A reggeli rosszullét – amely valójában téves elnevezés, hiszen a tünet a nap bármely időszakában jelentkezhet – egy gyakori tünete a terhességnek, ami jellemzően az első trimeszter végére enyhül. Egy 2021-es tanulmány szerint, mely a BMC Pregnancy and Childbirth folyóiratban jelent meg, a várandós nők 94 százaléka tapasztal valamilyen terhességi hányingert, írja a Romper portál. „A reggeli rosszullét jellemzően a hatodik terhességi hét környékén jelentkezik” – mondta el a portálnak Dr. Kecia Gaither szülész-nőgyógyász, anyai-magzati gyógyászat specialista, és hozzátette: „Változó a nőknél, hogy előfordul-e”.
A portál a Cochrane Database of Systematic Reviews folyóiratban közzétett 2015-ös tanulmány alapján azt írja, hogy azok, akiknek korai a peteérése – különösen az átlagosnál hosszabb menstruációs ciklusúak –, akár korábban is észlelhetnek terhességi tüneteket, mint hogy terhességi tesztet végeznének. „Nagyon gyakori, hogy már azelőtt terhesnek érezzük magunkat és olyan érzésünk van, hogy terhesek vagyunk, mielőtt pozitív eredményt hozó tesztet végeztünk volna” – mondta el a portálnak Chana Meir, okleveles szülésznő. A szakértő ezt anyai megérzésnek tartja.
Egy új tanulmány szerint ez több is lehet, mint egy érzés. A reggeli rosszullétről úgy vélték, hogy a hCG-hez, ahhoz a hormonhoz kapcsolódik, amely a peteérés után 12-15 nappal jelenhet meg a vizeletben terhesség esetén, és amit a tesztek kimutatnak. Ezzel együtt úgy gondolták, hogy valószínűtlen, hogy a pozitív terhességi teszt előtt kezdődjenek a rosszullétek. A már említett, 2021-ben készült tanulmány, amit az angliai Warwick Egyetem kutatói végeztek, felfedezte, hogy néhányan korai reggeli rosszullétet éreznek az ovuláció után nyolc-tíz nappal.
A tanulmány a tünetek megjelenését az ovuláció időpontjától, nem pedig az utolsó menstruációtól mérte, és azt mutatta, hogy a terhességi tünetek előbb is jelentkezhetnek, mint azt korábban gondolták.
Azonban, ahogy azt a Romper is megjegyzi, számos oka lehet annak, hogy valaki hányingert érez azelőtt, hogy kimaradna a menstruációja. „A menstruáció elmaradása előtti hányingert okozhatja gyomorhurut” – mondta a portálnak Gaither, aki szerint ezt okozhatja bármi, például sérülés, betegség, alkoholfogyasztás, fájdalomcsillapítók rendszeres használata, vagy egyszerűen egy vírus vagy ételmérgezés.
A terhesség korai tünetei nem kizárólag a terhességre lehetnek jellemzőek, ezért ha azt gyanítod, hogy várandós lehetsz és elmaradt a menstruációd, érdemes terhességi tesztet csinálnod és bejelentkezni az orvosodhoz – biztosat ő tud mondani a vizsgálat alkalmával.