
(Kép forrása: Getty Images)
Az első menstruáció, a menarche a pubertáskorban jelentkezik, nagyjából 9–15 éves kor között. Teljesen normális, ha az ezt követő első években – akár 2-3 évben – a menstruáció még rendszertelenebbül jelentkezik, illetve, ha egy-egy havivérzés akár el is marad.
Fontos azonban a tinédzser lányoddal arról is beszélni, hogy miután már beállt egy rendszer a ciklusban, mi számít normálisnak, illetve milyen eltérések esetén javasolt szakorvost felkeresni. Ez segíthet, hogy fel tudja ismerni a kóros tüneteket és időben orvoshoz forduljon egy esetleges probléma miatt, és az egészségtudatosabb szemléletet kialakításában is.
Mi számít normális menstruációs ciklusnak?
A normál menstruációs ciklus hossza általában 21–35 nap között mozog, és a menzesz jellemzően 3–7 napig tart, melyek közül az első néhány napon a legerősebb a vérzés. A vérzés mennyisége és jellege egyénenként eltérő lehet, és az is normális, ha hónapról hónapra kisebb ingadozások tapasztalhatók. A menstruáció nem egy állandóan egyenletes és szabályos biológiai folyamat, hanem az életkorral, a hormonális állapottal és az életmóddal is változhat.
A menstruációs ciklus különösen a serdülőkor első éveiben lehet szabálytalan, mert ekkor a hormonális rendszer még nem állt teljesen egyensúlyba. Ilyenkor akár évekig is előfordulhat rendszertelen ciklus, kimaradó vérzés, és változó mennyiségű menstruáció, ami a legtöbb esetben nem kóros, hanem az ovulációs ciklus fokozatos kialakulásának, érésének a része.
Serdülőkorban a hormonális szabályozás – az agy, az agyalapi mirigy és a petefészkek közötti kommunikáció – még nem működik teljesen stabilan, így előfordulhat, hogy egyes ciklusokban nincs peteérés (ovuláció). Kamaszkorban éppen ezért a rendszertelen menstruáció önmagában általában nem jelent betegséget.
Serdülőkorban sok eltérés még élettani okra vezethető vissza, azonban a későbbiekben a tartós szabálytalanságok már kivizsgálást igényelhetnek.
Milyen eltérései lehetnek a ciklusnak, amikre fontos figyelni?
Számos egészségi állapot okozhat rendellenes vérzést, ami a ciklusok kiszámíthatatlan időzítésével vagy változó mennyiségű vérzéssel járhat. Rendszertelen menstruációról akkor lehet szó, ha a menstruáció minden hónapban rendszeres volt, majd elkezd kimaradni, megszűnik rendszeres lenni; ha 21 napnál gyakrabban, vagy 45 napnál ritkábban jelentkezik; ha a menstruációk több mint 90 nap különbséggel jelentkeznek; vagy ha a menstruáció több mint 7 napig tart.
A menstruáció eltérhet a megszokottól akkor is, ha ritkábban jelentkezik, elmarad, vagy a szokásosnál gyengébb a vérzés, csökken a mennyisége. Ez serdülőkorban jellemző lehet a még éretlen ovulációs működés miatt, de később javasolt beszélni róla az orvossal. A menstruáció elmaradása feltételezhet terhességet, de ha elmarad, ritkább vagy gyengébb a vérzés, azt többek között okozhatják hormonális zavarok, rendszertelen ovuláció, fokozott vagy hirtelen jelentkező nagy mértékű stressz, vagy drasztikus testsúlyváltozás (jelentős fogyás). A tartósan kimaradó menstruációról vagy a nem egyértelmű okból jelentkező cikluszavarról javasolt a nőgyógyásszal beszélni.
A menstruáció lehet erősebb, hosszabb, és az is előfordulhat, hogy a menzesz jellegében megváltozik, például darabos, alvadékos lesz. Erős menstruáció esetén nagyon bőséges lehet a vérzés, nagyobb, alvadékos vérdarabokat lehet tapasztalni, gyakori a betét- vagy tamponcsere (akár 1–2 óránként). Ilyen esetben is előfordulhat hormonális egyensúlyzavar, rendszertelen ovuláció, de véralvadási rendellenességek, méhpolip, mióma vagy más problémák is felmerülhetnek. Éppen ezért javasolt orvoshoz fordulni, ha ezeket a tüneteket tapasztaljuk.
Minden életkorban javasolt kivizsgáltatni, ha ciklusközi vérzést vagy pecsételést tapasztalunk, különösen, ha ismétlődik vagy tartós.
Mikor javasolt orvoshoz fordulni?
Érdemes tudni, hogy a menstruációs ciklus eltérései nem mindig jelentenek betegséget. De beszélj arról a gyermekeddel, hogy vannak olyan tünetek, amelyek esetén orvoshoz kell fordulni. Ilyen lehet, ha a vérzés 7 napnál tovább tart; ha a vérzés nagyon erős; ha több egymást követő ciklus nem ismert okból kimarad; ha rendszeresen jelentkezik ciklusok között is vérzés; vagy ha a menstruáció erős fájdalommal jár, illetve ha a menstruációt szédülés vagy ájulás kíséri.