Gyerek
Felháborodtak a szülők, mert a tanár levetítette az osztálynak az Igazából szerelem című filmet
Úgy vélik, traumatizálta az ötödikes gyerekeket ez a hőn szeretett karácsonyváró film.
Ez az a 2 dolog, ami miatt a szülőknek nem kéne aggódniuk – a fejlesztési szakértő szerint
Mi, nyugati emberek hajlamosak vagyunk ráfeszülni a dolgokra.
Arra kényszeríthette a tanár a gyereket, hogy szappannal mossa ki a száját
Az anya állítása szerint a napközis tanár ara kényszerítette a gyerekét, hogy szappannal mossa ki a száját. Az iskola hatósági vizsgálatra hivatkozva nem nyilatkozik.
Ilyen nagyok már Elton John gyermekei – Nézd meg a galériánkat!
Rohannak az évek, már komoly nagyfiúk Elton John és David Furnish gyermekei. Szerencsére néha nem is annyira komolyak.
Melyik a gyereknevelés legnehezebb korszaka?
Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond – igaz lenne ez a régi mondás?
Ismét drágul az iskolai menza több iskolában
Az őszi emelés után van, ahol tovább drágul az iskolai menza ára.
Néhány egyszerű tipp a játékok tárolására
Mutatunk néhány egyszerű és kreatív tippet a játékok tárolására, típusonként.
Nem rossz a gyerek, csak maladaptív
Nehéz természetű, képtelen másokhoz alkalmazkodni, dühkitörései vannak – sokszor az ilyen gyerekre rásütik, hogy rosszak. Valójában nem erről van szó.
Károsíthatják a DNS-t az UV körömlakkszárítók
A zselés manikűr rendkívül népszerű, mert gyorsan szárad és tovább tart, mint a normál lakkozás. A gél lakkhoz használt UV-lámpa mutációt okozhat a sejtekben, hosszú távú egészségkárosító hatása lehet – állítják amerikai kutatók.
“Pisilni sincs időnk kimenni egész délelőtt” – a tanárok után az óvónők sem hallgatnak tovább
Szakemberhiány, csoportösszevonások, túlterheltség, méltatlan fizetés, rendszerszintű ingyenmunka, az utánpótlás szinte teljes hiánya… csak néhány hívószó a megkérdezett óvónők és pedagógiai asszisztensek válaszaiból.
Ezért fontos pótolni a D-vitamint
Kivétel nélkül minden életkorban fontos a D-vitamin pótlása az októbertől-márciusig terjedő időszakban. Az ajánlott napi mennyiség nem fedezhető pusztán kiegyensúlyozott táplálkozással, ezért mindenképpen szükséges a pótlás.
Ezért érdemes együtt főzni a gyerekkel
A gyerekkel való főzés nem csak szórakoztató lehet, de számos hasznos készséget is elsajátíthat közben. Mi mindent tanulhat a gyermeked a közös főzések során?
Az ovisok is tudják, hogy egyes kifogások jobbak, mint a többi egy tanulmány szerint
Ha egy megszegett ígéretről van szó, a 3-5 éves korú gyerekek felismerik, hogy egyes kifogások jobbak, mint a többi.
5 módszer, amivel erősítheted a gyerek pozitív testképét
Szülőként tehetünk a legtöbbet azért, hogy egészséges testképe alakuljon ki a gyerekeknek. Nem könnyű ellensúlyozni azt, ami a mainstream felületekről áramlik az életünkbe, de fontos, hogy a gyerekeink ne a testükkel azonosítsák értékeiket.
Kutatók megtalálták a tökéletes csokoládé titkát
A Leedsi Egyetem kutatói az ember szájában szétolvadó, tökéletes csokoládék titkát tárták fel.