Kamasz

Ennyibe fog fájni a gyerek szalagavatója és ballagása – a határ a csillagos ég

A szalagavató és ballagás egy végzős középiskolás számára mérföldkőnek számító események. A szülőknek pedig komoly anyagi áldozatot jelentő kiadások is egyben. Megmutatjuk, mire kell készülnöd.
2022. December 20.
malacersely tankönyveken
(Kép forrása: Getty Images)

Sok iskolában már korábban is szokás volt, hogy akár hónapokkal a szalagavató és a ballagás előtt elkezdték összegyűjteni – osztálypénz formájában – a főbb költségekre a fedezetet, hogy a szülőknek ne egyszerre kelljen kifizetnie egy nagyobb összeget.

A lányom 2023-ban fog végezni, és bár mi is sejtettük, hogy mélyen a zsebünkbe kell majd nyúlnunk, a szeptemberi szülői értekezletén mégis kisebbfajta hidegzuhanyként ért bennünket, amikor az osztályfőnök precízen összeállított excel táblázatban tárta elénk a szalagavatóval és a ballagással kapcsolatos várható költségeket.

12-es a gyerek? Sokba fog fájni!

Mielőtt bárki is azzal jönne, hogy az iskola vagy épp mi, szülők hajlamosak vagyunk túl nagy feneket keríteni a dolognak, elárulom, hogy nálunk nem lesz egyenkosztüm és-öltöny a ballagáson, a tablót is ismerős grafikus készíti majd igen barátságos áron, sőt a szalagavató sem fordult át gigantikus puccparádévá. Csak egy kedvesen szolid, mégis emlékezetes esemény volt, ahol az egyébként civilben metálzenekarban játszó fizikatanár énekelt Queen-t, és az iskola volt és jelenlegi tanulóból álló zenekar szolgáltatta a muzsikát.

S hogy mennyi osztálypénzt kell összedobnunk a szalagavatóra és a ballagásra?

Nem titok, ez számunkra 50 000 Ft jelent, amit befizethettünk egyben, illetve részletekben is. Ebben a keretben természetesen az osztályt érintő kisebb- nagyobb közös költségek foglaltatnak benne, ám ezen felül is jócskán lesz még miért kinyitni a pénztárcánkat.

Milyen közös költségek merülnek fel egy szalagavatón?

Egy szalagavató esetében fizetni kell a meghívók tervezéséért és nyomtatásáért, a bálterem bérléséért, a dekorációért, a zenész (zenekar), a videós és fotós munkájáért, a hangosításért vagy épp a mentősök (és akár biztonsági szolgálat) helyszíni tartózkodásáért is. A szalagoknak és kitűzőknek is van költsége, mint ahogy a pezsgőnek, is, amivel a ceremónia után koccintanak a diákok.

Ha az ifjak egy after partyt is szeretnének, akkor – a vágyak és elképzelések függvényében – újabb költségek merülhetnek fel (hely bérlése, busz, limuzin, tombola, dj, italfogyasztás). Van, ahol egy after partyra szakosodott rendezvényszervező veszi át a dolgok irányítását; de nálunk például a diákok béreltek ki egy helyet, és szervezték meg a bulit.

Persze, itt még nem ér véget a sor, hiszen a további egyéni igények még feljebb srófolják a végösszeget.

Milyen további egyéni költségekkel kell számolni egy szalagavatón?

Bevallom őszintén, mi minimalista verzióban zongoráztuk le a szalagavatót – mert a lányom egy sor dologra nem tartott igényt, így többek között megúsztuk ezeket is:

  • Fodrász (kb. 15 000 Ft), sminkes (kb. 10-15 000 Ft), pillás (kb.10-15 000 Ft), körmös (kb. 8000 Ft) – A frizurát megcsináltuk itthon, a barátnője elkészítette a körmeit, sminkelni pedig nem szeret.
  • Táncruha (kb. 40-60 000 Ft, de a határ a csillagos ég) – Mivel limitált számban vehettek részt a gyerekek a keringőkben, ezért ő csak az osztálytánchoz csatlakozott (ennek pedig nem volt extra költsége).
  • Ruha az after partyra – főleg az osztálytársnők esetében volt igény arra, hogy a bál utáni bulin új ruhában jelenhessenek meg.
  • Egyéb kiegészítők – hajfánk, virág karkötő, harisnya, ékszer, tánccipő, tiara, hajtű (kb. 20-30 000 Ft)

Összességében, úgy számolom, hogy alaphangon is legalább 100 000 Ft-nyi költséget úsztunk meg.

Milyen további egyéni költségeink voltak a szalagavatón?

Mutatom a listánkat:

  • Tánctanár díja – 5000 Ft
  • Ruha a szalagtűzőre (egy egyszerű fekete nadrágkosztüm blúzzal, amit ballagáson is viselni fog) –50 000 Ft
  • Fotós –2500 Ft (Ez az összeg magában foglalta a szalagtűző és a műsor fotózását és videózását, valamint egy műtermi fotót, amit a családról kérhettünk).
  • Belépők – Vacsora- és sétálójegy: 9000 Ft (a gyereknek csak vacsorajegy kellett), így összesen 32 000 Ft-ot fizettünk a családnak

Összességében tehát: 90 000 Ft

Te jó ég! Mindjárt ballag a gyerek!

Mire túlvagytok a szalagavatón, máris elkezdhettek készülni a még nagyobb eseményre, a ballagásra. Ez bizony szintén tetemes kiadást jelent a családoknak, hiszen a nagy napra nem csak gyönyörű ruha, smink, frizura és virágcsokor dukál, de számolni kell egy családi ebéddel vagy vacsorával, és persze egy emlékezetes ballagási ajándékkal is.

Ám még ezen a ponton sem tehetjük el a bankkártyánkat. Esetünkben például, az előre befizetett ötvenezres keretből többek között a következő dolgokat finanszírozzuk:

  • tablókép
  • tabló
  • ajándékok, virágok a tanároknak
  • meghívók (ballagásra)
  • buszköltség (a szerenádra)
  • a bankett költségei
  • a szóbeli érettségire harapnivaló és innivaló a gyerekeknek/tanároknak

Pénz, pénz, pénz

Nincs mit szépíteni: a szalagavató és a ballagás súlyos százezreket jelent a családoknak, még úgyis, hogy a költségeket elsősorban az egyéni fantázia és a vágyak röpítik a csillagos égig. Ha azonban egy családnak egy 1-2 napos osztálykirándulás finanszírozása is komoly nehézséget jelent, akkor egy szalagavató és ballagás többszörösen meghaladja majd az anyagi teherbíró képességét.

Jómagam pedig szomorúan tapasztaltam, hogy a lányom szalagavató bálján is azonnal feltűnt, hogy ki az, aki egy több százezres, már-már menyasszonyi ruhakölteményt is megengedhet magának; és ki az, aki egy szerényebb táncruhával kénytelen megelégedni ezen a nagy napon.

Forrás: Gyerekszoba.hu