anyák napja
10/8 – A legtöbb válaszadó így értékelte anyaságát a Gyerekszoba Nagy Anyák Napi Felmérésében
Megkérdeztünk titeket és ti elmondtátok, milyen anyának lenni, hogyan élitek meg a sokszor nehéz, fárasztó, mégis a legnagyobb boldogságot jelentő szerepet.
Ilyenek voltak az anyák mindennapjai 50 évvel ezelőtt
Nézd, mennyire más volt akkor babát várni, szülni és gyereket nevelni - igazán sokatmondó képekre bukkantunk a mostani nagyik gyerekkorából!
“Én még élni, utazni szeretnék” – Z generáció az anyaságról
Egy lányos baráti beszélgetésben, ha előkerül az anyaság-téma, meglepően keveredik a tinikori álmodozás és a kőkemény realitás. Pillanatok alatt vált a beszélgetés a „kinek milyen név tetszik”, és az „én azt sem látom, hogyan lesz saját lakásom” gondolatok között.
Egyedülálló szülőként is lehet boldog az anyák napja
Az anyák napja kiváló alkalom arra, hogy a gyerekek kifejezzék szeretetüket és elismerésüket édesanyjuk iránt. Azonban mindez sokkal bonyolultabbá válik, ha egy szülő egyedül neveli gyermekét, elvesztette párját vagy a válás után nem jó a kapcsolat közöttük.
Így teheti egy apa felejthetetlenné az anyák napját
Ki másnak jutna elengedhetetlen szerep anyák napján, mint az édesapáknak? Ők azok, akik emlékezetessé tehetik ezt a jeles napot mind párjuk, mind gyermekeik életében. De hogyan?
A legjobb ajándék anyukádnak: közös idő, élmények kettesben
Egy jó anya-lánya program akár anyák napjára szervezve, akár későbbre időzítve tökéletes ajándék lehet, hogy egy kicsit máshogy, intenzívebben tölthessetek együtt időt az anyukáddal. Szuper ötleteket mutatunk.
Mivel leped meg az anyukádat? Szuper ajándékötleteket mutatunk!
Ajándékozz neki olyasmit, ami egy kis lazulást, pici luxust, némi kényeztetést csempész az életébe – egy különleges kozmetikumnak biztosan örül majd!
Mikor lesz idén Anyák napja?
Az Anyák napja május első vasárnapjára esik Magyarországon, mutatjuk, idén mikorra esik!
Legkisebb gyermekükkel közös képpel köszöntötte feleségét Gordon Ramsay
Tana és Gordon Ramsay hatgyermekes szülők, legkisebb fiúk négy hónapja jött világra. A sztárséf anyák napja alkalmából köszöntötte feleségét.
Apák napja: sokféleképp ünneplik, de olyan is van, hogy sehogy sem
Az anyák napja mellett egyre több iskolában, óvodában ünneplik az apukákat is – szuper ötleteket mutatunk, ha nálatok ez még nem szokás.
Így köszöntötte a kislánya Mihalik Enikőt
Egy kétévestől nem várná az ember, annál nagyobb öröm!
Csodaszép, kisfiával közös fotót osztott meg Görög Zita anyák napján
A szülés utáni percekről osztott meg egy korábbi képet Görög Zita, amin legkisebb gyermekével látható.
Csodaszép anya-baba pillanatok
Az első anyák napja igazán különleges, hiszen ez a nap is eszedbe juttathatja, hogy a kisbabád mellett egy anya is született. Csodaszép anya-baba pillanatokról készült fotókkal köszöntjük az első anyák napját ünneplő édesanyákat, és minden anyát!
Elengedés: “meddig tartunk” mi, anyák, és „hol kezdődik“ a gyermekünk?
Egy anya örökké anya marad – de meddig felelős a gyermeke tetteiért?
“Néha a legkisebb dolgok foglalják el a legnagyobb helyet a szívedben” – ilyen érzés anyának lenni
Szülők vagyunk, anyák, nagymamák - vagy csak vágyunk rá, hogy azokká váljunk. Hogy miért? Vannak, akik nagyon szépen tudták megfogalmazni ezt. Mindazt a csodát és kihívást, ami egy gyermek vállalásával jár.