Sokszor szembesül vele a szülő, ha a gyermeke már nagyobb, másfél-két éves és több dologban érvényesíti az akaratát, hogy egy idő után válogatóssá válik, ami az ételeket illeti. Bojti Andrea szerint ez a régi időkre vezethető vissza. „A hozzátáplálás elején még megeszik mindent, aztán eljön az idő, amikor nemet mond különböző ételekre. Ha a gyerek azt mondja, hogy csak néhány alapanyagot preferál, akkor a szülő próbálja valamilyen módon meggyőzni, hogy egyen mást is, de ha nem történik meg, akkor sem kell kétségbe esni” – vallja a pszichológus.
Tatár Csilla kíváncsi volt rá, hogy a gyermekkori étkezési problémák milyen mértékben szüntethetőek meg felnőtt korra, illetve jellemző-e, hogy ezek a problémák később étkezési zavarokká alakulnak át. „Ha állandóvá válik, hogy a gyermeket csak az ételek, főleg az édesség ígéretével lehet kizökkenteni egy-egy nehezebb szituációból, akkor ebből lehet később probléma. Ha egy gyerek kiskorában rendszeresen édességgel volt megnyugtatva és ezáltal van rajta súlyfelesleg, nem szabad felróni neki, azt mondani, hogy kövér és fogynia kell, mert ez traumát okozhat neki” – mondta Bojti Andrea. Hozzátette, sajnos elég gyakori ez a szülői kettős kommunikáció, amikor valaki megveszi az édességet a gyereknek, később pedig számon kéri rajta, hogy megette.
A műsorvezető elárulta, ő mindig többféle opciót kínál fel a gyermekeinek az étkezésekre, míg régebben, szüleink, nagyszüleink idejében nem volt választási lehetőség. A gyerekpszichológus szerint elvárható, hogy a gyerek mindent megkóstoljon, amit neki adunk, viszont, ha az adott étel nem ízlik neki, akkor kell lennie egy olyan opciónak, amit addig is megevett. Szerinte ilyenkor jobb, ha normál ételt adunk a gyerek elé és nem édességet, hiszen az nem jó út, ha például csokival vagy süteménnyel vált ki egy-egy főétkezést.
Bojti Andrea cáfolta, hogy gyermekkorban el lehet rontani egy életre az étkeztetést. „Ma a szülők törekednek arra, hogy válaszkészen reagáljanak a gyermekükre. Ez azt jelenti, hogy figyeljük a gyerek életkorát, annak a sajátosságait, látom a gyereket hosszú távon. Ha például tízből nyolcszor megeszik valamit, akkor nem erőltetem rá abban a két alkalomban is, amikor nem kell neki” – mondta.
Az ifjúságpszichológus arra is kitért, hogy a neurológián gyakran találkozik étkezési zavaros tizenévesekkel – erre a problémára saját bevallása szerint a családterápia a legjobb megoldás. „Fontos tudni a szülőnek, nem attól lesz anorexiás a gyerek, hogy ő kisgyermekkorban – amikor éppen válogatós volt – rosszul kezelte a helyzetet, ez egy sokkal komplexebb családi dinamika. A gyerek tizenévesen úgy tud kibújni a szülői kontroll alól többek között, hogy koplal vagy hánytatja magát.” Azt mondja, a kórkép, mint anorexia nem arról szól, hogy a külvilágnak próbál megfelelni a gyerek, ez inkább egyfajta segélykiáltás, ami általában a családba vezethető vissza.
A beszélgetés során többek között szóba került a hozzátáplálás utáni időszak, az ételek visszautasítása gyermekkorban vagy éppen a kényszerevés is.
Kapcsolódó cikkek
