koronavírus
Egy hatéves javaslata arról, hogy lehetne véget vetni a járványnak
Levelet írt országa elnökének, hogy megvitassa vele az ötletét - amely robotokat is magába foglal.“Egész nap csörög a telefon, és szó szerint igazolásgyárak lettünk”
Így fogalmazott egy háziorvos az Index kérdésére, az őszi időszakra jellemző átlagnál jóval több légúti panasszal találkoznak a háziorvosok. Ugyanakkor a koronavírus nagymértékben visszaszorította az influenzát.Így érdemes takarítanod a koronavírus-járvány idején
A gyakori kézmosás, a személyes higiéniára való fokozottabb odafigyelés mellett a lakást is érdemes körültekintően takarítani a vírus elleni védelem során.Egy háromgyermekes ápolónő anyuka vallomása
Egyre hosszabb kórházi műszakok és nyomasztó otthoni felelősség. Kemény egyszerre anyának és ápolónőnek lenni.Az Emmi szerint az iskolák egy százalékában kellett intézkedni a koronavírus miatt
Múlt héten kiderült, hogy egyre több iskolában rendeltek el karantént teljes osztályok számára. Vannak olyan iskolák, ahol 2-3 osztály is otthon maradt. Az Emmi szerint a járvány miatt az iskolák egy százalékában kellett intézkedni.Vannak, akik állatoknak készített féreghajtót adnak a gyereküknek Covid ellen
Az állatoknak készített gyógyszerek halálosak is lehetnek a gyerekeknél - erre hívja fel a figyelmet Dr. Novák Hunor Facebook posztjában.Nem térhetnek át digitális oktatásra ott, ahol a diákok már kaphatnak oltást
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) lényegében megtiltotta az oktatási intézményeknek, hogy digitális munkarendre álljanak át azokban az osztályokban, ahol a diákok számára már elérhető az oltás.Szlovákiában már ötéves kortól oltanak koronavírus ellen
Szlovákiában már az 5-11 éves korosztály számára is lehetővé válik a koronavírus elleni oltás felvétele.Jobb jegyet ígért a tanár a beoltott diákoknak
A biológiatanár közölte a diákokkal, hogy az óráin külön kell ülnie az oltottaknak és a be nem oltottaknak.Szülés: kérhet a kórház PCR-tesztet a kísérőtől?
Az egyik fővárosi kórház egy rendeletre hivatkozva védettségi igazolványhoz vagy PCR-teszthez köti a kísérő jelenlétét a szülésnél.A Covid-vakcina kismamáknál alkalmazásának újabb előnyét igazolta egy kutatás
Egy új kutatás szerint a beoltott nők anyatejében jelentős mennyiségű koronavírus-antitest található.Milyen tünetei lehetnek a gyerekeknél a delta variánsnak?
A korábbiaktól eltérő tünetei lehetnek a Covid-19 delta variánsának a gyerekeknél?Lazábbak a járványügyi szabályok az iskolákban
Nem kötelező a maszkviselés, nem lesz hőmérőzés és a másfél méteres távolságot sem kell tartani az új tanévben az iskolákban.Nyílt levél a kismamának, aki fél, hogy Covid-korlátozások alatt fog szülni
Covid-korlátozások mellett szülni nagyon rossz. De túl kell lépni ezen, hiszen úgysem tudunk változtatni rajta!Több gyerek kerül kórházba a delta miatt
Nem teljesen világos, hogy a delta variáns betegebbé teszi-e a gyerekeket, mint a korábbi törzsek. Ám amerikai gyermekorvosok úgy vélik az általuk kezelt esetek súlyossága alapján, hogy ez a helyzet.