Kisgyerek
Totyogóbiztos tál – szerezd be, ha még nincs
Éppen most tanulja az önálló evést a kisgyermeked? Akkor erre a tálra szükségetek lehet!
“Elmondtam az 5 éves lányomnak, hogyan születnek a babák, erre rám támadt az anyósom”
Egy édesanya az ötéves kislányával vásárolt, egyik rokonuk babaváró bulijára, amikor a gyermek megkérdezte az anyukáját: mégis honnan jönnek a kisbabák? Az anyuka őszinte választ adott, ami miatt a családja kiközösítette.
Ha elválunk, vissza kell fizetni a támogatásokat?
Mi történik a babaváró hitellel vagy éppen a CSOK-kal válás esetén? Számíthatunk-e szankciókra?
Jelek, hogy mérgező barátságot ápolsz egy másik anyával
Édesanyaként azokkal a barátnőiddel, akik maguk is anyák, támogatásra számítotok egymástól mind a szülői lét hullámhegyeiben, és persze a -völgyeiben is.
Kutya a családban – milyen pozitív hatása lehet a babára?
Az immunrendszer erősítésétől, a támogatásig a korai fejlődési mérföldkövek elérésében, a családi kutya többféle módon támogathatja a babát.
10 dolog, ami miatt imádom a totyogókort
Totyogókornak hívjuk azt a szakaszt, amikor a babából kisgyerek lesz, vagyis járni és beszélni kezd. Bár ilyenkor kell a legjobban vigyázni rájuk, mert még nem elég ügyesek, viszont félelemérzetük sincs, azért ez a kor nagy örömöket is rejt.
Mennyi idő alatt szokik be a gyerek a bölcsődébe?
Könnyű lenne a címben feltett kérdésre rávágni: két hét. Valóban ez az általános, de korántsem kizárólagos. Minimum ennyi időt mindenkinek rá kell szánnia, de lehet, hogy hosszabb lesz, és az sem biztos, hogy zökkenőmentes.
17 millió követője van a 3 éves TikTokkernek – és ez nagy baj
Minek teszed ki a gyerekedet, ha az életét kipakolod a közösségi médiába? Egy 3 éves kislány szomorú példája mutatja meg.
7 dolog, amit megtettél kicsiként – a gyerekednek is mutasd meg!
Lehet, hogy régen voltunk gyerekek, de azért csináltunk szuper dolgokat!
Úgy készülj, hogy jön még egy családi pótlék
Évek óta bevett gyakorlat, hogy az iskolakezdés többletköltségei miatt augusztusban kétszer jön családi pótlék. Ez pluszpénzt mégsem jelent.
Remek trükk egy alvási tanácsadótól az éjszakai szeparációs szorongás ellen
Egy csecsemőalvási tanácsadó osztott meg egy remek trükköt a TikTok-on, amit a saját gyerekeinél is be szokott vetni.
Ezekkel a tetoválásokkal megmenthetjük a gyerekünk életét
Olyan lemosható tetoválásokról van szó, amelyeken feltüntethetjük a gyerek allergiáját, tartós betegségét vagy épp a szülők elérhetőségét.
Nem akar lefeküdni a gyerkőc? Ez a netes trükk megoldja a problémát!
Minden este rémálom a fektetés? A gyerkőcöd folyton csak a kifogásokat keresi, időt húz, és vitázik, csak hogy ne kelljen aludnia menni? Akkor ezt a trükköt nektek találták ki.
Elképzelés kontra valóság – Humoros videót posztolt egy anya a szülői létről
Egy édesanya tökéletesen mutatta be TikTok videóban azt - az általános - szülői tapasztalást, hogy mennyire más a valóság a gyerekek születése után ahhoz képest, amit korábban, még az első babája érkezése előtt a gyereknevelésről gondolt.
Ezt tanulja a gyermek abból, ha homokozik, homokvárat épít
A gyerekek egyik kedvenc szabadtéri játéka a homokozás, vár építés, vagy csak egyszerűen ásni a homokban - legyen szó a kerti homokozóról vagy a strandról. Amellett pedig, hogy remek időtöltés, ez a játék még a gyerekek fejlődésére nézve is előnyös!