Rengeteg praktikus, egyszerű inspiráló tippet oszt meg a Nurturedfirst Intagram-oldal terapeuta szakértője, Jess. A kedves, támogató hangvétele mellett nagyon szívesen olvasom őt a nem kioktató, hanem gondolatébresztő, támogató stílusa és hozzáállása miatt. Természetesen nem értek minden egyes tanácsával, posztjával 100 százalékban egyet, de alapvetően hasznosnak, barátságosnak, erőt adónak tartom a munkáját. És azt gondolnám, hogy alapvetően olyanok követik őt, akinek értékes, fontos ez a támogató légkör, és a gyengéd, odaforduló, kapcsolódó nevelési praktikák megosztása. Persze tudom, hogy ez erősen idealista hozzáállás az internethez, a kommentelőkhöz, a kommentelés miértjéhez, de akkor is mélyen érintett mindaz, amiről egy fürdőruhás fotójával kapcsolatban mesélt.
„Undorító a tested”
Úgy kezdi a posztját, hogy ő már rendben van, de mindenképp beszélni szeretne erről a jelenségről – és milyen jól teszi! A sztori röviden: Korábban megosztott egy kedves, mosolygós fotót és egy sztorit: miközben fürdőruhát próbált, a 4 éves lánya megkérdezte, miért olyan a hasa, mintha még mindig kisbaba lenne benne? Ez volt erre a számomra megható, kedves és maximálisan elfogadható válasza: „Azért, mert a hasamban nődögéltél te és a két testvéred. A testem szeretne erre emlékezni.” És hozzátette: ideje, hogy normalizáljuk a szülés utáni hasat, amely a babavárás után még hosszú ideig megmaradhat. A testünk emlékszik, és ez csodálatos. A képen nincs kirívó meztelenség, az anyuka hasát fürdőruha takarja, és még feliratok is, a kedves mosolya és a bájos történet kapja igazán a hangsúlyt – vagyis nem mindenki szerint. Jess idéz néhány kommentből, amiket kapott:
„Láttam a posztodat a szülés utáni testedről. Hát, ha én nem érezhetem magabiztosnak magam a saját testem miatt, akkor bizony te sem. A tested UNDORÍTÓ.”
„Istenem, mennyire sajnálom azt, aki veled szexel, és látnia kell, milyen állapotban van a tested. Ja, és az arcod is kezd megereszkedni.”
Ahogyan magamról beszélek
Nyilván Jessnek is időbe telt, mire mindezt feldolgozta, de egy nagyon fontos gondolatot fogalmazott meg ennek kapcsán. Nem a saját sértettsége a lényeg, hanem az, hogyan hathat mindez rajta keresztül a három kislányára.
„Ami igazából fontos: 3 kislány anyukája vagyok, akik nap mint nap hallják, mennyire hasonlítanak rám. Látják, ahogy magamra nézek a tükörben. Hallják, ahogy a testemről beszélek. Ahogy én a saját testemről beszélek, úgy fognak majd ők is a saját testükről beszélni és gondolkodni. Ez a felismerés alakította át a nézőpontomat. Az ő kis testük úgy tökéletes, ahogy van – de vajon mikor jön el az a pont, amikor majd őket is olyan üzenetek érik, amelyek azt sugallják, hogy változtatniuk kell valamin? Egész életünkben azt halljuk, hogy a testünk nem elég jó. Hogy le kéne fogynunk, hogy diétáznunk kéne, meg kéne szabadulni a striáktól, hogy a szülés utáni pocak szégyellni való… és elegem van ebből! A gyerekeinknek nem ezt kellene hallaniuk.”
Együttérző vagy magaddal?
És itt egy nagyon fontos gondolatot fogalmaz meg Jess: „Mi lenne, ha elkezdenénk úgy gondoskodni magunkról, ahogy róluk gondoskodunk? Ha olyan szeretettel és együttérzéssel fordulnánk magunk felé, mint ahogy a gyerekeink felé fordulunk?”
Amiért a posztot hosszas gondolkodás után Jess végül kirakta, az az, hogy a 7 éves lánya a minap megkérdezte tőle, hogy mi az az evészavar, mert hallotta valahol. És megértette, hogy ez az a pont, amikor az ő gyereke is elkezd foglalkozni a testével. És nem szeretné, hogy úgy gondoljon a saját testére, ahogy ezt például a kommentelői teszik. És ha csak egy kicsit is hozzá tud járulni ahhoz, hogy a felnövő gyerekek másképp, megengedőbben, barátságosabban viszonyuljanak a testükhöz, akkor már úgy érzi, volt értelme a posztjának.
És még egy fontos üzenet a végére
„Mély együttérzéssel gondolok azokra, akik megüzenték nekem, hogy undorító vagyok. Fáj a szívem, ha belegondolok, ők miket hallhattak gyerekkorukban. És emlékeztet arra, miért csinálom azt, amit csinálok. A gyerekeinkért. Megérdemlik, hogy olyan életet éljenek, amely nem a súlyuk vagy a méretük körül forog.”
