
szülőség


Melyik a gyereknevelés legnehezebb korszaka?
Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond – igaz lenne ez a régi mondás?
A férfiak az elmúlt 250 ezer évben mindig idősebben váltak szülővé, mint a nők
Bár szinte minden átalakult az emberiség története során, úgy tűnik egy dolog változatlan: a férfiak mindig később lettek szülők, mint a nők – derült ki egy kutatásból.
Ha ezektől szenvedsz, valószínűleg téged is egy erősen kritikus szülő nevelt
A gyakori kritika az élet korai szakaszában megnehezítheti, hogy bízzunk önmagunkban. Ha felismered, hogy a nehézségeid hátterében az áll, hogy gyerekként állandóan kritizáltak, akkor csak rajtad áll, hogy ne kövesd el ugyanezt a hibát immár szülőként a saját gyerekeddel.
Dolgok, amiket kisgyerekes szülőként ma már másképp csinálnék
Csillámpor, konfetti, alkoholos filc – hogy csak néhányat említsek. Úgy tartják, az okos ember a más kárán tanul.
Így sokkal hatékonyabb leszel szülőként – az időgazdálkodási szakértő tippjei
Feladatlisták, megosztott naptárak, tervezők és időgazdálkodási alkalmazások: a lista végtelen. De mégis hogyan lehet megtalálni a megfelelő rendszert, amiben jól gazdálkodunk az időnkkel?
Két jel, hogy helikopterszülőkkel nőttél fel
A helikopterszülőség a gyereknevelés olyan formája, ami túlzott védelmet nyújt, ami során a szülők folyamatosan figyelemmel kísérik, hogy mit csinál a gyerek, és túlzott mértékű segítséget, támogatást nyújtanak nekik.
A 4 nevelési stílus közül ez a legjobb a gyereknek
Bár sok szó esik a nevelési stílusokról, a fogalom egyáltalán nem új keletű: a pszichológiában már az 1980-as években vizsgálták a szülői magatartás mintáit. E szerint négy fő nevelési modell létezik, lássuk, melyikre mi jellemző.
Ez lehet a megoldás a kialvatlan anyák számára?
Te mikor ébredtél fel utoljára úgy, hogy azt érezted kialudtad magad? Íme, egy megoldás, amivel sikerülhet.
Ennek a személyiségtípusnak a legnehezebb szülőnek lenni
Egyszer megkérdezték tőlem, mit szerettem volna előre tudni, mielőtt anyává válok. „Azt, hogy két évig le sem szállnak majd rólam” – válaszoltam volna legszívesebben.
A legrosszabb tanácsok, amit valaha apák kaptak
Nagyon frusztráló az a rengeteg gyermeknevelési tanács, amit ráöntenek az emberre. A legborzasztóbb az, ha még rossz is az útmutatás.
Felnőtt feladatok és terhek gyerekre pakolva – Így működik a “szülősítés”
A parentifikáció a családon belüli bántalmazás egy fajtája, visszaélés a gyerekkel szemben: a szülők egyike vagy akár mindketten szülői feladatokat hárítanak a gyerekre, bizalmasukként panaszkodnak neki, bevonják gondjaikba, ezáltal ellopják tőlük gyerekkorukat.
“Svédasztalos” nevelési stílus: az arany középút
Számos nevelési stílus és trend létezik, de úgy tűnik született egy köztes, ami innen is, onnan is csemegéz.
Elég legyen az anyaszégyenítésből!
Az anyák megszégyenítése, vagyis, hogy döntéseiket megítélik és támadják, a szülői lét részévé vált, különösen a mai internet vezérelt kultúrában.
8 dolog, amit apa semmiképp se mondjon a gyerekének
Gyakori mondatok, amelyek károsak, jobb esetben feleslegesek. Apáknak és anyáknak egyaránt érdemes átgondolni kellenek-e ezek a mondatok a gyerekkel való együttélés során.
10 dolog, amiben anyának igaza volt, és csak anyaként döbbentem rá
Mindannyiunk fülében ott csengenek azok a bölcs gondolatok, amelyeket anyukánktól hallhattunk gyerekkorunkban, és amelyeket sokszor csak anyaként értettünk meg igazán mi magunk is.