unoka
Csak az unoka tudott felszállni, a nagymama nélkül indult el a vonat
A nagymamájával indult útnak, az asszony azonban nem tudott időben felszállni a vonatra.
Nyertes Zsuzsa az unokája miatt akar szépen öregedő, egészséges nagymama lenni
Már hét hónapos Nyertes Zsuzsa unokája, Olívia. A színésznő rég óta készült a nagymama szerepre.
Az apai vagy anyai nagyszülőkhöz kötődnek jobban a gyerekek?
Akár kimondjuk nyíltan, akár nem, a nagyszülők - különösképp a nagymamák - általában rivalizálnak egymással. Mutatjuk, kiknek jobbak az esélyei!
Vándor Éva unokáját méhen belül műtötték, így van most a kisfiú
A színésznő második unokáját méhen belül kellett műteni, nyitott gerinc miatt.
Különleges emléke van unokája nagy mérföldköveiről ennek a nagymamának
Különleges hangposta-üzeneteket őrzött meg unokájától.
Pizsamapartival lepték meg a nagyszülőket felnőtt unokáik
A gyerekkori, unokatestvérekkel közös pizsamapartikat idézik meg.
Unokája segítségével publikált szerző lett a nagymama
Nagyon különleges ajándékkal lepte meg nagymamáját.
Unokája kísérte a diplomaosztóján a 90 éves nagymamát, aki az egyetem legidősebb végzett diákja lett
A Texas államban élő Minnie Payne a középiskolában 1950-ben végzett.
Komplikált babavárás után egészségesen született meg Vándor Éva unokája
Izgalmakkal teli időszakon van túl Vándor Éva és családja, a kisunokája ugyanis komplikált babavárás után jött világra.
Különleges szerepe volt a 100 éves nagymamának unokája esküvőjén
Még emlékezetesebb lett a nagy nap a nagymamának köszönhetően.
Nagyszülő lett Nyertes Zsuzsa, unokája már négyhónapos
Lánya kérésére korábban még nem beszélt unokája érkezéséről, akit most címlapon is megmutattak.
Az unokájuk születése után estek egymásnak az újdonsült nagymamák
A kisbaba születési helye robbantotta ki a váratlan családi viszályt, aminek a nagyikra hívott rendőrség vetett véget.
Meglepődnél, hogy ki a gyereked kedvenc nagyszülője
Egy új felmérés szerint soha nem volt erősebb a nagyszülő-unoka kapcsolat.
Micsoda fotó! Összes unokája körében fotózták a svéd királyt
Ötven éve van a trónon a svéd király, aki az ünnepi fotókon unokáival együtt szerepel.
Megható tetoválást kért az unokájától az idős bácsi, miután meghalt a felesége
A magára maradt idős férfinek és az unokájának is sokat segített a gyászban a különleges tetoválás a szeretett nagymama halála után.