kamasz
Nem biztos, hogy baj, ha egész nap szótlanul gubbaszt a szobájában a kamaszod
A kamaszok néhány év alatt újra végigsétálnak az addigi életük fejlődési szakaszain, ez pedig egyáltalán nem sétagalopp, a szülőnek sem. Vannak azonban jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy kamaszkori depresszióval van dolgunk. De hol húzható meg a határ az egészséges levertség és a betegség között?
Segítség, a gyerekem már szexel – Ne pánikolj, beszélgess!
A gyermekünk magánélete ugyanúgy szent, mint a miénk. Arról azonban nem árt, ha tudunk, hogy már elkezdte a szexuális életet. Hátha lesz szüksége tanácsra – persze, nem tőlünk, de még az is előfordulhat…
Edzőterembe akar járni a kamasz gyerekem, engedjem neki?
Ez a szakértő véleménye arról, biztonságos-e, megfelelő-e az edzőtermi edzés kamaszok számára.
Gondok a tinivel – ebből tudhatod, hogy szakemberre van szüksége
Bojti Andrea több mint tíz éve dolgozik állami ellátásban pszichológusként. Mint mondja, ha valamit biztosan lát, az a bizonytalanság: mely problémákat tudjuk otthon megoldani mi szülők, és mikor kellene inkább szakemberhez fordulni? Ebben segít nekünk mostani írásával - tapasztalatait A magabiztos szülő című könyvében is összefoglalta.
Nyoma veszett egy 14 éves lánynak, a szolnoki rendőrök keresik
Nagy Amanda Alexa december 30. óta nem tért haza, a Szolnoki Rendőrkapitányság keresi és a lakosság segítségét kéri a felkutatásában.
Kóla alkohollal: az egyik legrosszabb buliital kamaszoknak
Közeleg a szilveszter, jó, ha a tinédzser gyereked is tud róla: ha bulizni megy, a vörösborral, vodkával, whiskey-vel kevert kóla az egyik legrosszabb dolog, amit választhat.
6 cuki sorozat, amit ledarálhattok a téli szünetben a kisiskolás gyerekeddel – és te is élvezni fogod
Ha lesz végre időtök a téli szünetben kicsit semmit sem csinálni, és szeretitek a sorozatokat, alsós gyerekekkel, kiskamaszokkal ezeket érdemes lepörgetnetek.
Szuper ajándékötleteknek sorozatrajongó tiniknek és felnőtteknek
Ha tudod, mi a kedvenc sorozata, bárkit meglephetsz olyan ajándékkal, amiért garantáltan odáig lesz! Igen, még a kamasz gyereked is.
Amit a kamasz gyerekednek a szelfizésről tudnia kell
A te lányod vagy fiad mennyit fotózza magát? És mennyit szerkeszti utána a képet, amíg úgy nem érzi, hogy jól néz ki rajta? Beszélgess vele erről – segítünk, hogyan.
Önbizalomromboló közösségi média: így óvd meg a kamasz lányodat
Talán nem is gondolnád, mennyire negatív hatással lehet a közösségi média a kamaszok önbizalmára. Segíts a tini lányodnak, hogy a pozitívabban gondolkodjon a saját testével és kinézetével kapcsolatban.
Adventi kalendárium kozmetikumokkal: a kamasz lányod imádni fogja
A sminkcuccokat, bőrápolókat, kiegészítőket rejtő adventi kalendárium minden kamasz lányt lenyűgöz (és az anyukájukat is igazából). Ha meglepnéd ilyennel a gyereked, rendeld vagy vedd meg, mielőtt elfogynak a legjobbak!
Könnyedén elkészíthető, vagány halloween-sminkek
Nem kell sminkmesternek lenni ahhoz, hogy menő halloween-sminketek legyen! Jöjjön egy kis inspiráció!
Itt a legelégedettebbek a gyerekek az életükkel
Az OECD azt vizsgálta kutatásában, melyik országban a legelégedettebbek a gyerekek az életükkel. Nem feltétlenül az ország gazdasági helyzete számít.
Ezért olyan fontos, hogy mindig ugyanakkor menjetek aludni
Nem csak a kicsi gyerekeknek, de a kamaszoknak és nektek is sokat segíthet, ha odafigyeltek arra, hogy mindig ugyanakkor feküdjetek le aludni.
Ötletes halloween-körömminták kamaszoknak – vagy neked
Közeleg a halloween-bulik ideje. Egy vagány jelmez szuper kiegészítője lehet egy látványos manikűr, de ha nem öltöztök be, a tök-, szellem- vagy vérfürdő-tematikájú körömfestés akkor is feldobja a szettet.