„Mutogatod az antinő tested”
Ugyanebben az időszakban nagyon hasonló jelenségbe futottam bele egy magyar bloggernél: Szandrát régóta követem szintén a tartalmas, kedves hangvételű, inspiráló posztjai miatt. Tetszik, hogy magamhoz hasonlónak látom, és hogy nem tökéletes, nem hibátlan, mégis kedves, csinos, szép. Na ő mesélt egy nagyon hasonló élményről az alábbi képe mellett. És nagyon tetszett, ahogy reagált, és ahogy megfogalmazta ehhez kapcsolódóan az üzenetét.
„Pár napja valaki egy bicskanyitogató stílusban megfogalmazott kommentben azt írta nekem, hogy „mutogatom az antinő testemet”. Gondolkodás nélkül tiltottam az illetőt, és töröltem a kommentet, ami nem azért zavart, mert az én testemre tett megjegyezést. Szerencsére egész jóban vagyok a testemmel, így nem zökkent ki egy ilyen beszólás. Hanem azért zavart ez a komment, mert miért ne lehetne nem szuperszexi, patikamérlegen kimért testeket is megmutatni? Annyi irreális(nak tűnő), agyonszerkesztett fotót lehet látni tökéletesnek mondott női testekről, amik homokóra formájúak feszes, lapos hassal, kerek popóval, és még kerekebb cicikkel, de a többségnek nem ez a valóság, mégis ez jön szembe a legtöbbször… Meg az, hogy csak úgy lehetsz fitt, ha heti 5x eljársz a konditerembe, persze mindezt oldd meg munka/család/háztartás/barátok mellett.
Nem, kérem szépen. A többségnek nem ez a valóság. Nekem sem. Pont ezért szoktam megmutatni, hogy én itthon tornázom, hogy egyrészt lássátok, hogy így is lehet. Másrészt meg baromi büszke vagyok minden egyes tornára, amit megcsinálok, mert nem, nekem sem magától értetődő az, hogy este még nekiállok tornázni… …Szerintem igenis lehet, és kell is ezeket mutogatni, és legyetek büszkék magatokra, ha ti is tesztek azért, hogy szeressetek abban a testben létezni, ami nektek adatott, bármilyen formája is van, meg ha törekedtek arra, hogy egészségesebbek és fittek legyetek, hogy jobb legyen az állóképességetek, és jobban bírjátok a „mókuskereket”, meg a gyűrődést.
Ne hagyjátok, hogy az ítélkező hangok elbizonytalanítsanak titeket!❤️”
Legyél együtt érző magaddal
Jess és Szandra legfontosabb üzenete számomra: az egyik leglényegesebb dolog az, hogyan gondolkodunk saját magunkról, hogyan viszonyulunk a saját testünkhöz. És hogy az önegyüttérzés egy elképesztően fontos dolog, ami sajnos a legtöbbünknek nem magától értetődő. Álljon ezért itt segítségül pár tipp a groovnow.com szakértőitől, hogyan változtasd a belső beszédedet kedvesebbé, pozitívabbá.
- Figyeld magad! Először is azonosítsd be, hogyan beszélsz magaddal magadról, milyen a belső hangod? Kritikus? Megértő vagy szigorú? Gyengéd vagy agresszív? Mennyire érzed azt, hogy át tudod alakítani barátságosabbá, megengedőbbé?
- Próbáld ki a barát-tesztet! Amit épp az előbb magadnak mondtál (Jaj, de hülye vagyok! Mennyire kövér vagyok!), mondanád azt egy barátodnak, családtagodnak? Ha nem, akkor magaddal szemben se engedd meg! Képzeld el inkább, hogyan mondanád mindezt támogató formában egy barátodnak.
- Legyenek reális elvárásaid! Gondold csak át, mi mindent vársz el magadtól. Reálisak az elképzeléseid? Vagy a tennivalóid listáját öt ember se tudná kipipálni egy nap alatt? Nagyon rossz taktika, ha túl sok feladatot tűzöl ki magad elé, aztán bünteted magadat, mert nem sikerült a végére érned. Engedd meg magadnak, hogy egy kicsit lazábbra vedd a dolgokat.
- Örülj a győzelmeidnek! Gondolj bele, milyen fontosnak tartod, hogy megdicsérd a gyerekeidet, ha valamiben jók, valamit ügyesen megcsináltak, elértek. És magadat szoktad dicsérni? Hát itt lenne az ideje a kisebb győzelmeidet is elismerni!
- Használj pozitív megerősítéseket. Nem mindenkinél működnek, de egy próbát azért megér: válassz rövid, motiváló hatású pozitív mondatot, amelyet a tükörbe nézve hangosan mondj ki. Például: szerethető vagyok, és szeretnek engem. Vagy: mindenben meg tudom látni a szépséget. Bármi jó, ami neked értékes, és pozitív.
- Figyelj arra, milyen sztorik mennek a fejedben magadról, és próbáld őket átírni együttérzően, pozitívan. Ne ostorozd magad, hanem nézd például azt, hogy mit tanulhattál az esetből. Ne ledorongold magad a hibákért, hanem úgy segíts magadnak tovább lépni, ahogy a gyerekednek vagy a barátnődnek segítenél: szeretettel, támogatással, együttérzéssel.
Kapcsolódó cikkek
