Gyerek
Az Emmi szerint az iskolák egy százalékában kellett intézkedni a koronavírus miatt
Múlt héten kiderült, hogy egyre több iskolában rendeltek el karantént teljes osztályok számára. Vannak olyan iskolák, ahol 2-3 osztály is otthon maradt. Az Emmi szerint a járvány miatt az iskolák egy százalékában kellett intézkedni.
Ezek a serdülőkor állomásai a lányoknál és a fiúknál
A serdülőkor (pubertás) idején számos változáson megy keresztül a szervezet. Milyen változásokra lehet számítani a lányoknál és a fiúknál, és milyen szakaszai vannak a serdülőkornak?
Hírességek, akik csak akkor fürdetik a gyerekeiket, ha már furcsa szagok terjengenek
Nem problémáznak azon, hogy hány órakor, milyen hőmérsékletű vízben és melyik habfürdővel fürdessék a gyerekeket.
Háromból egy kamasznak testképzavart okoz az Instagram
Tudatában van az Instagram annak, hogy rossz hatással van a kamasz lányokra és rombolja a testképüket. Ezt két évvel ezelőtt egy belső vizsgálat tárta fel, az eredményeket sosem hozták nyilvánosságra.
Lerövidítették a középiskolai tanárok képzését
Hat helyett öt évet is elég tanulnia mostantól egy középiskolai tanárnak.
Még az idén engedélyezhetik a Pfizer vakcináját a 12 évesnél fiatalabbaknak is
A Pfizer szerint a koronavírus elleni vakcinájukat az 5-11 éves korosztály, sőt akár csecsemők számára is jóváhagyhatják még 2022 előtt.
Segítség, piszkálja az orrát a gyerek! Hogyan szoktassuk le?
Szinte nincs olyan gyerek, aki ne "kóstolna bele" az orrpiszkálásba. Ha ez nem vigasztal, mutatjuk, hogy szoktasd le róla!
Másfél éve alszik sátorban a 11 éves kisfiú, hogy egy hospice-háznak segítsen
Nem mindennapi gyűjtésre adta a fejét a kiskamasz!
Vannak, akik állatoknak készített féreghajtót adnak a gyereküknek Covid ellen
Az állatoknak készített gyógyszerek halálosak is lehetnek a gyerekeknél - erre hívja fel a figyelmet Dr. Novák Hunor Facebook posztjában.
Nem térhetnek át digitális oktatásra ott, ahol a diákok már kaphatnak oltást
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) lényegében megtiltotta az oktatási intézményeknek, hogy digitális munkarendre álljanak át azokban az osztályokban, ahol a diákok számára már elérhető az oltás.
Kitolják a CSOK-határidőket
Könnyítenek az otthonteremtés feltételein - erről Novák Katalin, tárca nélküli miniszter beszélt sajtótájékoztatóján.
Ilyen siket szülőként halló gyereket nevelni
Siket szülők mesélnek arról, milyen kihívás úgy gyereket nevelni, hogy a fiuk hall, de ők nem.
Ne hagyjuk, hogy a gyerek mindenért másokat okoljon
Hibázni nem bűn, sőt, tanulási lehetőség. A hibázásban rejlő esély, önismeret azonban elvész, ha mindig másokat teszünk felelőssé a hibáinkért.
3 tipp, hogy könnyebb legyen a szülőség
Minden gyermek más, és minden szülőnek más az értékrendje, de néhány ökölszabály megkönnyítheti a szülőséget. A helikopterszülőség helyett a mérsékelt megengedő magatartás a szülők számára is könnyebb, és végső soron a legtöbb gyermeknek is jobb.
Dolgok, amiket csak a lányos anyukák érthetnek
Nincs két egyforma kislány, míg valaki a pónikért, a csillámos ruhákért és a hercegnőkért rajong, mást az építőjátékozás köt le, vagy állandóan kalandornak öltözve titkos expedíciókra, kincskeresésre indul a kertben.