Család

Meglepő ok miatt lehet rosszul alvó a gyereked

Lehet, hogy nem csak azért járkál ki a kicsi inni lefekvés után, mert nem akar még aludni... A dehidratáltság a rossz alvás egyik oka lehet.
2023. Július 14.
kislány egy pohár vízzel
Fotó: Getty Images

A megfelelő folyadékpótlás nélkülözhetetlen a szervezet optimális működéséhez, ezt a legtöbben tudjuk. Ám egy kisgyerek meggyőzéséhez, hogy igyon elegendő vizet, ez az infó sokszor kevés. Főleg nyáron nagyon fontos odafigyelni a megfelelő folyadékpótlásra, a hőségben katasztrofális következményei lehetnek, ha nem isznak eleget a gyerekek – gondolunk itt a hőgutára. Persze a folyamatos, enyhe dehidratáltságnak nincsenek ilyen súlyos tünetei, de lehetnek egyéb következményei, amelyek elég kellemetlenek lehetnek. Az egyik közülük az alvásminőség romlása.

A Betterup blogjában idézett tanulmány szerint a dehidratáltság megakadályozza, hogy jól aludjunk, a kialvatlanság pedig tovább fokozhatja a dehidratáltságot. A jelenség felnőtteknél is zavaró lehet, de a gyerekeknél, akiknek még kevésbé jól szabályozott a hő- és folyadékháztartása, még komolyabb méreteket ölthet. Ráadásul, mivel ők még kevésbé tudatosak a testi érzeteiket illetően, nehezebb lehet észrevenni az erre utaló jeleket.

Miből gondolhatod, hogy dehidratált vagy?

  • Tompultság érzés
  • A gondolkodás lassulása
  • Testi lelassultság
  • Fáradékonyság
  • Fejfájás

Még ha magadnál be is azonosítod ezeket a tüneteket, nem valószínű, hogy a dehidratáltság jut eszedbe okként – főleg, ha mindez lefekvés előtt jelentkezik. A gyerekeknél pedig nagyon valószínű, hogy puszta fáradtságként azonosítjuk, ha ezeket tapasztaljuk. Pedig a dehidratáltság bezavarhat a cirkadián ritmusunkba, rontva az alvás minőségét, éjszakai ébredéseket okozva – minek eredménye másnap kialvatlanság lehet. A test vízhiánya a folyadékháztartás egyensúlytalanságához vezet, ami rossz hatással van a természetes alvásciklusokra. A hosszabb ideig fennálló dehidratáltság pedig bőrszárazsághoz vezethet, ami a hőháztartás szabályozásának hatékonyságát csökkenti – megint csak rosszabb alvást eredményezve. Kialvatlan felnőttnek lenni sem jó, de egy kialvatlan gyerek szülőjének vagy nevelőjének lenni sem egyszerű feladat…

Mutatjuk, hogyan okozhat még rossz alvást, ha a testünk dehidratált:

  1. Éjszakai izomgörcsöket okozhat, amik nehezítik az elalvást vagy éjszakai ébredéseket eredményeznek.
  2. A folyadékvesztés és az elektrolitegyensúly megbomlása fejfájáshoz vezethet – ami megnehezíti a pihentető alvást.
  3. Az erős szomjúság túl korai ébredéshez vezethet, csökkentve így az alvás mennyiségét.
  4. A száj- és orrszárazság olyan kellemetlenségek, amelyek észrevétlenül zavarhatják meg az éjszakai nyugalmat.
  5. A normális alvás-ébrenlét ritmus alakulásáért felelős melatoninhormon termelődésére is negatív hatással lehet a dehidratáltság.

Segíts, hogy többet igyon

Most, hogy ilyen fontos érvet mutattunk a bőséges vízfogyasztás mellett, reméljük, te magad is többet iszol, és a gyerekeket is nagyobb kitartással biztatod a vízivásra. Mutatunk még néhány trükköt, hogy több víz fogyjon.

  • Legyen cuki kulacsa! Egy jópofa kulacsból jobb kedvvel kortyolnak a gyerekek, és te is jobban nyomon tudod követni, mennyi vizet ivott a kicsi. (És magadról se feledkezz meg, neked is legyen kulacsod!!!)
  • Mutass jó példát: igyál te is gyakran. És nem üdítőt vagy gyümölcslevet, hanem vizet.
  • Hűtsd le egy picit: az enyhén hideg, a hűtőből nem frissen kivett, d hűs innivalóból több fogy.
  • Turbózd fel, de ne cukorral vagy szörppel. Tegyél a vízbe citromot, gyümölcsöt vagy uborkaszeletet, amit a kicsi szeret.
  • Legyen mindig elérhető. Kulacs a keze ügyében, kancsó víz az asztalon, mellette pohár – amikor megszomjazik, vagy te emlékezteted, hogy igyon, nem kell messzire mennie.
  • Kezdjétek ivással a reggelt. Próbáld meg ezt akár közös szokássá tenni, jól megalapozza a hidratáltabb hétköznapokat.
  • Este lassíts. Ha este jut eszedbe, hogy milyen keveset is ivott egész nap a gyerek, ne lefekvés előtt akard az egészt bepótoltatni vele, mert vagy bepisil, vagy sokat ébred, ami szintén kialvatlansághoz vezet.

Forrás: Betterup.com