltatása. A valóságban ez egy igazi kihívás, és több lehetséges út is van: teheted együtt vagy egyedül, cicin vagy cumival.
Így alszik majd jobban a koraszülött babád
Az nem meglepő, hogy minden kisbabának más-más alvási szokásai vannak - azonban a 37. hétnél korábban született babák alvási szokásai az időben érkező csöppségekéhez képest is eltérhetnek.
Ne engedd, hogy későn feküdjön le!
Azt régóta tudjuk, hogy a gyerekeknek sok alvásra van szükségük a megfelelő fejlődéshez, és azt is, hogy a legtöbb gyerek nem alszik annyit, amennyit kellene. A szülői szigor azonban megoldás lehet erre a problémára - állítják kutatók.
Ezek az újdonsült anyukák legnagyobb dilemmái
Megszületett a baba, és a szülőkben egyik kérdés merül fel a másik után: legyen csend vagy szólhat a zene? Egyedül hagyhatom, amíg lezuhanyozok? Mikor fogadhatunk látogatókat?
Így altasd el a babát – A legjobb tippek!
Most megosztjuk veled, mit tegyél és mit ne tegyél, hogy a babád megtanuljon minél könnyebben és mélyebben aludni!
Elavult altatási módszerek
Mit csinálok rosszul, hogy nem akar elaludni? Lehet, hogy valamit rosszul csinálok? Íme egy rövid összefoglaló az elavult altatási módszerekről.