verés
„Soha nem ütöm meg a gyerekem, de néha megragadom” – egy apa vallomása
Egy apa azon tűnődik, vajon, ha soha nem üti meg, de időként erősen megragadja a gyerekét, az bántalmazásnak számít-e. A válaszunk az, hogy bántalmazás, és semmilyen erőszak nem elfogadható. Érdemes végiggondolni, mit is értünk fegyelmezésen és milyen mintákat hordozunk magunkban.
A túl kemény nevelés csökkenti az agy egyes részeinek méretét
Azt eddig is tudtuk, hogy a súlyos bántalmazás és elhanyagolás negatívan hat a gyerek agyfejlődésére, de most az is kiderült, hogy a kemény nevelésnek is hasonló kihatása van.
Végre kimondták: bűn megütni a gyereket
Skóciában törvénnyel tiltották meg a gyermekek bántalmazását: az új rendelkezés alapján bűncselekményt követ el a szülő, aki megüti a gyermekét.
Gyerekverésre buzdít egy szakkönyv
Vallási kiadók terjesztenek egy könyvet Magyarországon, amelyben részletes eligazítás adnak arra, hogyan verd a gyerekedet.
A gyermekkori bántalmazás meglepő következményei
Az elhanyagolt vagy bántalmazott gyerekeknek felnőttként másképp alakul az élete, mint a megfelelő körülmények között nevelkedett társaiknak.
Az óvodáskori trauma komoly hatással van a későbbi évekre
Sokkal több nehézséget tapasztalnak azok az emberek, akik kisgyermekkorukban valamilyen traumát szenvedtek el.
A depressziós apák hajlamosabbak a gyerekverésre
A depresszióval küzdő édesapák körében gyakrabban fordul elő, hogy elfenekelik egyéves gyermekeiket - figyelmeztetnek a szakemberek.
Kampány a gyermekbántalmazás ellen
Az UNICEF Magyarország és a Kék Vonal szakmai támogatásával létrejött kampányban a Cartoon Network saját gyártású rövidfilmekkel bátorítja a gyermekeket a bántalmazás elleni fellépésre.
Újra és újra divatba jön a verés
Negyedórája még sztoikus nyugalommal szeleteltem a répát, most meg remegek a dühtől. Rászóltam egyszer, tízszer. Kértem szép szóval, fenyegetőztem, eljátszottam a szomorút, a sértődöttet, de csak azért is folytatja a büdös kölke. Akkor most jöhet a pofon?
Ne fordítsd el a fejed!
Szörnyű, amikor védtelent sújt az erőszak! Magyarországon évente harminc gyermek hal meg bántalmazás miatt, illetve azért, mert szüleik elhanyagolják őket, nem foglalkoznak velük.
Veszekednek a szülők? Talán a gyereket is verni fogják!
Egy kutatásból az derül ki, hogy az olyan háztartásokban nevelkedő gyermekek, ahol egyik vagy mindkét szülő agresszívan, illetve erőszakosan viselkedik házastársával, nagyobb valószínűséggel részesülnek testi fenyítésben.
Verik a gyereket – szinte mindenhol
A gyermek "elnáspángolása" még mindig a fegyelmezés leggyakoribb formája világszerte, annak ellenére, hogy 1979 óta 24 országban a gyermekek mindenfajta testi fenyítése teljes tilalom alatt áll.
Az atyai pofonok hátulütői
Egy tanulmány szerint a pofonokkal nevelő szülők szándékaikkal szemben, gyermeküket inkább a rossz út felé terelik, mint a jó felé.
Verés
Megkérdeztük pszichológus szakértőnknek, mi a véleménye a kisgyerekek veréséről, mint nevelési eszközről.
A verés nem segít
Ma már senkinek sem jutna eszébe nádpálcát vagy prakkert venni a kezébe rosszalkodó csemetéje megfegyelmezésére, ám néha még mindig elcsattan egy-egy füles, és ki ne paskolt volna a gyerek popsijára, ha már minden eszközből kifogyott?!