Kamasz
Pedagógussztrájk: az utóbbi hetek legnagyobb megmozdulása kezdődik ma
A szakképzésben dolgozók is csatlakoznak kétórás figyelmeztető sztrájkukkal.
Nyelvvizsga: már nem mindent visz?
Tovább csökkent a nyelvvizsgázók száma tavaly.
Rajzfilmhősök, akiktől testpozitivitást tanulhat a gyermeked
Néha a rajzfilmek főszereplői nagyobb elfogadásra tanítanak, mint az élőszereplős alkotások főhősei.
11 éves gyereket kapcsoltak le a rendőrök, miközben egy kisbuszt vezetett
Sokba került az apukának, hogy megengedte a gyereknek, hogy a volán mögé üljön.
Ezek a celebgyerekek anyjuk kiköpött másai
Tiszta anyja – szokták mondani ezekre a lányokra. Sokuk követte édesanyját a pályáján, és van köztük, aki egyéniségében is emlékeztet az ismert elődre.
Váratlan utazás: Ennyit változott Sarah Polley
26 éve ért véget a Váratlan utazás, sokan még most is imádjuk a kanadai sorozatot. Így néz ki most a főszereplője, Sarah.
A legkisebb kudarcot sem viseli el a gyereked?
Azok a gyerekek, akiknek alacsony a kudarctűrő képessége, a legkisebb akadálytól is megrémülnek, megpróbálják kikerülni a számukra nehéz helyzeteket. Ha kudarc éri őket, akár a legkisebb is, ingerlékenyékké válnak, sokszor dühkitöréseik vannak.
Ezeket a mondatokat semmiképp ne mondd a kamaszodnak!
Egy terapeuta szerint három olyan dolog van, amit mindig érdemes elmondani egy tinédzsernek (és négy olyan, amit mindenképp el kell kerülni).
Egyre többen tartanak menzeszpartit. Kínos vagy vagány?
Mi is az a menzeszparti és miért lehet szükség rá egyesek szerint? Elmagyarázzuk.
Egy kezdő tanár osztotta meg, hogy mire elegendő a fizetése
A Pedagógusok Szakszervezete tette közzé egy fiatal kolléganőjük történetét, aki arról írt, hogy mire elegendő a fizetése.
Változtattak a nyolcadikos felvételi problémás matekfeladatának megoldókulcsán
Kibővítették az elfogadható válaszok körét.
Elkezdődött a tanárok egyhetes országos sztrájkja
A legnagyobb megmozduláshoz a szakképzésben dolgozók is csatlakoznak.
Milyen sampon való a kamasznak?
A dezodor és a pattanásos bőrre való arcápolók mellé vajon új sampont is érdemes beszerezned a tini gyerekednek? Ezt tanácsolja a szakértő.
Így öltöztek a kamaszok 40 éve
Leopárdminta és kockásing. Ilyen szettekben flangáltak 40-50 éve a kamaszok!
Így változik az agy kamaszkorban
A korai évek nagyon fontosak az agyfejlődés szempontjából, de az agy még sokat változik, formálódik a tinédzserkor és a fiatal felnőttkor folyamán is – egészen a húszas évek közepéig –, amire teljesen éretté válik.