műtét
Sérvvel diagnosztizáltak egy nőt egy romániai kórházban, a műtét közben vették észre, hogy terhes
Sérvműtét közben vették észre, hogy a nő gyermeket vár, és megindult nála a szülés.
Három új szervet kapott egyszerre egy 6 éves kisfiú
Súlyos betegsége miatt kellett sort keríteni a rendkívül kockázatos operációra, ami a jelek szerint nagyon jól sikerült.
5 perc alatt műtöttek meg egy tüdőbeteg kisbabát
Az anyuka várandósságát szoros orvosi kontrollal kísérték, mert a babánál egy ritka fejlődési rendellenességet találtak.
Lányáért harcol Drávucz Rita
Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok vízilabdázó 9 éves kislányának egy különleges műtétre van szüksége, hogy önállóan járni tudjon.
Féléves koraszülött kislány életét mentették meg Szegeden egy egyedülálló műtéti eljárással
Az egész világon egyedülálló az a gégeműtéti eljárás, amelyet a Szegedi Tudományegyetemen dolgoztak ki és amellyel megmentették egy féléves kislány életét.
Nyitott hasfallal született kisfiút mentettek meg a szegedi orvosok
Fantasztikus, hol tart ma már az orvostudomány.
Anyukájának adta a mája egy darabját, megmentette az életét
A súlyos májbetegséggel küzdő asszonynak csak a májátültetés adott esélyt a gyógyulásra, a fia egy percig sem habozott, hogy segítsen.
Az orvosok nem hittek az anyának, kiderült, hogy agytumor
Az anya túl nagynak tartotta a baba fejét; az orvosok normálisnak nevezték. Agydaganat volt.
Hiánypótló mesekönyvvel segíti a Bethesda Gyermekkórház az SNI-s gyermekeket
A Bethesda Gyermekkórház újabb mesekönyv kiadására vállalkozott, mellyel nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint a speciális nevelési igényű gyermekek felkészítését az altatásra, műtétre, fogászati beavatkozásra.
Megható pillanat: először láthatták egymást a szétválasztott sziámi ikrek
Szívet melengető, amikor a szétválasztott sziámi ikrek meglátják egymást.
Fejüknél összenőtt sziámi ikreket választottak szét Izraelben
A gyerekek hamarosan teljes életet élhetnek, és behozhatják lemaradásaikat, melyeket eddigi fizikai helyzetük okozott: nem tudtak ugyanis megfordulni vagy felülni, mint egyéves kortársaik.
Császármetszés: ki kicsoda a műtőben?
A műtéti környezet, egyáltalán a helyszín, az ott jelenlévők többsége mind-mind ismeretlenek a vajúdó vagy műtétre előjegyzett anyuka számára. Érdemes tisztában lenni vele, kikre számíthatunk a császármetszés során, kik lesznek jelen.
Rekonstrukciós műtéten estek át a bangladesi sziámi ikrek
A szétválasztott bangladesi sziámi ikrek rekonstrukciós műtéten estek át. A gyerekek állapota stabil.
Súlyos szövődmény alakult ki az egyik sziámi iker gyermeknél
Rabeya rekonstrukciós műtéten esett át, Rukaya súlyos szövődmény után lábadozik.
A sziámi ikerpár másik tagja is kinyitotta a szemét
Az eddig altatásban lévő Rukaya is önállóan kinyitotta a szemét. Ikertestvérét, Rabeyát édesanyjuk már ölbe is veheti. Mindkét kislány állapota stabil.