okostelefon
Összefogás: egy szülő sem vesz a gyerekének mobilt ebben a városban
Országszerte példát szeretnének venni erről a szülői közösségről.
Otthoni mobiltelefon – egy TikToker anya tippje, ha még nem szeretnél saját telefont a gyereknek
Arra, hogy mikor kapjon a gyerek saját mobiltelefont, nincsen egy általános jó válasz, hiszen számtalan egyéni dolgot kell mérlegelni. Egy TikToker édesanya megosztott egy ideiglenes ötletet, a "házi mobiltelefont".
Megnyílt az első játszótér Olaszországban, ahova nem lehet bevinni okostelefont
Se tabletet, se mobiltelefont nem lehet bevinni az újonnan épített parkba.
Fiai túl sokat neteztek éjjelente, egy egész város internethálózatát tette tönkre egy apa
Az apát akár 10 millió forintnak megfelelő bírság megfizetésére és fél év börtönre is ítélhetik, mert jelzavaróval akadályozta meg, hogy kamasz gyerekei internetezni tudjanak éjjelente, de ezzel egy otthonukhoz közeli kisváros hálózatát is tönkretette.
A 8 éves levele: “Utálom az okostelefont, mert minden felnőtt arra figyel a gyerekek helyett!”
Egy másodikos amerikai kisfiú olyan dolgot vetett papírra a fogalmazásában, ami sok felnőttet szíven üt.
Állandóan a telefonodon lógsz, miközben babázol?
Szakértők szerint ez árthat a babának, például azért mert fizikailag ugyan jelen vagy, de érzelmileg nem.
Minden ötödik óvodásnak van saját okostelefonja
Egyre korábban kezdenek el okoseszközöket használni a gyerekek. Az alsós gyerekek közül minden ötödik már óvodás korában kapott okostelefont, míg a felsősöknél ez az arány még csak 4 százalék.
Csak ennyivel foglalkoznak többet a szülők a gyerekükkel, mint a telefonjukkal
A szülők általában attól tartanak, mennyi időt töltenek gyerekeik az okostelefonjukat nyomkodva, vagy a TV képernyője előtt - pedig az apukák és anyukák maguk is képesek túlzásba vinni az eszközök használatát.
Okostelefonon is lehet majd dolgozatot írni
Az ország 3500 általános és középiskolájának valamennyi tantermébe vezeték nélküli internetet kötnek be, a fejlesztés révén lehetővé válik, hogy a diákok az internetről töltsék le az órán a tananyagot, a dolgozatot, akár a saját okostelefonjukon is.
Ez a digitális eszköz a legkárosabb
Azt vizsgálták a kutatók, hogy melyik digitális eszköz a legkárosabb a fiatalok mentális egészségére. Meglepő eredmény született.
A digitalizáció áldozata lesz a mutatós óra?
Leveszik a brit iskolák faláról az analóg (vagyis mutatós) órákat, mert a gyerekek egyszerűen nem tudják azokat leolvasni.
A napi szintű kütyüzés komoly viselkedészavarokat okozhat
A digitális világ dzsungelében az idejekorán magukra hagyott gyerekek online Mauglikká válnak. Az internet farkastörvényei szerint nevelkednek, ahol például annyit érsz ahány like-od van és látszólag bármit megtehetsz a másikkal következmények nélkül.
Hány éves korban legyen a gyereknek saját telefonja?
Nincs egyértelmű szabály arra vonatkozóan, hogy a szülők hány éves korban engedjék meg a gyerekeiknek, hogy saját mobiltelefonjuk legyen. Átlagosan 10 évesen kapnak a gyerekek először mobiltelefont.
“Úgy hat a gyerekre a képernyő, mint a drog” – állítja egy szakértő
A számítógépek és okoseszközök szinte kikerülhetetlenek napjainkban, és bár sok előnye lehet a használatuknak, néhány szakértő úgy gondolja, rengeteget ártanak a gyerekeknek.
Már napi 1 óra képernyőidő is instabillá teszi érzelmileg a gyereket
Egy új kutatás szerint azok a gyerekek, akik túl sok időt töltenek a tévé, számítógép vagy okostelefon képernyője előtt, nagyobb eséllyel mutatnak depressziós, szorongásos tüneteket már kétéves korban is.