Hogy működik az ovulációs teszt?
Ovulációs tesztet gyógyszertárban és drogériákban lehet beszerezni. Úgy kell számolni, hogy egy ciklushoz legalább öt darab tesztet vásároljunk és végezzünk el, annak érdekében, hogy biztos, értékelhető eredmény szülessen. Ugyanis van, hogy több nap szükséges ahhoz, hogy elérjük az úgynevezett LH csúcsot, amikor eredményes lehet az együttlét.
Az ovulációs teszt az LH hormonszint növekedésre jelzi az ovuláció várható időpontját. Érdemes olyan tesztet kipróbálni, amelyek megfelelnek az európai uniós szabványoknak. Létezik csík formátumú teszt és kazettás.
Mintavétel, előkészület
Úgy mint a terhességi teszthez, ehhez is vizelet szükséges. Fontos, hogy minden nap nagyjából azonos időpontban végezzük el, délelőtt 10 és este 8 óra között a vizsgálatot és semmiképpen se az első vizeletből. Arra is figyeljünk, hogy két órával előtte ne igyunk túl sokat!
Az ovulációs tesztben szintén, mint a terhességi tesztben, csíkot találunk. Ezt a vizeletbe kell mártanunk. A vizeletet tegyük tiszta, száraz csészébe, vagy valamilyen tartályba! Ha kazettásat választunk, akkor arra cseppenteni kell a vizeletből.
28 napos ciklus esetében érdemes a 12-14. napon elkezdeni a tesztelést. Ha abszolút rendszertelen, akkor az utolsó ciklus első vérzésének napjától 14 napot ajánlott visszaszámolni és akkor kezdeni el a vizsgálatot. A mintát lehet tárolni – maximum 8 órán át – szobahőmérsékleten, vagy hűtőben 24 órán keresztül, de felesleges. Fagyasztani nem lehet és nincs is értelme.
Vizsgálat
Határozzuk meg a ciklusunk hosszát! Nézzük meg az előző hónapokat, hány naposak voltak, és mikor volt a vérzés első napja. Ha a ciklus nagyobb, mint 40 nap, vagy kevesebb, mint 21 akkor mindenképpen orvoshoz kell fordulni.
Ha a tesztcsíkot kibontottuk a zacskóból, mártsuk a vizeletbe, 10 másodpercen keresztül. Fontos, hogy a szalagon jelzett maximum vonal fölé ne menjen a vizelet, csak a vonalig, mert különben a teszt nem mutat megfelelő eredményt. Ha kivettük, utána várjuk meg a színes sávok megjelenését. A pozitív eredményhez maximum 40 mp elegendő. Egyből ne dobjuk el a tesztcsíkot. A biztos negatív eredményhez, akár 10 percet is várhatunk. A teljes reakcióidő lehet akár ennyi is.
Eredmény
Pozitív: A vizsgálati sáv egyenlő vagy nagyobb intenzitású, sötétebb, mint a kontroll csík. Ha a teszt pozitív, az azt jelenti, hogy termékeny időszak van.
Negatív: Ha a vizsgálati sáv kisebb intenzitású, világosabb, mint a kontroll csík.
Érvénytelen: ha tíz perc alatt sem jelenik meg eredmény a tesztcsíkon.
(Ha a teszt pozitív, akkor a következő 1-3 napban lehet peteérésre számítani, ilyenkor ajánlott a házasélet.)
Kérdések és válaszok
Fogamzásgátlóként használhatom?
Nem, a vizsgálat nem arra szolgál, hogy megakadályozzuk vele a terhességet.
Miért ne a reggeli első vizeletből vegyem a mintát?
Mert ilyenkor a vizeletben lévő LH hormon szintje nem megfelelő.
Ha az első vizsgálatnál más színű az eredmény, mint a másodiknál az jelenthet valamit?
Nem kell a különböző napi teszteket hasonlítgatni egymással, elég ha az adott nap tesztcsíkját a kontrollcsíkhoz mérten vizsgáljuk.
10 perc után változhat még az eredmény? Tároljam?
Nem. Nyugodtan 10 perc után el lehet dobni a tesztet.
Diétázom. Befolyásolhatja az eredményt?
Nem, az étrend nincs összefüggésben ezzel.
Alkohol, aszpirin, más gyógyszerek lehetnek hatással az LH hormonszintre?
Egyedül a hormon hatású gyógyszerek zavarhatják a vizsgálati eredményt, ilyenkor tanácsot kell kérni a szakorvostól.
Halványan megjelenik más színeződés is, olykor függőeleges csíkban. Ez aggodalomra adhat okot?
Nem , az nem jelent semmit, külső fizikai hatások is érhették. Például fontos a teszt végzése előtt az alapos kézmosás.
Néhány tanács a teherbeeséshez
Ha babát szeretnétek, mindenekelőtt teremtsd meg a megfelelő körülményeket:
- figyelj oda az étkezésedre (táplálkozz változatosan)
- alakítsd ki a megfelelő testsúlyt (a kóros soványság és túlsúly nem kedvez a teherbeesésnek)
- ha eddig cigiztél, azonnal tedd le
- ne fogyassz alkoholt
- próbálj keveset idegeskedni és nem rágörcsölni a családtervezésre
- sportolj
- kezdj el terhesvitamint szedni
- igyál kevesebb kávét
- tettesd rendbe a fogaidat
Kapcsolódó cikkeink ovuláció témában: