Kisgyerek

Így tanítsd meg fogselymezni a gyereket

A fogselyem használata fontosabb, mint hinnénk, és jóval korábban meg kellene tanítani rá a gyerekeket, mint azt a legtöbben gondolnánk.
2024. Július 09.
apuka és kisfia fogselymet használnak, fogmosás

Fotó: Getty Images

Vannak gyerekek, akik szeretnek fogat mosni – de sajnos ők tartoznak a kisebbséghez. A többség ezt felesleges macerának tekinti, pedig nagyon fontos lenne, hogy ez ne maradjon ki, és rutinná váljon. Sajnos a piciket jó ideig nem lehet magukra hagyni ezzel a tevékenységgel, ha azt szeretnénk, hogy valóban hatékonyan tisztítsák meg a fogaikat. Bár a rengeteg napi feladat és teendő mellett nehéz még ezen is „küzdeni”, ezt is erőltetni, betartatni, ellenőrizni, de mindketten jobban jártok, ha azt a napi néhány percet rászánjátok, hogy alaposan meg legyen mosva a kicsi foga. És még jobban, ha ehhez a fogselyem használata is társul. Bizony, egyáltalán nem kell a kamaszkort megvárni azzal, hogy megtanulja a gyermek a fogselyem helyes használatát, és akár önállóan is alkalmazni tudja. Hogy pontosan mikor és hogyan érdemes ezt az eszközt bevezetni a napi rutinba, arról dr. Balogh Enikő fogszabályozó szakorvos mesél.

Az erősebb fogakért

„A gyerek fogainak tisztasága elsősorban a szülők felelőssége. A gyerekek akkor tudják hatékonyan egyedül megmosni a fogukat, mikor a finommotorikájuk már eléggé fejlett hozzá. Az esetek többségében ezt az időszakot folyóírás készségének elsajátításával egy időre teszik, addig szükség van segítségre, ellenőrzésre – figyelmeztet a szakértő. – Amíg nem megy önállón a fogmosás, a fogselyem használata is inkább játék, mintsem hatékony tisztító folyamat. Épp ezért gyerekfüggő, hogy mikor kezdjük el a fogselyem használatát megtanítani a kicsiknek. Személy szerint a fogselyem használatát az első nagyőrlő fogak előtörésével egy időben javaslom, mert az előtörő maradó fogak külső rétege, a zománc az első fél-egy évben erősödik meg. Ez idő alatt sérülékenyebb a fog, könnyebben alakul ki szuvasodás rajta. A tejfog és a frissen előtört maradó fog közé beszorult ételmaradék lelepékként telepszik meg a fogközben és könnyen szuvasodást okoz. Ám nem ez a leggyakoribb hely, ahol a maradó nagyőrlők szuvasodni szoktak, hanem a fogak oldalán, ahol van egy kis bemélyedés, ahol gyakorta ott marad a lepedék – ez az elsődleges oka a maradó fogak szuvasodásának.”

Dr. Balogh Enikő fogszabályozó szakorvos

Dr. Balogh Enikő fogszabályozó szakorvos

Figyeljünk a fogváltásra

Ha nem is kezdjük el 3-4 éves korban a fogselymezést, kisiskolás vagy kiskamasz korban azért már mindenképp érdemes erre figyelmet fordítani. Sokan azt gondolhatjuk, hogy ilyenkorra a fogmosást már nyugodtan rábízhatjuk a gyerekekre – ami így is van, de azért némi extra odafigyelésre szükség van, szakértőnk elárulja, miért. „A gyerekek fogváltása jellemzően 6-13 éves koruk között zajlik. Ez az időszak az úgy nevezett vegyesfogazati időszak, mikor maradó és tejfogak egy időben vannak jelen a gyerek szájában. Ez az az időszak, amikor a legnagyobb gondot kell fordítani az előtörő maradó fogak épségére. A fogváltás a legeseménydúsabb időszaka a gyerekkornak. Egyrészt a teljes tejfoggarnitúra maradó fogazatra cserélődik, másrészt a legtöbb harapási rendellenesség előkezelése kivehető vagy akár beragasztott fogszabályozó készülékekkel csak ebben az időszakban lehetséges, ekkor tudjuk megnöveszteni annyira a felső állcsontot és az állkapocscsontot, hogy elegendő helyet teremtsünk a maradó fogak előtöréséhez. És ez az az időszak, amikor célszerű a fogselyem használatát elsajátítani. A cél, hogy mire maradó fogazattal rendelkeznek a gyerekek, már a fogmosó rutin részét képezze a fogselymezés. Fogorvosként a pácienseimnél azt tapasztalom, hogy sok gyereknél sajnos a fogmosás csak nyűg. Rengeteg veszekedés árán tudják a szülők rávenni a gyerekeket a fogmosásra, és olyan is a fogmosás minősége. Dacból bemennek a fürdőszobába, kivárják, míg eltelik a fogmosási idő, majd korántsem elfogadható eredményű fogmosás után folytatják az esti rutinjukat.

Ezzel az a legnagyobb baj, hogy míg alszunk a szervezetünk lelassul, a nyáltermelés is csökken, ezáltal a nyál mosó hatása is, aminek következtében a fogon maradt lepedék az éjszaka leple alatt könnyebben okoz szuvasodást.

Először az alapok

„Azoknál a gyerekeknél ahol a fogmosás sem elfogadható minőségű, én nem erőltetem a fogselymezést. Az első és legfontosabb lépés, hogy tanuljon meg a gyerek rendesen, alaposan fogat mosni – magyarázza dr. Balogh Enikő. – Ebben rengeteg rendelői és otthoni használatra való segédeszköz például plakkfestő tud segítségül szolgálni, és rengeteg trükk, amit egy őszinte fogorvosi konzultáció során könnyedén el lehet sajátítani, hiszen a fogorvos akkor tud legkönnyebben segíteni, ha ismeri a tényleges problémát.

Az ügyes gyerekeknél a fogak előtörésével fokozatosan építjük be a napi rutinba a fogselymezést, ennek a menete is gyerekfüggő. A gyerekfogászok ajánlása szerint a tejfogak között is fogkefe és fogselyem együttes használata a javasolt, és a szülő végezze mindkettőt. A személyes tapasztalatom az, hogy kevés gyerek viseli, ha hosszú ideig a szájában turkálnak. Pláne az ovisok, mikor épp önállósodnak, és szeretik maguknak mosni a fogukat. Erre az a javaslatom, hogy először mossa meg a gyerek magának a fogát, utána pedig mossa át a szülő, és akkor biztos hatékony lesz a fogmosás. A fogselyem használata gyerek motiváltságától függ. A pici szájban a még kisebb fogak közé felnőtt kézzel betalálni bizony gyakran zsonglőri feladat.”

Mikortól lehet egyedül?

„A fogselyem önálló használata, vagyis amikor a gyerek egyedül próbál fogselymezni, bármely életkorban engedélyezett, amikor a kicsi érdeklődést mutat iránta – akár már óvodában is. A fogselymezés elsajátítását célszerű az írástanulással egy időben elkezdeni. Vannak, akik egyik napról a másikra pikk-pakk beintegrálják a fogselymezést az esti feladatok közé. Vannak akik lassabban haladnak csak bizonyos napokon csinálják, például amikor nincs edzés, korábban vége a sulinak, kevésbé fáradtak. Van eset, amikor nem minden fogközben kezdik, először csak a maradó fogak mellett és a fogváltással fokozatosan növekszik a fogselymezendő fogközös száma is. Hogy mikor válik ebből rutin, az a gyerek motiváltsága, a szülői ráhatás és a gyerek kézügyességének a függvénye. A fogselyem rutinszerű használata de maradó fogazatban mindenképpen kötelező.

Fogmosás után minden fogközbe kétszer a vezetjük be a fogselymet apró fűrészelő mozdulatokkal, először az egyik, majd a másik fog oldalát tisztítva meg vele, vigyázva az íny épségére. Két behelyezés között célszerű leöblíteni a fogselymet.

Babáknak is?

Bizony, szakértőnk akár egész piciknél is javasolja a fogselyem alkalmazását. „Amint elkezdenek a kisbabák keményet, enni el lehet kezdeni a fogselymezést, sőt már a pépes bébiétel is megtapad a fogközökben! Személyes javaslatom szerint először csak akkor használjuk, ha a fogak közé ragadt ételt látunk. Amennyiben nyugodt a baba és jól viseli a fogmosást, akkor lehet próbálkozni a fogselymezéssel is – semmiképpen nem javasolt traumatizálni a babákat a fogselyem erőltetett használatával.”

Milyen eszközt válasszunk?

  • Óvodásoknál pálcikára feszített fogselymet javasolok, úgy, hogy a szülő használja.
  • Nagyobb gyerek esetében a fogselymezés tanulására is ez az eszköz javasolt, hiszen sokkal könnyebb, mint a hagyományos fogselymet az ujjára tekeri és azt a fogközbe helyezni.
  • A hagyományos fogselymezés elsajátítását mindenképpen viaszolt fogselyemmel javaslom, ezzel a legnehezebb ínysérülést okozni.
  • Amikor biztonságosan be tudja vezetni a gyerek a fogközbe a fogselymet, akkor lehet áttérni nem viaszos, szálas vagy szalagos fogselyemre.

„A használat megtanítására és a motiválásra rengeteg praktika van a fogorvosok és dentálhigénikusok kezében (a rendelők nagy többségében a fogmosás és fogselymezés csínját-bínját a dentálhigénikusok tanítják meg a gyerekeknek). Ez akár több alkalmas találkozás is lehet a gyerek ügyességétől függően, és bármikor megismételhető, ha csökken a motiváltság. A plakkfestő egy jó motiváló és oktató segédeszköz. Mi kétfázisút alkalmazunk, ami rózsaszínre festi a 24 órán belüli és kékeslilára az annál régebbi plakkot vagy lepedéket a fogon. Sokszor az a legnagyobb probléma, hogy a gyerekek nem látják meg a fehér fogon a fehér lepedéket, de amint megfestjük, és addig csinálják a fogmosást és fogselymezést, míg minden rózsaszín és lila szín eltűnik, elsajátítják a megfelelő mozdulatokat is. (Fontos tudni,hogy a plakkfestő általában jódot tartalmaz , úgyhogy jód allergiás gyerekek nem használhatják.)”