alvás
Babánk és a napirend
A babák egy részével könnyű kialakítani az evés-alvás napirendet, mások a szülők ritmusához igazodnak. Ám ahogyan a felnőttek, a babák is egyéniségek, és sok esetben szeretik felborítani az együtt kialakított napi rutint.
Kevesebb alvással is túlélni a napot
Hullafáradt és ideges vagy? Állandóan kimerülten ébredsz, és úgy érzed, hogy nem vagy elég türelmes a kisbabáddal? Adunk néhány tippet, hogy könnyebben túléld ezt az időszakot.
De szeretnék…
A harmadik trimeszter már közel sem csak móka és kacagás - realizáltam, hogy kezdődik a nyűgös rész. Ezt az első néhány át nem aludt éjszakából és könnyfakasztó hajnali vádligörcsökből szűrtem le.
A gyerek jobban tudja, mikor kell lefeküdni?
Egy kutatás kimutatta, hogy az alvásidőt a csecsemők sokkal jobban ki tudják jelölni maguk számára, mint a szülők.
Mikor fogom végre kialudni magam?
Az újdonsült édesanyák nagy többsége az első évben háromszor-négyszer kel föl éjszakánként, és kétharmaduk a második év során sem alszik át minden éjszakát.
Ezért fontos a rendszeres fektetés
A rendszeres időben való lefekvés nem csupán békés álmot hoz a gyerekeknek és szüleiknek, hanem a legújabb kutatás szerint a gyermek magatartására is jó hatással van.
Miért nem alszik már a kicsi?
Nagy kihívás az alvási problémák kezelése: különösen a kezdő szülők lehetnek tanácstalanok, miért nem alszik már csemetéjük. Az Egy dadus naplója blog szerzője több hasznos tanácsot is megoszt velünk bejegyzésében.
Kell a gyereknek “anyapótlék”?
Egy német tanulmány szerint az 1-2 éves gyerekek háromnegyede ragaszkodik a plüssállatához (vagy egyéb alvós tárgyához), a 3-6 éves korosztályban pedig csupán 5 százalékuknak nincs ilyenje.
Alvászavarok gyerekkorban
A kisbabákkal kapcsolatban mindenkinek egy édesen szundikáló csecsemő képe jelenik meg. A kezdeti 18-22 óra napi alvás mellett nem gondoljuk, hogy kicsit később már az alvás zavaraival is találkozhatunk. Tehetünk valamit ellene, vagy éljünk együtt ezzel?
A veszélyek ellenére nő az együtt alvás
Az Egyesült Államokban a csecsemők körülbelül 14 százaléka alszik együtt más emberekkel. A legújabb kutatás szerint ennek az életveszélyes gyakorlatnak az előfordulása az 1990-es évek óta majdnem megduplázódott.
9 érdekes kérdés – 9 egyszerű válasz a baba alvásáról
A kisbaba teljesen másképp alszik, mint mi felnőttek. Ismerkedj meg a pici alvási ritmusával, hogy nyugodtabbak legyenek az éjszakáid!
Kisokos az újszülött babához
Kilenc hónapig vártál rá, és most itt van. Saját orrformája, saját szemszíne és saját akarata van. Te pedig nézed őt, örömmel és aggódva, hogy vajon úgy telnek-e majd az első pillanatok, ahogy mindkettőtöknek jó.
Szükség van-e utazóágyra?
Vajon érdemes-e beruházni utazóágyra, amikor nyaralni indulunk?
A biztonságos együtt alvás szabályai
Időről időre újabb hírek jelennek meg az együtt alvás veszélyeiről. Összeszedtük a leggyakoribb hibákat.
Az sem jó, ha túl sokat alszik a baba
Gyakori, hogy a szülők elégedetten dőlnek hátra az első napokban: milyen jó ez a kisbaba, alig sír, mindig alszik! Persze, vannak nyugodt babák, de a legtöbbször a túlzott aluszékonyság problémákat szül, bajt jelez.